Közélet

2011.06.03. 07:15

„Ez az ügy rámutat a katolikus egyház válságára”

Nyilatkozott a Dunántúli Naplónak az a volt pap, aki elsőként tett feljelentést a Pécsi Egyházmegyével kapcsolatos, vélt visszaélések ügyében.

M.B. (Dunántúli Napló)

Elmondta, komoly dilemmát jelentett számára, hogy a hatóságokhoz és a médiához forduljon-e, de úgy érzi, célt ért, mert elindult a megtisztulás folyamata a pécsi egyházmegyében. A volt pap úgy fogalmazott: volt, aki végigjárta azt az utat, amit a Biblia jelöl ki a hívek számára, azaz először négyszemközt figyelmeztesd felebarátod, majd a nagyobb közösség előtt. Miután azonban nem történt semmi érdemleges, úgy döntött, hogy a hatóságokhoz és a médiához fordul a Pécsi Egyházmegyében tapasztalt visszásságok miatt.

– Továbbra is névtelenséget kér. Miért?

– Mert nem én vagyok a fontos, hanem az ügy.
 
VÁLASZTANIA KELLETT SZERELME ÉS A SZOLGÁLAT KÖZÖTT

Az Egyházfórum című folyóiratnak azt nyilatkozta, hogy azért hagyta el a papi szolgálatot, mert abban a római magyar intézetben, ahova tanulni küldték, állandó feszültségben, veszekedésekkel teltek a mindennapok. Más oka nem volt a távozásának?

– De igen. Egy mélyebb hit- és személyiségbeli válság. És megismerkedtem leendő feleségemmel is.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A feljelentő személyes tapasztalatok alapján alkotott véleményt
[/caption]

– Még papként?

– Igen, én részesítettem felnőttként a keresztség szentségében. Egyéni felkészítés zajlott, összebarátkoztunk, majd szerelmesek lettünk. Sokáig kettős életmódot folytattam, amit nehezen viseltem. Mikor kiderült, nem tartom a cölibátust, Mayer püspök választás elé állított, vagy otthagyom a párom vagy azonnal elbocsát. Egy hetet kaptam.

– Ön megszegte az egyik papi fogadalmát, Ön sem volt „szent”.

– De vállaltam a következményeket.

--------------------------------------------------------------------
Olvassa el cikkgyűjteményünket a pécsi püpsökségi botrányról!
-------------------------------------------------------------------

„ÖSSZEESKÜVÉS: INKÁBB MAGUKBA NÉZNÉNEK

– Nem a bosszú motiválta a feljelentés megírásában?

– Nyilván volt személyes motívum is a feljelentésben, hiszen, ha nem találkoztam volna ezzel a jelenséggel, nem teszem meg a feljelentést. Ugyanakkor a feljelentés nem rólam szól: több ember ellen elkövetett, feltételezett bűncselekményeket tartalmaz, melyeket összegyűjtöttem és átadtam a hatóságoknak.

– Vannak, akik úgy gondolják, hogy összeesküvés áll a háttérben, amit a pécsi liberális értelmiség szervezett.

– Nem tudok ilyesmiről. Többen szívesebben beszélnek öszszeesküvésről, mintsem hogy magukba néznének.

– A titkos szolgálatoknak nem volt közük az ügy kirobbantásához?

– Erről sem tudok. Az viszont feltételezhető, hogy kormányzati körök, fogalmazzunk így, figyelemmel kísérik az eseményeket.

– Nem tartott megtorlástól?

– Többen figyelmeztettek, „káros lehet az egészségemre” a cselekedetem. Megfordult a fejemben, hogy bosszút állhatnak, hiszen itt nagy pénzekről, komoly érdeksérelmekről van szó.
 
„MÁS MÁR NEM SEGÍTHETETT, HOGY KIDERÜLJÖN AZ IGAZSÁG”

– Nem tartott attól, hogy feljelentésével több kárt okozott, mintha hallgatott volna, hiszen nem kizárt, hogy hívek sokasága éppen a botrányok miatt fordul el az egyházától?

– Azt gondolom, Wildmann János (az Egyházfórum főszerkesztője – a szerk.) végigjárta azt az utat, amit a Biblia jelöl ki a hívek számára: először négyszemközt figyelmeztesd felebarátod, majd a nagyobb közösség előtt. Ő eljutott ennek az útnak a végére, de nem történt semmi. Ezt látva fordultam a hatóságokhoz és a médiához. Nem szívesen, mert ez kétélű fegyver, de úgy gondoltam, más már nem segíthetett abban, hogy kiderüljön az igazság.

– Mayer püspök úr azt mondta, alaptalanok a feljelentések.

– A rendőrség nem foglalkozik rágalmazásokkal: csak akkor indul nyomozást, ha a feljelentést megalapozottnak találják. Hoszszú kihallgatáson vettem részt, elmondtam, amit tudok, amit belülről megtapasztaltam. A rendőrségnek számos feladattal kell megbirkóznia, például az egyházmegye pénzkezelésével kapcsolatban.

– Mondana példát?

– Nagyon nehéz a bevételek-kiadások nyomon követése. Példának okáért az egyház számára juttatott adományokkal senkinek nem kell elszámolnia, azt bármire költhetik. Végük fontosnak tartom megjegyezni, nem szabad általánosítani. A feltételezett bűncselekmények elkövetői a katolikus egyház tagjai, de ezen cselekedeteik közben nem az egyházat képviselték. Az ügy rámutat a katolikus egyház magyarországi válságára is. Mayer püspök a Hírtelevízióban közölt interjújában csak arról beszélt, hogy ők nem követtek el bűncselekményeket. Arról nem, hogy regnálása alatt az egyházmegyében nem nyíltak katolikus szociális intézmények, nem támogatták és becsülték meg a hitoktatást, a hitoktatókat; tönkretették a papképzést, volt olyan évfolyam a papi szemináriumban, ahol huszonnégy fiatal kezdett, de csak egy jutott el a papszentelésig, drasztikusan csökkent a keresztelések száma, komoly papi válság van, nős diakónusokat nem alkalmaznak. Kívánom az új püspöknek, legyen ereje kivezetni az egyházmegyét a válságából!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!