Közélet

2009.06.20. 17:02

Dóm tér: megújult épületek

Az ezeréves pécsi püspökség kulturális és történelmi örökségének megőrzése céljából végzett munkálatok befejeződtek. Megújult a Bazilika, a püspöki palota és a Káptalani Levéltár épülete.

K.F.

Gyors, precíz és szép munkát végzett a kivitelező, a Reneszánsz Zrt. Erről esett szó tegnap azon a Dómmúzeumban tartott sajtótájékoztatón, amelyen „Az ezeréves Pécsi Püspökség kulturális és történelmi örökségének megőrzése” című projekt értékelőjét tartották. Ezt hangoztatta Siri Ellen Sletner, a Norvég Királyság magyarországi nagykövete is, mondván, a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott program nemcsak a püspökségnek szolgálhat örömére, hanem minden pécsinek. Egyúttal elmondta, hogy a speciális finanszírozásból Magyarországnak szépen jutott és jut majd, s ebben Baranya is részesül.

Az ünnepi eseményen részt vett Mayer Mihály megyés püspök és Garadnay Balázs általános helynök is.

Jegyezzük meg, az épületfelújítások teljes sikeréhez kellett a Baranya Megyei Önkormányzat társfinanszírozása is – több, mint ötvenmillió forint. Dr. Hargitai János, a Megyei Közgyűlés elnöke az eseményen azt is bejelentette, hogy a norvég pénzből jut majd a megyeháza, valamint a siklósi vár felújítására is.

Kóbor Miklós, az egyházmegye főépítésze elmondta, hogy a Dóm téri épületek ünnepi felöltöztetése nem egyszerű tatarozás volt: több ponton a restaurátorok munkájára is szükség volt a falfelületek tisztítása és javítása közben. A Bazilika rendbetétele során többek között több mint 2600 négyzetméternyi mészkőfelület megtisztítására és kijavítására került sor.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Dóm tér: megújult épületek
[/caption]

Az eseményen Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy az EKF költségvetéséből a püspökség millenniumi ünnepségeire százmillió forintot különítettek el.

Garadnay Balázs emlékeztetett arra, hogy ez a pénz a történelmi egyházak közös kerete lett volna, ám a reformátusok, az evangélikusok és a Pécsi Zsidó Hitközség lemondott a maga részéről a püspökség javára. A helynök egyúttal megemlítette, hogy az egyházmegyei millennium kapcsán a hívők és a fiatalok felé forduló programok sokaságát szervezték meg. Kiemelkedik a sorból a július elejei máriagyűdi ifjúsági találkozó, az augusztus központi nagyrendezvényeinek sora, amelynek centrumában augusztus 23-a lesz. Szeptemberben egyházzenei fesztiválra, októberben taizéi találkozóra várnak minden érdeklődőt.

Végezetül szó volt arról, hogy a jubileum napjára megjelenik a „nemzeti könyvtár” kincsei közé tartozó „Missale Quinqueecclesiens”, a legrégebben nyomtatott pécsi misekönyv faximile kiadása. Az eredetit 1487-ben készítették Baselben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!