Közélet

2014.09.23. 15:13

Botlatókövek Magyarmecskén

Szeptember 21-én vasárnap két boltatókövet rakott le Gunter Demnig német művész az ormánsági Magyarmecskén.

H.P.

Az egyiket a falu óvodája elé. Innen hurcolták el szüleivel együtt a magyar csendőrök az öt éves Báder Évikét 1944 áprilisában, hogy aztán egy hónap múlva Auschwitz-Birkenauba megérkezve a nácik sok társukkal együtt őket is meggyilkolják pusztán azért, mert zsidóknak születtek. Az ötéves kislány neve, születésének, valamint korai halálának helye és ideje olvasható a járdán olvasható tenyérnyi emléktáblán. A másik botlatókövet néhány száz méterrel odébb, az egykori magyarmecskei állatorvos leányának, Ney Lilinek az emlékére rakta le a művész. A kövek lerakásakor magyarmecskei és gilvánfai diákok, tanárok, Magyarmecske község mostani és korábbi vezetői, a vezető óvónő, falubeliek, valamint Ney Lili legközelebbi élő hozzátartozója, a Budapestről erre az alkalomra szülőfalujába látogató Ney Judit Lívia is jelen volt.

A botlatóköveket azok a volt magyarmecskei diákok és tanáraik rendelték meg, akik néhány éve az iskolájukban egy kutatás során tárták fel az egykori magyarmecskei zsidó közösség egykori életét és tragikus sorsát. A kutatómunkát ma is folytató diákok többsége már középiskolás, és a gilvánfai tanodában segítik őket ahhoz, hogy sikerrel álljanak helyt pécsi, szentlőrinci és sellyei továbbtanulásuk során. A „múltkutató” diákoknak csak egy része lehetett jelen a vasárnapi eseményen, mert a többiek éppen ezen a hétvégén egy többnapos auschwitzi zarándokúton vettek részt a gilvánfai tanodát fenntartó Számá dă Noj Egyesület és a Sant’Egidio Közösség szervezésében.

A képen gilvánfai lányok kemencében sütött, hagyományos gilvánfai beás cigány kenyérrel – „punyával” – készülnek megköszönni Gunter Demnignek, hogy eljött Magyarmecskére is az emlékezés köveit lerakni. A fotón a gilvánfai középiskolás és magyarmecskei általános iskolás diákok, tanáraik, valamint a botlatókövet lerakó német művész mellett a holokauszt áldozatává vált magyarmecskei állatorvos, dr. Ney Aladár unokája, Ney Judit Lívia is látható.

Címkék#Gilvánfa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!