Elkeseredett levélben fordultak a Dunántúli Napló szerkesztőségéhez a Zsolnay-gyár dolgozói. Elpanaszolták, hogy éhbérért dolgoznak, a bérkompenzációról hallani sem akar a vezetőség, pedig 5-6 ezer forinttal kevesebbet keresnek az adórendszer változása miatt, mint 2010-ben. Mint írják, a legtöbb dolgozó fizetése még a hatvanezer forintot sem éri el, illetve nem tudják, hogy idén megkapják-e a cafeteria rendszerű juttatásokat, vagy pedig ugyanúgy elveszik tőlük, mint az önkormányzati fenntartású intézmények többi dolgozójától. Az utolsó csepp a pohárban az volt számukra, hogy vizesblokk hiányában három hétig fürdési lehetőségük sem volt.
Az ígéretek ismeretében nyugodtabban folyhat a munka a Zsolnay-gyárban (Illusztráció: Löffler Péter)
Péterné Marosy Katalin, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója a Dunántúli Napló kérdésére elmondta, hogy a negyed építkezései miatt az elmúlt hetekben a dolgozók tisztálkodása csak részben volt megoldott.
– A termelés a Zsolnay-negyed építkezése miatt új gyártócsarnokokba költözött, azonban a zuhanyzók a régi gyárterületen maradtak. Mivel az új létesítményt a kivitelezők a halasztott határidőig sem készítették el, így megszűnt a tisztálkodási lehetőség, amit velem együtt, teljesen jogosan sérelmeztek a dolgozóink. Mára a tisztálkodás kérdése megoldódott, az új fürdőt kedden adták át.
A vezérigazgató elmondta, hogy a cafeteriajuttatással együtt a fizikai dolgozók átlagos nettó bére 85 ezer forint, amely, bár valóban alacsony, de a gyár jelenlegi nehéz piaci helyzetével arányos bérezést jelent. A Zsolnay igazgatósága az elmúlt héten fogadta el a Zsolnay-gyár 2011-re vonatkozó üzleti tervét, amely a management javaslatára a cafeteriajuttatások megtartásával számol, és tartalmazza az szja-változások miatti kompenzációra vonatkozó döntést is.
Május 24-ig kapott fizetési haladékot a befektető
Mint arról beszámoltunk, a pécsi közgyűlés múlt héten hozott döntésével haladékot kapott a Manufaktúra-befektető Kft. a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának, valamint szavazatelsőbbségi részvényeinek kifizetésére. A kft a közelmúltban kezdeményezte a tavaly júniusban kötött szindikátusi és részvényátadási szerződés módosítását annak érdekében, hogy a fizetési határidőt két hónappal, május 31-ig hosszabbítsák meg. A pécsi közgyűlés a teljesítésre május 24-ig adott lehetőséget, ugyanis ekkor jár le a Zsolnay-gyár fejlesztését érintő pályázati határidő.
Biztos megrendelő a láthatáron
A Zsolnay-kerámiával borított budapesti Iparművészeti Múzeum kilátótornyának, illetve épületének felújítása kapcsán komoly megrendeléshez juthat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. – nyilatkozta a napokban Takács Imre főigazgató.
A kupolán lévő, négyemeletes ház magasságú kilátótoronynak is megrepedtek és mozognak az oszlopai, ezért halaszthatatlan a felújítása. Már csak ennek az egy épületelemnek a kerámiával történő újraburkolása is komoly megrendelésnek számítana, a teljes homlokzati rekonstrukció pedig hosszú időre megrendelést biztosítana a pécsi üzemnek.

