Közélet

2012.11.07. 16:55

Fehér köpenyes és mindig okosakat mond

Jelentős pénzdíjakat kapnak művészek és sportolók, de középiskolai tanároknak ritkán jut több százezer forinttal járó kitüntetés. Ilyen kivétel a Richter Gedeon Alapítvány Kémia Oktatásáért díja, melynek idei három hazai jutalmazottja között ott található Nagy Mária is, aki a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium tanára.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

– Egy fővárosi vegyésztudós hívta fel a figyelmünket arra, hogy nem akármilyen eredmény ez. Ilyen belterjes a kémia tudománya?

– Tény, hogy ritkán kapnak a sikereink nyilvánosságot, a tudós pedig a gimnáziumi osztálytársam volt. Mindenesetre nekem az is legalább ekkora boldogságot okozott, hogy a hét elején a kémiaszertár ajtaján egy rajzos, fotós diákmontázs fogadott ezzel a felirattal: „Büszkék vagyunk a tanárnőre!”

[caption id="" align="alignleft" width="334"] „Amióta az eszemet tudom, tanár szerettem volna lenni” (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

– Mivel lehet egy ilyen elismerést kiérdemelni?

– Elsősorban kiváló tanítványokkal. Országos versenygyőztes tanulóim voltak, s közülük már többen ismert vegyészkutatók. Egyébként a díjkiosztó is tartogatott meglepetést. Meghívták rá az egyik diákomat, s neki kellett megindokolni a kitüntetésemet. Ő így fogalmazott: „A suliba kerülve megkérdeztem a felsősöket, hogy milyen tanárnő Nagy Mária. Ez volt a válasz: rettentő szigorú, nagyon kell figyelni és tanulni az óráin. És vigyázz, a kísérletei nem mutatványok, hanem lényeges tudnivalók!”

– Szigorral meg lehet nyerni a fiatalokat a kémiának?

– Inkább a vele járó precizitással. Mert valójában a piac diktál, ahol egyre előkelőbb helyen áll a vegyész foglalkozás.

– Nem bánta meg, hogy tanár lett és nem kutató?

– Amióta az eszemet tudom, tanár szerettem volna lenni. Vonzó volt, hogy a fehér köpenyes emberek mindenkinek okosakat mondanak. Számomra a vegyjelek rengetegében eligazodni olyan, mint egy titkosírást olvasni, s ennek a varázsára igyekszem rávezetni ma is az ifjúságot. Meg hogy mindenki eljusson legalább oda, hogy felismerje a háztartási anyagok összetételében a hatásmechanizmusokat és veszélyeket.

Pécsbagotáról indult

NAGY MÁRIA 1955-ben született Pécsbagotán. Szabadszentkirályon járt általános iskolába, majd a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1974-ben. DEBRECENBEN A KLTE kémia-fizika szakán szerzett tanári diplomát 1980-ban. KÉT ÉVIG nevelőtanár volt, majd 16 évet tanított a Nagy Lajos Gimnáziumban, 14 éve a Kodály Zoltán Gimnázium kémiatanára. Egyedül él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!