Közélet

2008.10.09. 08:23

EKF: leváltották a főigazgatót

Menesztette Mészáros Andrást, a Pécs Európa Kultúrfővárosa 2010 program főigazgatóját a város közgyűlése.

(DN-információ)

Összefoglaló: felmentették az EKF-főigazgatót


Azonnali hatállyal felállította a közgyűlés Mészáros Andrást, az EKF főigazgatóját. Mészáros perrel fenyegette meg a várost.

A közgyűlést megelőző este döntötte el a szocialista frakció, hogy meneszti az önmagát tartós izzónak tituláló EKF főigazgatót, mert elégedetlen munkájával. Ezt eddig tagadta a város vezetése, a jól érzékelhető határidő csúszások ellenére mindig azt nyilatkozta, hogy a beruházások időben elkészülnek, a 2010-es kulturális fővárosi év sikerre van ítélve.

A csütörtöki közgyűlésen már azt mondta Gonda Tibor alpolgármester, hogy arra a kérdésre, mikor is lesz az első kapavágás, nem kíván válaszolni, mert nem fontos, a kulturális programok színvonala az igazán lényeges kérdés. Kielemezték, tette hozzá, és megállapították, hogy Pécsett színvonalasabb kulturális programokat kínál a város, mint a norvég Stavanger, amely Európa Kulturális Fővárosa az idén, és a linzinél is gazdagabb a pécsi program, pedig az a következő év EKF helyszíne lesz.

Mészáros posztját nem kívánják betölteni, sima ügyvezetővé viszont kinevezték ifj. Ruzsa Csabát a Menedzsment Központ élére, aki eddig a pénzügyi igazgatói tisztet töltötte be. Az ellenzék szerint Mészáros váratlan felállítása az MSZP-n belüli hatalmi harc eredménye, amelynek legnagyobb vesztese a polgármester.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Mészáros András EKF főigazgató újságírók gyűrűjében
[/caption]

A döntést megelőző vitáról és az ügy hátteréről részletes tudósítást közöltünk. 

Az események percről percre:

13:44.: Megszavazták Ruzsa Csaba kinevezését

Ruzsa Csaba

Az EKF-honlapon közzétett rövid bemutatkozása szerint Ruzsa Csaba 1975. december 31-én született Pécsett.

A Pécsi Tudományegyetem gazdálkodási szakán 2000-ben szerzett okleveles közgazdász végzettséget. Az Egyesült Államokban és Németországban egyetemi ösztöndíjasként bővítette szakirányú tapasztalatait.

Dolgozott többek között a Pénzügyminisztérium tanácsosaként, valamint az Ernst & Young Tanácsadó Kft. menedzsereként is.

2007. elején került a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programba. Ruzsa Csaba angol, német és francia nyelvismeretet jelölt meg a honlapon.

A felszólalások után szünet következett, közben az MSZP frakció megtárgyalta az előterjesztéshez tett módosító indítványokat. Ezután Tasnádi Péter szavazásra bocsátotta a "Pécs2010 Menedzsment Központ átszervezése" indítványt, amelyet a módosítások elfogadásával megszavazott a közgyűlés. A döntés értelmében Ruzsa Csaba láthatja el a központ ügyvezető igazgatói feladatát, szerződése 2008. október 31-ig szól. A díjazása havi 900.000 forint lesz.

A szavazás után Tasnádi Péter szünetet rendelt el, a közgyűlés délután háromkor folytatódik.

12:46.: Mészáros méltatlannak nevezte az eljárást a "bíróság" előtt

"Tisztelt bíróságnak" titulálta Mészáros András a közgyűlést hozzászólása kezdetén. Hiszen nem tudja, tette hozzá, hogy vádirat vagy ítélet hangzik el éppen vele kapcsolatban. Hosszú hónapok óta tudja, miről is van szó, miközben tevékenysége kezdetétől remélte, hogy az EKF nem lehet pártpolitikai kérdés. Ennek ellenére az lett, fejtette ki, de nem a különböző ellenérdekelt pártok kérdése, hanem egyetlen egyé.

Már többször szóvá tette, hogy nem csupán Európa Kulturális Fővárosának kell lennie Pécsnek, hanem Európa kultúrált fővárosának is, amelynek ebben a helyzetben nyoma sincs. Sokan nem mernek most ránézni, mondta Mészáros, aki vihart kavart azzal a megjegyzésével, hogy miközben a város a szakértelmet kérdőjelezi meg a Menedzsment Központ tevékenységében, a kommunikációs boardba szakértő gyanánt Kunszt Mártát delegálta. "No comment" - tette hozzá a főigazgató. Nem tűri, hogy átnézzenek rajta, fűzte tovább, s hangsúlyozta: őt nem lehetett hazugságon kapni, miközben ezzel a viselkedésmóddal ritkán találkozott.

