Közélet

2010.09.17. 17:43

Felmentések a pécsi püspökségen

Wildmann János vizsgálatról és visszaélésekről beszél, az egyházmegye cáfol.

Kozma Ferenc

Az Egyházfórum Alapítvány az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül: „Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye megyés püspöke fölmentette hivatalától a püspökség két vezető beosztású alkalmazottját, a gazdasági igazgatót és a püspöki iroda vezetőjét. Az elmúlt évben a Szentszék gazdasági és szexuális visszaélések gyanúja miatt folytatott vizsgálatot a püspökség vezetése ellen.” A közleményt jegyző Wildmann János szerint „úgy tűnik, hogy a gazdasági igazgató mostani menesztése a vizsgálat első következménye.”

A hír kapcsán péntek este megkerestük Wolf Gyulát, az egyházmegye  vagyonkezelőjét, aki jelezte, hogy a közleményt ismerik a püspökségen, és rövidesen közleményt adtak ki. Egyúttal elmondta, hogy a hír igaz, de egyáltalán nem úgy, ahogyan azt Wildmann János értelmezte. Wolf leszögezte: háromnegyed éve maga kérte Mayer Mihályt, hogy mentse fel, mivel immáron húsz éve a poszton van, és megromlott az egészségi állapota. Erre a felmentésre szeptember 30-i hatállyal sor került, tehát még ebben a pillanatban ő tölti be a posztot. Az is igaz, hogy a püspök július 1-től szintén felmentette Dohány Zoltán irodaigazgatót, akinek az utódját –  az informatikában jártas Szép Attila személyében – már ki is nevezte.

Az egyházmegyei nyilatkozat megerősítette mindazt, amit a vagyonkezelő lapunknak elmondott, egyúttal leszögezte: „Wildmann János által tévesen közölt állítással szemben a Szentszék nem folytat és nem folytatott vizsgálatot az egyházmegye vezetése ellen, így a felmentés sem lehetett a vizsgálat következménye.” Megfogalmazták, hogy az egyházmegye gazdasági tanácsának megbízatása lejárt, erre figyelemmel vált szükségessé annak megújítása, Wolf Gyulának hogy 20 éven keresztül lelkiismeretesen, és szakszerűen szolgálta az Egyházmegye érdekeit.

Az Egyházfórum Alapítvány az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül: 

"Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye megyés püspöke, fölmentette hivatalától a püspökség két vezető beosztású alkalmazottját, a gazdasági igazgatót és a püspöki iroda vezetőjét. Az elmúlt évben a Szentszék gazdasági és szexuális visszaélések gyanúja miatt folytatott vizsgálatot a püspökség vezetése ellen. A gazdasági igazgató menesztése minden bizonnyal ennek a vizsgálatnak az eredménye".

A közleményt jegyző Wildmann János így folytatja: "Az Egyházfórum folyóirat főszerkesztőjeként még 2006-ban fordultam Dr. Ternyák Csaba érsekhez, hogy a vatikáni Papi Kongregáció titkáraként kérjen vizsgálatot a pécsi egyházmegye vezetősége ellen felmerült vádakkal kapcsolatban, amelyek között gazdasági és szexuális visszaélések, többek közt egy pedofilia gyanújába került pap ügyének eltussolása is szerepelt. Ternyák érsek a kérésnek nem tett eleget, viszont tájékoztatta a pécsi püspökség érintett vezetőit a hozzá érkezett levélről és a levélíró személyéről.

Ezt követően többen különböző vatikáni hivatalokhoz és magyar egyházi vezetőkhöz fordultunk. Róma másként ítélte meg a helyzetet, mint az időközben az egri egyházmegye élére kinevezett érsek, és kézbe vette az ügyet. Úgy tűnik, hogy a gazdasági igazgató mostani menesztése a vizsgálat első következménye. Joggal remélhetjük, hogy a Szentszék elkötelezett a megtisztulási folyamat következetes véghezvitelében. Köszönetet mondok mindazon papoknak és civileknek, akik az egyházi és itt-ott megnyilvánuló politikai nyomás, sőt egzisztenciális ellehetetlenítés ellenére is segítséget és információt nyújtottak nekünk és az illetékes hivataloknak. Köszönet a vatikáni szerveknek is, amelyek fontosabbnak tartják az igazság érvényre juttatását és az egyház hitelének helyreállítását, mint a mundér becsületét. Ösztönözzön ez mindannyiunkat arra, hogy az egyházban se hunyjunk szemet a visszaélések és megbotránkoztatások felett, hanem az Evangélium szellemében lépjünk fel ellenük".

A Pécsi Egyházmegye vezetésének válasza

A Pécsi Egyházmegye vezetése a híradásokban tévesen megjelent több tudósítás kapcsán szükségesnek véli tájékoztatni a közvéleményt az alábbiakról:

Az Egyházmegye gazdasági tanácsának megbízatása lejárt, erre figyelemmel vált szükségessé annak megújítása.

A korábbi gazdasági vezető, aki 20 éven keresztül töltötte be hivatalát, kérelmezte Megyéspüspök úrnál, hogy a megromlott egészségi állapota miatt őt mentse fel a betöltött tisztsége további ellátása alól, amely kérelmet Megyéspüspök úr elfogadta.

A vagyonkezelő urat 2010 szeptember 30. napjával felmentette és a Pécsi Egyházmegye nevében megköszönte, hogy vagyonkezelőként 20 éven keresztül lelkiismeretesen, és szakszerűen szolgálta az Egyházmegye érdekeit.

Wildmann János által tévesen közölt állítással szemben a Szentszék nem folytat és nem folytatott vizsgálatot az Egyházmegye vezetése ellen, így a felmentés sem lehetett a vizsgálat következménye, Püspök úr az egyházmegyei vagyonkezelőt az egészségi állapota miatt mentette fel és nem menesztette.

A gazdasági tanács mandátumának lejártával nemcsak a vagyonkezelő, hanem az irodaigazgató személyében is változást történt, Püspök úr az informatikában jártas munkatársát nevezte ki az Egyházmegye számos és sokrétű feladatainak napi ellátására.

(Pécsi Egyházmegyei Hatóság)

(Pécsi Egyházmegyei Hatóság) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!