Fenntarthatóság és versenyképesség

A konferencia az Európai Unió által támogatott „Energiatermelési, energiafelhasználási és hulladékgazdálkodási technológiák vállalati versenyképességi, városi és regionális hatásainak komplex vizsgálata és modellezése” című TÁMOP projekt záróeseménye volt.

A kétnapos rendezvény alapvetően azt a célt tűzte ki maga elé, hogy komplexen vizsgálja és modellezze a különböző energiatermelési, fogyasztási és hulladékgazdálkodási technológiák hatásait a vállalati versenyképességre és a regionális fejlődésre. A kutatási projekt több tématerületet foglalt magában, a résztvevők a konferencia során megismerkedhettek a kutatás legfontosabb eredményeivel, megvitathatták egymással a fenntarthatóság, versenyképesség és regionális fejlődés témák aktuális kérdéseit, tendenciáit, tudományos és gyakorlati eredményeit.

A konferencia vitaindító előadását dr. Szerb László, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Gazdálkodástudományi Intézet egyetemi tanára tartotta, s elsősorban arra fókuszált, hogy mennyire versenyképesek a magyar kisvállalatok. A prezentációban elhangzott: a jelenkori magyar gazdaságban legnagyobb számban előforduló cégekről tudásunk korlátozott, így nem igazán ismert, milyen gazdaságpolitikai-szakpolitikai intézkedésekkel is lehetne javítani versenyképességüket – nem tudjuk, hogyan is válnak a kisebb cégek nagyobbakká, s nem vagyunk tisztában azzal sem, hogy mely cégek szűnnek meg, jutnak csődbe akár saját hibájukból, akár a környezeti-versenyképességi tényezők változása következtében.

Szerb László a probléma árnyalásául elmondta: a kisebb méretű cégek tulajdonosai, vezetői, alkalmazottai, a vállalati működés érintettjei nem kapnak kellő információt a vállalat versenyképességének valós állapotáról, illetve arról, hogy mit is kellene tenni az adott cég képességeinek, eredményeinek javítása érdekében. A kisvállalati körben egyébként is gyakori a saját eredmények túlértékelése, a valós helyzetnél jobb versenyképességi állapot véleményezése. A kutatás keretében kidolgozott összetett Kisvállalati Versenyképességi Index szerint a hazai kisvállalatok átlagos versenyképessége egy 0–10-es skálán mindössze 3,4. A cégek legmagasabb, átlagosan 6,0 pont versenyképességű csoportja csupán a minta 4,7%-át teszi ki, a legalacsonyabb, 2,7 átlagpontú versenyképességű csoportba tarozik viszont a cégek majd negyede. Ráadásul a bajok nem szűkíthetők le a pénzügyi források hiányára. A problematikus területek között említhetjük a nyelvtudás, a továbbképzés, az együttműködés, az innováció viszonylagos hiányát. Fontos tanulság, hogy nem igazán lehet eredményt elvárni azoktól a cégektől, ahol a versenyképesség minden területen alacsony: ezek a cégek nem képesek kellő hatékonysággal hasznosítani erőforrásaikat.

A fentieken túl a kétnapos konferencián szó volt még többek között a nemzetköziesedés logisztikai következményeiről, az energiahatékony ház komplex tervezési metódusairól, az alternatív energiák felhasználásáról és elterjedéséről a dél-dunántúli régióban, a zöld logisztikai fejlesztések aspektusairól, vagy éppen az Y-generációs karrier elképzeléseiről.

Egyelőre úgy fest, most állunk a legrosszabbul

A kutatás ezen eredményei összhangban vannak más nemzetközi versenyképességi vizsgálatok megállapításaival. A Globális Versenyképességi Index szerint Magyarország 2014-ben a 63. helyet foglalja el.

Hazánk 2007-ben 47., 2008-ban 62, 2009-ben 58, 2010-ben 52, 2011-ben 48. 2012-ben pedig a 60 helyen állt, azaz az elmúlt évek viszonylatában most állunk a legrosszabbul. Fontos megemlíteni, hogy az újonnan csatlakozott EU-országok, illetve a régiós vetélytársak közül csupán Szlovákiát, Romániát és Horvátországot előzzük meg - Bulgária például versenyképesebb hazánknál. Az összképet tovább rontja, hogy mindeközben majd 1800 milliárd forintot költöttünk gazdasági támogatásra, ez pedig az EU-átlag több, mint két és félszerese. Leszögezhető tehát, hogy az EU-csatlakozás előnyeit a magyar kis és középvállalkozások láthatólag nem tudták kihasználni.

A cikk megjelenését a PTE támogatta