Cigány nyelvű Elnézést-tábla Pécsen

A PTE Művészeti Karáról származik az ötlet, hogy az EKF-év keretén belül, 21Párbeszéd címmel képzőművészeket kérjenek fel a témába vágó, köztereken elhelyezhető alkotások készítésére, majd internetes szavazáson versenyeztessék meg az ötleteket. A szakmai zsűri által az 500 ezer forintos díjazású kategóriába beválasztottak között ott volt Sugár János projektje, az Elnézést is. Az már más kérdés, hogy mire a kultúrfővárosban sikerült a két Elnézést-táblát kihelyezni – Pécsett magyar és cigány nyelven olvasható rajta a felirat –, a Sugár-művek egész kálváriáját követhettük nyomon.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Elnézést-tábla
[/caption]

Marosvásárhelyen a magyar–román feliratú Elnézést-táblát előbb kitették, majd leszedték, utóbb ez átkerült Budapestre, ahol levágták az oszlopról, de újra kitették. A magyar– szlovák nyelvűt Pozsonyban nem engedélyezték- és Dunaújvárosban is hezitáltak, mi legyen vele, nem „sérti-e az emberek érzékenységét”.
Ami Pécset illeti, az itteni történésekről maga a művész, az 1958-as születésű Sugár János számolt be lapunknak.

– Hathetes csúszásról beszélhetünk, ami a kihelyezést illeti. Ennek egyszerű oka az volt, hogy a villanyoszlop tulajdonosa, az áramszolgáltató első körben élet- és balesetveszélyesnek minősítette a kiszerelését, holott 11 más helyszínen ezzel a kifogással speciel nem találkoztam. Végül hosszas huzavona után a PTE Pollack Mihály Műszaki Karán dolgozó egyik szakember ötlete nyomán 80 centivel lerövidítettük az út fölé belógó, vízszintes tartórudat, és így már nem maradt akadálya, hogy megjelenjen az utak mentén.

Pontosan két tábláról van tehát szó, amelyek kinézetük, betűtípusuk szerint ugyanúgy mutatnak, mint mondjuk egy helységnévtábla, és ennyi olvasható rajtuk: Elnézést. Az egyik a Budai vámnál lévő buszmegállónál látható, míg a másik a Laterum Hotel közelében.

Sugár János szerint annak nincs kiemelt jelentősége, hogy épp Pécsre került a cigány nyelvű Elnézést.

– Ebbe nem kell semmit sem belemagyarázni. Cigány emberek mindenütt élnek az országban, és főképp az utóbbi időszakban sok a felfűtött érzelmű megnyilatkozás a velük kapcsolatos eseményekben. De ugyanez vonatkozik a román és a szlovák, és alapvetően a magyar szóra is. Ha csak egy kicsit is empatikusan gondolkodunk, ha végigvesszük, hogy kitől lehetne, lehetett volna, kellene, kellett volna elnézést kérnünk, gyakorlatilag bármilyen konfliktusban való érintettségünk okán, biztos, hogy megtaláljuk a magunk „alanyát”.

Hétfőn délelőtt mindenesetre azt lehetett tapasztalni, hogy járókelők, buszra várók, érkezők számára egyelőre még nem okozott nagy élményt, netán meghökkenést vagy ráismerést, hogy mit is jelenthet az egyébként a tervek szerint szeptember 30-áig Elnézést hirdető felirat a fejük fölött. Illetve a fő talány: az Elnézést ugyanis nem mondja meg, hogy tőlünk kérnek-e bocsánatot, vagy mi gyakoroljuk a gesztust.