Közélet

2014.09.02. 10:39

Eléri a határt az M6-os 2018-ig, állítja Lázár

Ömlik a pénz az országba az EU-ból, komoly sztrádaprogram kezdődik. Baranyát is érinti.

forrás: index.hu

- Lázár János kijelentette, sose kaptunk még ennyi pénzt.

- 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal

- Ez forintban, a szükséges önerővel: 12 000 000 000 000 HUF (lehet le sem tudjuk írni számmal, inkább akkor tehát: 12 ezer milliárd forint)

- A tárcavezető arról is beszélt, hogy korábban nem látott mértékű tőkeinjekcióra számíthatnak a kkv-k, és jelentős autópálya-építési program is indul

- A 2014-2020-as fejlesztési időszak érdemben fogja megváltoztatni az országot - mondta Lázár.

- Mindegyik autópálya eléri az országhatárt.

- M6-os eléri majd a déli határt. Megkezdődik továbbá az M9-es autópálya építése. Ez utóbbi közel van ugye Baranyához.

- Ami az ország többi autópályáját illeti: továbbépül az M3-as Kárpátalja felé két határátlépési ponttal, de lesz egy M4-es "kikötési pont" is Debrecen és Nagyvárad vonalában. Megépül a Kassa-Miskolc közötti autópálya-szakasz, folytatják az M2-es sztráda építését a szlovák határig. Az M8-as is elérheti a határt - így Lázár.

-  A vidéki életformát, a vidéken élő emberek boldogulását és a fiatalok helyben maradását segítő gazdasági eszközök kiemelt figyelmet kapnak. A vidéki életforma erősítésében az agráriumnak kiemelt szerep jut, utóbbi ágazat, benne az élelmiszer-gazdasággal nagy nyertese a büdzsének - ezt is mondta Lázár.

forrás: index.hu -->

Címkék#Pécs#M6

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!