Ami pedig a díjazásának megvonását illeti, arról majd a bíróság dönt, úgy gondolja, jó esélye van nyerni. Nem hagyja, hogy úgy menjen el a városból, hogy rá teszik a terheket, miközben a városvezetés vidáman végzi a dolgát a továbbiakban; méltatlan ez a helyzet a testülethez, a városhoz és az országhoz is.

Kijelentette, hogy nem lepődött meg, amiért egy személyben rá akarják hárítani a felelősséget, de nem fogja ezt hagyni. Mészáros méltatlannak nevezte az eljárást, és hozzátette: emelt fővel fog távozni a városból.

Tóth Bertalan alpolgármester a kulturális bizottság elnökének Mészáros általi minősítését tartotta méltatlannak, megjegyezve, hogy a városvezető koalíció ebben a helyzetben tartózkodott a személyeskedésektől.

12.43.: EKF és szocializmus, Mészáros mint áldozat

Dr. Ternák Gábor (Fidesz) az EKF helyzetét a szocializmushoz hasonlította, ott is, itt is a fényes jövőről álmodoztak bukdácsolások közepette. Tusdomásul kell venni, hogy az EKF botrányok sorozata, amelynek újabb állomásához érkeztünk - jelentette ki. Ternák megkérdezte, hogy eszébe jutott-e valakinek a városvezetők közül, hogy miként a napokban bekövetkező vonatbaleset következtében a közlekedési miniszter, felajánlja lemondását. Mert az a legkönnyebb, érvelt, hogy pusztán megállapítják más felelősségét.

Dr. Révész Mária (Fidesz) szerint nincs másról szó, mint az MSZP frakción belüli hatalmi harcról, amelynek Mészáros az áldozata.

12:40.: "Jók a programok, a sajtó a hibás"

Kielemezték, és megállapították, hogy Pécsett színvonalasabb kulturális programokat kínált a város, mint a norvég Stavanger, amely Európa Kulturális Fővárosa az idén, és a linz-nél is gazdagabb a pécsi program, pedig az a következő év EKF helyszíne lesz, magyarázta Gonda Tibor alpolgármester. Ezt kevesen tudják, ennek pedig a rossz kommunikáció az oka.

Arra a kérdésre, hogy mikor lesz az első kapavágás, nem is kíván válaszolni, mert nem is fontos, a kulturális programok színvonala az igazán lényeges kérdés. Kiemelte a sajtó felelősségét: feladata a város kivezetése a negatív kommunikációs spirálból, és az, hogy észrevegye az eredményeket is.

12:10.: Majdik: a titkárnőt kellene kirúgni

Majdik Miklós (Fidesz) idézett a Mészáros András által elkövetett hibák tárházából, mi szerint például a Menedzsment Központ nem alakított ki megfelelő kapcsolatot a Művészeti Tanáccsal, nem biztosította számára megfelelőképpen a működéséhez szükséges feltételeket, folyamatosan felkérői által meghatározott mozgásterének szűkítésén dolgozott. Ennek tipikus példája az, érvel az előterjesztés, hogy a Művészeti Tanács által kiírt idei pályázatokról szóló sajtótájékoztatóról a Tanács nem minden tagja kapott értesítést, ezért azon képviselőjük nem vett részt. Majdik szerint ilyen hibáért nem főigazgatót, hanem titkárnőt szoktak kirúgni.

11:58.: Ellenzék: nem egyedül Mészáros a felelős

Páva Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője javasolta, hogy ifj. Ruzsa Csabát ne határozatlan időre, hanem csak a következő közgyűlésig bízzák meg a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatói feladatainak ellátására. Páva hangsúlyozta, hogy a szocialista frakció EKF-re vonatkozó kritikájával jórészt egyetért, de nyilvánvaló, hogy a helyzet kialakulásáért nem csak egy személy, Mészáros a felelős, hanem a városvezetés, amely töretlenül bizalmat szavazott a mai napig a főigazgatónak. 

Kővári János, az ÖPE frakcióvezetője felvetette: nem volt szerencsés az, hogy az EKF főigazgatóját nem pályázat révén választották meg posztjára, ifj. Ruzsa Csaba hasonló körülmények között kerülne a Központ élére, amely eljárásmód következésképpen ugyanolyan csapdahelyzetet rejt magában.

11:26.: Szünettel kezdődött a közgyűlés, Mészáros odaért

11 óra 25 perckor megérkezett Mészáros András a közgyűlés helyszínére, ahol éppen szünet volt, mert a Fidesz frakció szünetet kért, és tanácskozásra vonult el a rendkívüli helyzetet értékelendő. A főigazgató tehát részt vesz az eltávolításáról szóló napirendi pont vitáján.

