Közélet

2014.10.20. 15:22

Elhunyt Pichler Imre szigetvári politikus

Tragikus baleset következtében elhunyt Pichler Imre volt fideszes országgyűlési képviselő vasárnap.

MTI

Pichler Imre a 2002-es országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerzett az MDF színeiben, Baranya megye 7. számú választókerületében, Szigetváron.

Képviselőként az oktatási és tudományos, valamint a szociális és családügyi bizottság tagja volt - ismertette.

Kövér László elmondta, a politikus 2004 novemberében kivált az MDF-frakcióból, majd 2005 májusától a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjában folytatta munkáját. A 2010-es országgyűlési választáson ismét egyéni választókerületben szerzett mandátumot.

Tanárként, iskolaigazgatóként nemzedékek sorát tanította - idézte fel a házelnök.

A szigetvári Fidesz közleménye

"Mély megrendüléssel vettük tudomásul városunk köztiszteletben álló polgára, egykori országgyűlési képviselőnk, Pichler Imre halálhírét.

Pichler Imre neve egybeforrt a polgári-konzervatív értékek szigetvári megalapozásával, iskolaigazgatóként a szigetvári fiatalok százait indította útnak a továbbtanulás, az élet felé. Egész Szigetvár hálával tartozik neki azért, hogy az Országgyűlésben indítványozta városunk Leghősiesebb Várossá nyilvánítását, illetve hogy ott mindenkor elhivatottan képviselte szűkebb hazájának érdekeit.

Pichler Imre emlékét és nevét tisztelet illeti mindezért és sok másért is, amelynek felsorolása meghaladná e részvétnyilvánítás kereteit.

A Fidesz szigetvári csoportjának tagsága őszintén osztozik Pichler Imre családjának fájdalmában és gyászában.

Isten nyugosztaljon, Imre!"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!