24°
23°
12°

Blahó Gergely legyőzte a vírust és Csongorként is befutott

Van, hogy egy fiatalnak minden összejön. A népszerű pálya, a gyors karrier, a siker. S van, hogy önhibáján kívül épp a tetőponton botlik egyet. Így járt Blahó Gergely színművész is, a Csongor és Tünde főszereplője, de már szó szerint talpra állt, és újra jól érzi magát a színpadon.

Olyan már volt, hogy egy színész beugrása mentette meg a Pécsi Nemzeti valamelyik premierét, de az még nem történt meg az elmúlt fél évszázad során, hogy egy színész betegsége miatt elmaradt volna a bemutató. Ez történt meg pénteken, ahol ráadásul Blahó Gergely színművészetis egyetemi hallgatónak ez lett volna az első nagyszínházi főszerepe.

– A múlt hétvégén a lámpalázat is felülírta a valódi láz?

– Jött a calicivírus, előbb végigsöpört A szecsuáni jólélek teljes csapatán, aztán a mi próbáinkra is beszivárgott. Annyira elkapott, hogy péntek este infúzióra kellett kötni, viszont másnap már ott lehettem a színpadon. Így az a fura eset állt elő, hogy egy nap két premier is volt a teátrumban. S bár az előzmények rosszul alakultak, az előadás sikerült, nagyon pozitívan fogadta a közönség a több generációhoz szóló látványos, elgondolkodtató Csongor és Tünde színjátékunkat.

– Hogy került Pécsre?

– A színművészeti egyetem végzőseként a gyakorlati időmet töltöm itt. Rázga Miklós igazgató pontosan 13 hónapja szólt, hogy vegyem át Wunderlich József szerepét A szentivánéji álomban, és ezt követték újabb felkérések.

– Látok egy másik szálat is, szerepelt a nyáron az Ördögkatlan ősbemutatójában, mely a Bárka alapításának 20. évére emlékezett.

– Olyan egykori gyerekszereplőkből verbuválódott az a társaság, akik a Bárkában kezdték, és felnőttként is színészek maradtak. Engem 11 éves koromban választottak ki az Iskola a határon és a Pál utcai fiúk színjátékokba, s ez indított el a pályán. Az ördögkatlanos improvizációs játékunk pedig tavasztól a Szkénében megy tovább.

– Mi lesz a végzést követően? Tervek, vágyak, Pécs?

– A legnagyobb vágyam most az utazgatás lenne, ehelyett a biztató valóság: színházi munkák Pécsett, Budapesten és Tatabányán. Továbbá jövőre végzek a Színművészetin, s ezt követően nálam Pécs is erősen képben van.

– Reménykedhetnek a fiatal baranyai hölgyek, szabad még Blahó Gergely?

– Éppen Pécsett ismertem meg egy éve a barátnőmet, Viktóriát, Németh János színművész nevelt lányát, akivel az időm jó részét együtt töltöm. Ha pedig szabadság, kikapcsolódásként olvasgatok, szeretek főzni, és lekötnek a számítógépes játékok is.

Tegnap volt pontosan 24 éves

Blahó Gergely 1992. december 13-án született Budapesten, vagyis beszélgetésünkkor pontosan 24 éves volt. A józsefvárosi Deák Diák Általános Iskolába járt ének tagozatra, majd a Szentgyörgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium következett, végül a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatáról került be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre 2012-ben, Máté Gábor és Dömötör András osztályába, ahol 2017-ben végez. Az egyke fiú családjában egyetlen színházi kapocs van, a nagyapa filmes díszlettervező. Budapesten Ferencvárosban él, ahol korábban a Bp. Építőkben gyeplabdázott.

szponzorált tartalom
Megéri közjegyző előtt kötni bérleti szerződést
baleset
bama.hu
Busz ütött el egy gyalogost a zebrán Pécsen
koncert / 27 perce
Los Angeles-i banda melegíti be a közönséget a Toto előtt
Június 27-én a világ egyik legismertebb bandájával együtt Budapestre érkezik a vadonatúj ZFG.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MAYER EDE temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapám, CSÓTI IMRE 79 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 30-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Szomorúan tudatjuk, hogy PAUCSA JÓZSEF 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. április 29-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
"Most hát ezt mondja az Úr a Teremtőd: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy." Megrendülten tudatjuk, hogy MELCZER JÁNOSNÉ 91 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 30-án, a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A részvétnyilvánítás mellőzését kérnénk. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH NÁNDOR 67 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 29-én 12.30 órakor lesz a Pécs-vasasi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal és összetört szívvel tudatjuk, hogy TÖRZSÖK PIROSKA elhunyt. Kérésére családi körben április 23-án végső búcsút vettünk tőle. Emlékét örökre szívünkbe zárjuk. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BÁLINT NÁNDOR bicsérdi lakos, 73 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 29-én a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően, 15 órakor lesz a kisbicsérdi temetőben. A gyászoló család
Nagyon sok szeretettel emlékezünk rád születésed 100. évfordulója alkalmából MEGYERI ANTAL Szerető családod
"Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál, örökre lecsuktad csillag szemed. Vigyázunk az álmodra... te csak aludjál! Kedves szerettünk Isten veled!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOMOKOS BÉLA (volt palotabozsoki lakos) 57 éves korában, pécsváradi otthonában váratlanul elhunyt. Utolsó útjára 2019. április 25-én 15 órakor kísérjük a pécsváradi temetőben. Előtte 14.30 órakor gyászmise lesz a kápolnában. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink, FRIEDRICH ISTVÁNNÉ 91 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 25-én 17 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, STORCH ANNA pécsváradi lakos 91 éves korában elhunyt. Temetése 2019. április 25-én a 12.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 13 órakor lesz a pécsváradi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédnagyapánk, testvérünk és kedves rokonunk, ID. KŐHEGYI ISTVÁN életének 95. évében elhunyt. Temetése április 25-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TARR GYÖRGY 78 éves korában, szerettei körében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. április 29-én, 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászoló szerettei
"Addig vagy boldog míg van aki szeret, aki a bajban megfogja a kezed, s hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed ha nincs már veled. Kinézek az ablakon, látom a Holdat ragyogni, arcomon a könnycsepp végig akar folyni. Ha most megkérdeznéd, mi a bajom, csak annyit mondanék: hiányzol nagyon." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk FÓRPINTÉR ZOLTÁN halálának 5. évfordulójára. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, JUHÁSZ DÓRA MIKLÓSNÉ Rózsika néni 83 éves korában elhunyt. Gyászoló szerettei