Közélet

2014.10.01. 08:58

Elkészült a villányi elkerülő

Átadás előtt áll a villányi elkerülő, amelyet október 3-án adnak át a forgalomnak, így a hétvégi vörösborfesztivál látogatói már használhatják.

Babos A. (Dunántúli Napló)

Éjt nappallá téve dolgoztak az elmúlt napokban, hetekben a munkások, hogy az ezévi Villányi Vörösbor Fesztiválra, most hétvégére végre elkészülhessen a villányi elkerülőút, értesült a hírről a Dunántúli Napló, nem hivatalos forrásokból. Az elkerülőt tíz éve tervezték, és néhány éve elkezdték építeni, de a munkálatok félbeszakadtak, majd évekkel később indultak útnak. A tervek arról szóltak, hogy már a múlt őszre kész lehet az út, de a finishez végül most érkeztek el.

Az ugyanis már biztos, és hivatalos információ, hogy a  4,3 kilométer  hosszú villányi elkerülő utat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. október 3-án délután adja át a közlekedőknek.

A kivitelező Strabag Általános Építő Kft. kezdeményezésére, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyásával az elkerülő út teljes aszfalt pályaszerkezete gumibitumen felhasználásával épült. Új nyomvonalon kialakított útszakasz esetében eddig még soha nem alkalmazták hazánkban ezt a különleges, egyedi technológiát. A villányi elkerülő szakaszhoz mintegy 900 tonna gumibitument gyártott a MOL, amellyel közel 22 ezer használt gumiabroncs környezetbarát újrahasznosítása valósult meg.
A villányi elkerülő út kivitelezése nettó 2,1 milliárd forint volt, amely 85 százalék uniós és 15 százalék állami forrás felhasználásával valósult meg.

Különleges anyagból

A MOL, a Pannon Egyetemmel közösen folytatott kutatás során dolgozta ki az ún. MOL gumibitument és annak gyártási technológiáját. A gumibitumen olyan különleges útépítési kötőanyag, amelyet bitumen és használt gumiabroncsokból származó gumiőrlemény felhasználásával állítanak elő. A hagyományos bitumenes úthoz képest gumibitumennel hosszabb élettartam érhető el, nagyobb lesz a terhelhetőség és a kisebb nyomvályúsodási hajlam mellett a jobb tapadásnak köszönhetően csökken a kátyúk kialakulásának esélye is, valamint kisebb a közlekedési zaj és rövidebb a fékút is. A fenntartható fejlődést szem előtt tartva a gumibitumen gyártása megoldást kínál a hulladék gumiabroncsok környezetbarát feldolgozására és hasznosítására is. A külföldi eljárásokkal ellentétben a magyar szabadalmaztatott technológia a hagyományos bitumenekhez hasonlóan használható fel.

Címkék#Villány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!