11:02.: Mészáros siet Pécsre, Tasnádi negatív kommunikációt emleget

Tasnádi Péter polgármester elmondta, hogy a Mészáros András által vezetett Menedzsment Központ nem tudott hathatós lépéseket tenni annak érdekében, hogy az EKF kitörhessen a negatív kommunikációs környezetből, a program társadalmasítása pedig jelentősen elmaradt az elvárttól. Szólt arról is, hogy Mészáros a kultúra területén meghatározó személyiségekkel kifejezetten rossz viszonyba került.

Mészáros egyébként 10 óra 50 perckor már csak 50 kilométernyire volt Pécs városától, vagyis nem kizárt, hogy időben megérkezik a közgyűlésre. Mint lapunknak elmondta, igyekszik, de közúti balesetben nem kíván meghalni.

10:38.: Napirend előtt dönt a közgyűlés - Mészáros nem ér oda?

Sürgősséggel vették napirendre a Mészáros eltávolításáról szóló napirendi pontot, ez azt jelenti, hogy a zárt napirendi pontok előtt kerül megtárgyalásra. Ebből következően a főigazgató nem tud időben megérkezni a közgyűlésre Budapestről.

Ellenzéki kérdésre, mi szerint elfogadható-e, hogy az érintett nem lesz jelen, Kunszt Márta, a kulturális bizottság elnöke az összevont bizottsági ülésen azt válaszolta: nem akarták, hogy az ügy még nagyobb hullámokat verjen a kelleténél.

10:17.: Bizottsági ülés a "Menedzsment központ átszervezése" ügyében

 Jelenleg ülésezik az összevont gazdasági és kulturális bizottság a Pécs2010 Menedzsment Központ átszervezése elnevezésű napirendi pontról. Az előterjesztés javasolja, hogy Mészáros András EKF főigazgatót ügyvezetői tisztségéből azonnali hatállyal hívják vissza. Megbízási szerződését fel kívánják bontani további díjazás nélkül. Az EKF főigazgató, a főigazgató-helyettes és az ügyvezető általános helyettese címeket és munkaköröket megszüntetik.

A közgyűlés a mai nappal a központ ügyvezetőjének ifj. Ruzsa Csabát kívánja megválasztani bruttó 900 ezer forintos díjazással, határozatlan időtartamra.

09:38.: Nyilvános ülést akar Mészáros

Mészáros András, az EKF főigazgatója menesztéséről döntött tegnap este az MSZP frakciója. Információnk szerint Tasnádi Péter polgármester megkérdezte a főigazgatót, hogy nyilvános vagy zárt ülésen tárgyalják-e a napirendet, s Mészáros a nyilvánosságot választotta. Az előterjesztést rendkívüli ülésen meg kell még a délelőtt folyamán tárgyalnia a gazdasági és a kulturális bizottságnak, amelyek összevont ülést tartanak.

Mészáros András, mint arról munkatársunknak beszámolt, ma reggel még Budapesten részt vett egy hivatalos EKF megbeszélésen, de szeretne időben megérkezni a közgyűlésre.

09:21.: Esti frakcióülés a leváltás tervéről

Felpörögtek az események a 2010-es Pécs Európa Kulturális Fővárosa program, illetve az előkészületeket menedzselő főigazgató, Mészáros András személye körül. Bár az érintettek pár napja még cáfolták Mészáros eltávolításának terveit - amelyekről több városházi forrás is beszámolt -, csütörtökön délelőtt a közgyűlés napirendjére kerül a városvezető frakció ezt tartalmazó indítványa.

A Dunántúli Napló munkatársa úgy értesült, Mészáros pozíciójáról egy szerda esti szocialista frakcióülésen éles vita zajlott, végül a főigazgató leváltásának a csütörtöki közgyűlésre viteléről határoztak.

A helyzet amiatt is különös, mert Mészáros András szerdáig külföldön tartózkodott, így távollétében döntöttek volna elmozdításáról. Úgy tudjuk, a főigazgató hazaindult, hogy jelen lehessen a közgyűlésen.

<!-- EKF: leváltották a főigazgatót Menesztette Mészáros Andrást, a Pécs Európa Kultúrfővárosa 2010 program főigazgatóját a város közgyűlése. (DN-információ) Ruzsa Csaba Az EKF-honlapon közzétett rövid bemutatkozása szerint Ruzsa Csaba 1975. december 31-én született Pécsett.

A Pécsi Tudományegyetem gazdálkodási szakán 2000-ben szerzett okleveles közgazdász végzettséget. Az Egyesült Államokban és Németországban egyetemi ösztöndíjasként bővítette szakirányú tapasztalatait.

Dolgozott többek között a Pénzügyminisztérium tanácsosaként, valamint az Ernst & Young Tanácsadó Kft. menedzsereként is.

2007. elején került a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programba. Ruzsa Csaba angol, német és francia nyelvismeretet jelölt meg a honlapon. Mészáros András EKF főigazgató újségírók gyűrűjében Mészáros András EKF főigazgató újságírók gyűrűjében -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!