Közélet

2015.11.23. 18:34

Februárban kezdődhet a Magasház bontása

Februárban kezdődhet a Magasház bontása, de már ezen a héten indul a több mint 1,2 milliárdos kivitelezés egy elkerülő út építésével.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Aki még egyben szeretné újra megnézni, vagy lefotózni a 25 emeletes pécsi Magasházat, annak nagyjából már csak szűk három hónapja maradt, aki pedig már alig várja, hogy eltűnjön a föld színéről, körülbelül egy terhességnyi időt kell várnia, mint megtudtuk ugyanis, elviekben legkésőbb a jövő nyár végére lebontják a szellemházat. Lapunk amiatt kereste meg a toronyház bontását célzó mintegy 1,2 milliárdos közbeszerzésen győztes konzorcium vezetőjét, a Strabagot, mert immár nagyjából minden körülmény adott ahhoz, hogy nekiálljanak a munkának.

Kivéve persze, hogy hamarosan immár tényleg beköszönthet a hideg és a tél, és az ünnepek is a nyakunkon vannak. Sőt, arról értesültünk, hogy éppen a várható időjárás és a közelgő ünnepek azok, ami miatt egyelőre nem kezdik el a bontást. Nagy hidegben, de erősebb szélben sem lehet biztonságosan bontani ugyanis, és reálisan a karácsony, illetve a szilveszter miatt amúgy sem lehetne teljesen folyamatos a munka.

Bogyay Zsolt, a Strabag-MML Kft. főépítésvezetője érdeklődésünkre azt írta, a munkálatok a Hungária út forgalmát a bontási munkák alatt is biztosítani képes elkerülő út építésével indulnak a 48. héten – azaz ezen a héten. A Magasházat is magába foglaló épületcsoport bontása pedig a korábbi üvegvisszaváltó épületének bontásával kezdődik el december elején. Ezzel párhuzamosan a 25 emeletes bontásához szükséges előkészítő munkák (ideiglenes közműellátások kiépítése, felvonulási terület kialakítása) kezdődnek el.

A Magasház bontása – az elkerülő út forgalomba helyezését, illetve az előkészítő munkák elvégzését követően – várhatóan jövő év februárjában fog megkezdődni, de a pontos időpontot az időjárási körülmények befolyásolhatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!