Ebrendelet: kutya nehéz betartatni

Baranya | A kutyatartás módját rendeletben határozzák meg a városokban. Vannak azonban olyan illemszabályok, amelyeket nem lehet jogszabályba foglalni.

Azt valamennyi ebrendelet előírja, hogy minden állattartó köteles az állategészségügyi és közegészségügyi szabályoknak megfelelően állatát úgy tartani, hogy az mások nyugalmát ne zavarja, anyagi kárt ne okozzon, testi épséget, egészséget ne veszélyeztessen.

Pécsett például a többlakásos lakóépületekben lakásonként mindössze egy macska és egy eb tartható. Az is előírás, hogy a veszélyesnek minősülő, valamint a nagytestű ebek tartásához a lakók többségének, ezen belül a közvetlen falszomszédok kétharmadának hozzájárulása szükséges. A gondok többnyire nem is ezzel vannak, hanem a kutyapiszokkal, amely a kertvárosi tereken százszámra heverész. Pedig az ebtulajdonos köteles lenne a szennyezés azonnali eltakarításáról gondoskodni méghozzá úgy, hogy az ehhez szükséges felszerelést magával viszi. Ezt azonban ritkán tapasztalni.

– Az elmúlt három-négy évben javulás figyelhető meg a kutyatartás terén – mondja Schranz Richárd, a Pécsi Közterület-felügyelet vezetője. – Ennek oka részben az, hogy kijelölték a kutyafuttatókat, amelyből körülbelül húsz található a város területén, részben pedig az, hogy a belvárosban kutyavécéket állítottak fel.

Ez utóbbiakkal kapcsolatban azonban nincs minden rendben, hiszen a műanyag tasakokat két nap alatt kifosztják. Az edényeket letördelik, melyeket rendszeresen pótolni kell.
Az ellenőrzések heti rendszerességgel zajlanak – mondja Schranz Richárd –, az egyes területeket figyelmesen pásztázva vizsgálják át, nézik, hogy használják-e a kutyatartók a szájkosarat, a pórázt, eltakarítják-e a piszkot. Először csak figyelmeztetnek, aztán következik a pénzbüntetés. Utóbbi felső határa tízezer, de az általános napi gyakorlat kétezer forint.

Társasházakból egyébként naponta érkeznek panaszok szájkosár hiányáról, vagy hogy az eb a járdán végezte el a dolgát, de az eltakarításhoz senki sem érez különösebb vágyat.

Ésszerű szigor Siklóson

Siklóson még a polgármester sem adhat engedélyt kutyák tenyésztéshez, mert az ottani rendelet egyértelműen kimondja: a város belterületén ebtenyészet nem létesíthető. Miképpen azt is, hogy a többlakásos lakóépületek lakásaiban egy darab három hónaposnál idősebb eb tartható. A lakásban csak kifejezetten kistestű, nem támadó természetű, zajt nem okozó és természeténél fogva kisebb térigényű állat lakhat. Minden ebtartó köteles felelősséggel nevelni, idomítani és tartani az ebét, szól az ukáz a siklósiaknak. Az állatok érdekeit is szem előtt tartó előírások ezzel nem merülnek ki, mint a következőből kiderül: a szabadon, valamint a megkötve tartott eb számára a testméretének megfelelő, csapadéktól védő tetőt, vagy ólat kell építeni. Azt is meghatározzák többek között, hogy mit kell tenni a kutyapiszokkal. A szilárd szennyeződést például az e célra rendszeresített és erre alkalmas eszközök használatával (zacskó, lapát) össze kell szedni, az összeszedett szennyeződést utcai szennyvízcsatorna nyílásába vagy hulladéktárolóba kell üríteni.

A veszélyesek és a nagytestűek csak engedéllyel

Különösen veszélyes ebnek számítanak az alábbiak: Staffordshire terrier, Bull terrier, Argentin dog, Amerikai staffordshire terrier, Fila Brasileiro, Perro de Presa, Canario Perro de Presa, Mallorquin, Cane Corso, Bandog, Cao de Fela de San Miquel, valamint ezek egymással és más fajtával való keresztezései.
Nagytestű ebek: Agarak, Dog, Komondor, Leonbergi, Kuvasz, Husky, Orosz juhászkutya (ovcsarka), Boxer, Német juhász, Nápolyi mastiff, Kaukázusi juhász, Bullmastiff, Sarplaninai juhász, Angol mastiff, Beauceai juhász, Tibeti mastiff, Abruzzói juhász, Óriás schnauzer, Anatóliai juhász, Airdale terrier, Berni pásztorkutya, Bordeauxi dog, Tátrai hegyikutya, Shar-pei, Bernáthegyi, Tosa inu, Pireneusi hegyikutya, Ír farkas, Illyr farkas, Szarvasagár (Deehound), Rottweiler, Akita inu, Dobermann, Rhodesiai ridgeback, Hovawart, Karéliai medvekutya, valamint a felsoroltakon kívül azok a fajták, amelyeknek kifejlett korban marmagassága a 45 centimétert meghaladja.

