Csernobil 25 év után: pécsi egyetemisták a Zónában

Nagyon sok cikk látott napvilágot Csernobilról az elmúlt 25 év során, s most, a jubileum, illetve a közelmúltban Japánban történt fukusimai katasztrófa miatt még nagyobb figyelem fordul az ukrán város felé. Az írások nagy része azonban úgy született meg, hogy a szerzők soha nem jártak a zónában és környékén.

A huszonöt évvel ezelőtt történt atomkatasztrófa apropóján Ukrajna nemzetközi konferenciát szervezett, amelynek egyik nem titkolt célja az volt, hogy bebizonyítsák: immáron minden a legnagyobb rendben van. A rendezvényen két pécsi, a Bölcsészettudományi Kar doktori iskolájának hallgatója, Anton Bendarzsevszkij, és a Közgazdaságtudományi Kar másoddiplomás képzésére járó Maczelka Márk is részt vett.

– Amikor eldöntöttük, hogy elmegyünk Csernobilba, mindenki azt mondta, hogy idióták vagyunk, ez egyáltalán nem menő, ezzel nem lehet vagánykodni – vág a közepébe Maczelka Márk. – Próbáltuk elmagyarázni, hogy nem is a menőzés miatt megyünk, de senki sem hitte el igazán. Mondjuk az jelzésértékű volt, hogy Magyarországról csak mi utaztunk. A huszonöt éves jubileum tényleg sokakat megmozgatott, sok helyen írtak is róla – de azért odamenni már sokkal kevesebben akartak. Nem elsősorban a konferenciára utaztunk, amúgy is mentünk volna, de ha már ott voltunk, ezt sem hagytuk ki.

Csernobil nem itt van a szomszédban (szerencsére…) – az út huszonhárom órán át tartott.

– Rengeteg felszerelést vittünk magunkkal, mivel egy komoly filmanyagot szerettünk volna csinálni – árulja el Anton Bendarzsevszkij. – Ezen felül a Paksi Atomerőműtől is kaptunk ruhákat, vagy éppen sugárzásmérőt. Ők nagyon korrektek voltak, tartottak nekünk felkészítést, ahol például elmondták, hogy a legfontosabb a maszk, merthogy leginkább a por az, ami még mindig radioaktív. A többi országból érkező ezt valószínűleg nem tudta, mivel csak mi viseltünk maszkot a bejárások alatt.

A két magyar fiatalt – a többi résztvevőhöz hasonlóan – nem várakoztatták sokat: már a rendezvény elején kivitték őket a Zónába.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Huszonöt éve üresen állnak a házak
[/caption]

– Igen, ugyanaz a neve, mint Tarkovszkij Sztalker című filmjében – nyilván nem véletlenül, hiszen ez is egy földöntúli terület – mondja Maczelka Márk. – Ide nem lehet csak úgy besétálni – a belépéshez speciális engedélyekre van szükség. A terület szögesdróttal van elválasztva a külvilágtól, és csak megfelelő átkelőpontokon keresztül lehet bejutni.

– A Zóna központja Csernobil városa – árnyalja tovább a képet Anton Bendarzsevszkij. – Gyakorlatilag ez az egyetlen település, ahol emberek laknak. Csernobil lakói azonban nem állandóak: 2-3 hetes turnusokban váltják egymást. Sokan dolgoztak látogatásunk idején a város központjában épülő emlékparkon, amely tulajdonképpen néhány szobrot jelent, és egy hosszú sétányt, amelynek mindkét oldalán emléktáblák jelzik mindazokat a településeket, amelyek kihaltak a csernobili katasztrófa következtében.

A „kirándulás” csúcspontja a szarkofágtól száz méterre tartott sajtótájékoztató volt.

– Nyilvánvalóan volt abban valami nagyon abszurd, hogy itt tehetik fel a kérdéseiket az újságírók – árulja el Maczelka Márk. – Ráadásul utána ott, a kantinban kaptunk ebédet. Egészen szürreális élmény volt, amit biztosan soha nem felejtünk el.

A végére egyetlen kérdésünk maradt: hogy tudniillik de tényleg, komolyan, miért is akartak annyira odamenni.

– Én Minszkben születtem – mondja Anton Bendarzsevszkij. – Tudni kell, hogy Fehéroroszország nagyjából egynegyede kapott dózist, csak hát ezt soha nem ismerték el, s csak 1988-ban kezdték el kiköltöztetni az embereket. Elsősorban tehát azért mentem, hogy megértsek valamit. Ebből írtam egyébként a szakdolgozatomat is a kommunikációs tanszéken. Ezen felül  egyik legnagyobb magyar külpolitikai lap rovatvezetője vagyok, tehát szakmai szempontjaim is voltak.

– Nekem a gyerekkoromat végigkísérte a katasztrófa, mindent elolvastam róla, amit csak el lehetett – árulja el Maczelka Márk. Később aztán forgattam Afrikában is, úgyhogy tagadhatatlan, hogy szeretem a kemény helyzeteket. Ez pedig az volt.

Kétszázezer kitelepített

A csernobili atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az ukrajnai erőműben. A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. Hatalmas területek szennyeződtek, nagyjából 200 000 embert kellett kitelepíteni.

Nehéz megítélni, pontosan hány ember halálát okozta a katasztrófa, mert sokan csak később haltak meg a szövődményekben. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 56 közvetlen áldozatot tart nyilván, valamint úgy becsüli, hogy 4000 ember fog még meghalni ezzel kapcsolatos betegségekben.