Közélet

2015.04.24. 18:29

Biztonságba került a tartalék Mohácson

Májustól drágul a szociális étkeztetés - derült ki a mohácsi képviselő-testületin.

W. K. (Dunántúli Napló)

Emelkedik a szociális étkeztetés díja május 1-jétől – egyebek mellett erről döntött a mohácsi képviselő-testület a tegnapi ülésén. A kiszállított ételért az eddigi 590 helyett 650 forintot kell majd fizetni, míg a helyben fogyasztott 775 helyett 851 forintba kerül majd a jövő hónaptól.

Az ülésen egyebek mellett a mohácsi kórház 2014. évi működéséről is hallhattak beszámolót a városatyák, aminek kapcsán Szekó József polgármester rosszindulatú rémhírkeltésnek nevezte Szőcs Norbert megyei önkormányzati képviselő nemrég tett kijelentését, miszerint az intézmény vagy annak egyes részlegei bezárnának. Épp ellenkezőleg – emelte ki a polgármester –, a mohácsi kórházban folyamatosak a fejlesztések.

A képviselő-testület döntött továbbá arról, hogy kétmillió forinttal támogatják az Ukrajnában nehéz körülmények között élő, rászoruló magyarokat.

A város fejlesztési tartalékairól is tájékoztatta a polgármester a képviselőket: mint mondta, a brókerbotrány miatti várható pénzpiaci elbizonytalanodás miatt szükségesnek tartotta az önkormányzat, hogy fejlesztési alapot képező megtakarításait állami hátterű pénzintézetnél helyezze el. Így a város mintegy hárommilliárd forint értékű tartalékának 87 százaléka a Takarék Bankba került, a fennmaradó összeget a számlavezető bank kezeli. A polgármester kiemelte: a város nem volt érintett egyik bajba került brókercég tekintetében sem, a befektetési tartalékok áthelyezésének egyetlen oka a kockázatok mérséklésére való törekvés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!