Komlón sokan nem is ismerik a kutyafuttatókat

Bár a komlói önkormányzat már évekkel ezelőtt alkotott rendeletében kijelölte a város különböző pontjain azt a kilenc kutyafuttató területet, ahol a házi kedvencek örömükre futkározhatnak, illetve elvégezhetik szükségleteiket, sok gazda a mai napig sem látogatja ezeket a helyeket. Persze sokan azt sem tudják, hol lehet szabályosan futtatni kedvenceiket. A belvárosi, Eszperantó tér melletti futtató területén még két kutyavécé is van, ám ezekből gyakorta eltűnik a műanyag zacskó. A városgondnokság lehetőségei szerint gondot fordít a zacskók pótlására. A városban egyelőre nem kötelező az azonosító chip beültetése, de az állatorvosok kérésre ezt térítés ellenében megteszik.

Hétszáz mikrochip Villányban a hó végére

Az elektronikus állatazonosító rendszer az állatba helyezendő jeladóból (mikrochip) és egy leolvasóból áll. A mikrochip rizsszem nagyságú kapszula, amelyet az állatorvos a nyakbőr alá helyez. Ezt persze még nem tudja mindenki megfizetni, így például Pécsett nem is kötelező az alkalmazása. Siklóson viszont az ebtartó köteles a 3 hónapos kort elért ebét 30 napon belül, továbbá minden 3 hónaposnál idősebb ebet mikrochippel ellátni, és a beültetett azonosító számát az önkormányzati ebnyilvántartásba 15 napon belül bejelenteni. Hasonló eljárást követelt meg a kozármislenyi önkormányzat ebrendelete is a megyében elsőként. Villány a harmadik a sorban. Egy sor gond megoldhatóvá válik ezáltal, hiszen harapás, gázolás esetén a kutya beazonosítása gyorsan megtörténhet. Villányban hétszáz kutya él, a jelölésért a tulajdonosoknak ezer forintot kell fizetniük. Itt legkésőbb június 30-ig kell elvégeztetni a beavatkozást.

Ezek is érdekelhetnek

Legolvasottabb

1
Megsemmisült a Király utcai lakás a keddi robbanásban
2
Robbanás történt Pécs belvárosában (Videó)
3
Két járókelőt ütöttek el egy uránvárosi zebrán
4
Tragédia – Pécs határában áthajtottak egy gyalogoson
5
Halálra gázoltak egy gyalogost Pécs határában
képgaléria
Ismét a vasútmodell parádéról szól a hétvége
Időjárás / 1 órája
Vasárnap többnyire felhős lesz az ég, akár havazhat is
A hőmérséklet csúcsértéke 5 és 8 fok körül alakul.
Gyász
„Bennem él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennem él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit tőlem senki soha el nem vehet." Szeretettel emlékezem férjemre RÁKÓCZY PÉTERRE halálának 5. évfordulóján. Márta
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PUNAK LÁSZLÓNÉ Balatoni Éva 61 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. november 22-én 11 órakor lesz a sellyei temetőben. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapám, nagypapám, apósom, VARGA FERENC 82 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 22-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁRTON JÓZSEF romonyai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 22-én 15 órakor lesz a romonyai temetőben. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
„A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már." Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MÜLLER FERENC temetésén részt vettek, sírjára a szeretet virágait elhelyezték, gyászunkban bármilyen módon osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LEHŐCZ TIBOR szentlőrinci lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése november 21-én 14 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, testvérünk és kedves rokonunk, FUCHS JÓZSEF volt bányász 78 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 22-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és szeretett rokonunk SZABADSZÁLLÁSI ISTVÁNNÉ Bányai Viktória Mária életének 86. évében elhunyt. Temetése 2017. november 21-én 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ASZMANN JÓZSEFNÉ Keszler Borbála 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 20-án 10 órakor lesz a zengővárkonyi katolikus temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, BOKROVICS ZOLTÁNNÉ Béres Zsuzsanna 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. november 20-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MAYER IDA temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS JÓZSEF Bőrgyár volt dolgozója 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 21-én 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LIPPAI GYULA 63 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2017. november 23-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászoló szerettei
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SCHULTEISZ JÓZSEF temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönet a Walter temetkezésnek a szertartás lebonyolításáért. A gyászoló család
„Egy könnycsepp a szemünkben érted él, egy gyertya az asztalon érted ég, a sok fénykép, mely őrzi emlékedet, s egy betegség, mely elvitte életedet. A fájdalom, a gyötrelem örökké megmarad, de Te a szívemben élsz az idő bárhogy halad." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk FAZEKAS VILMOS halálának 2. évfordulóján. Szerető felesége és fiai
ötös lottó / 4 órája
Valaki 1,424 milliárd forintot nyert
képgaléria / 4 órája
PTE-ligetet avattak fel a Tüskésréten
tömegmészárlás / 4 órája
A Vatikán és a pápa elleni terrorista fenyegetés terjed interneten
Röplabda / 4 órája
Nyerni kell a vasárnapi rangadón
ötven közreműködő / 5 órája
Random Trip daljátszó sorozata szilveszterig tart
50 ló és lovas / 5 órája
A Spanyol Királyi Lovasiskola tart lovas színházi előadásokat