Közélet

2013.11.27. 18:32

Dr. Berke Gyula: A hálapénz büntetőjogi értelemben bűncselekmény

Ellentétes lett a gyakorlat a törvényalkotó eredeti szándékával – vélekedik a hálapénz elfogadhatósága kapcsán dr. Berke Gyula, a Pécsi Tudományegyetem docense, aki a Munka Törvénykönyvét (Mt.) előkészítő bizottság tagjaként közreműködött a hálapénz elfogadását is érintő szabály kidolgozásában.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

– Hálásak önnek az orvosok?
– Csak nagyon kevesen tudják, hogy a nevemhez is fűződök a törvény szövegezése. De persze értem a célzást. Azt gondolom, hogy a hálapénz olyan mélyen gyökerezik a magyar társadalomban, hogy szinte alig számít, mi is van erről a jogszabályokban.

– Ellenzi a paraszolvenciát?
– Teljes mértékben. Gondoljuk csak meg: az adó- és járulékfizetők pénzéből fenntartott intézményekben, ugyanebből finanszírozott eszközökkel, gyógyszerekkel, egyebekkel végzett, ráadásul az intézmény felelősségére folyó gyógyítás után miért járna hálapénz bárkinek is, aki fizetést kap ezért, persze azt is a polgárok pénzéből – még ha keveset is.

– Ha így gondolja, miért volt szükség arra, hogy bekerüljön az ezt lehetővé tevő passzus a Munka Törvénykönyvébe?
– A munkaadók érdeke, hogy az alkalmazottak ne tehessenek szert náluk titkos jövedelemre, a munkavállalóké pedig az, hogy a fizetésükbe ne kalkulálják be eleve a borravalót. Tehát a szabályozás elsősorban az úgynevezett borravalós szakmákra vonatkozik. Ezek esetében eldönthetik a munkáltatók, engedik vagy sem az elfogadását. Másutt, a kultúrvilágban ennek a kereskedelmi jogi szabálynak komoly, évszázados hagyománya van. Egyébként Pécsett is van olyan multicég által üzemeltetett vendéglátó-egység, ahol az alkalmazottaknak hiába kínálunk borravalót, mert a munkáltató ennek elfogadásához nem járult hozzá. Vagyis ez nem elsősorban a paraszolvenciáról szól, nem az volt a hálapénz-szabályként elhíresült bekezdések célja, hogy annak elfogadását lehetővé tegye. A gyakorlat azonban ellentétes az eredeti szándékkal, ennek oka, hogy Magyarországon a hálapénz intézménye kvázi legális az érintettek, a betegek és az orvosok körében, míg másutt, más országokban még a fogalom is ismeretlen.
 
A teljes interjú a csütörtöki Dunántúli Naplóban olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!