Közélet

2011.06.29. 07:38

Fizetős betegek előtt nyitnak kaput a klinikák

Megkezdődött a fizetős egészségügy bevezetésének kidolgozása a pécsi klinikákon. A szabad kapacitások piacosítása nem újdonság: a külföldiek eddig is fizettek.

K.F. (Dunántúli Napló)

Gőzerővel dolgoznak az egyetemen a térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások bevezetésének megoldásán. A kérdés: hogyan lehet a tehetősebbek, gazdagabbak részére különutakat biztosítani úgy, hogy mindez ne sértse mások érdekeit? Lesz-e lehetőségük a kiegészítő biztosításokkal rendelkezőnek arra, hogy megkerüljék a várólistát, ha az OEP által finanszírozott műtétet, vizsgálatot, ellátást a saját biztosító kifizeti, mint ahogyan a hotelszolgáltatást, a különszobát is állja.

Kényes a téma, de nem tűnik bonyolultnak. A magánklinikákon működik, tehát csak be kell építeni a fizetős szolgáltatást az állami egészségügy rendszerébe, hiszen kapacitás volna rá.

Dr. Kollár Lajos, a PTE Klinikai Központjának főigazgatója a Dunántúli Naplónak elmondta, az egyetem számára létérdek, hogy több bevételhez jusson, ráadásul a volumenkorlátozás miatt sem a diagnosztikai, sem a műtéti kapacitásaik nincsenek kihasználva maradéktalanul. Ez tarthatatlan állapot. Fizetős volt eddig is az itt élő, dolgozó, esetleg turistaként érkező külföldiek ellátása, ráadásul az egyre növekvő egészségturizmusból is lehetne profitálni olyan szolgáltatásokkal is, amelyeket ma az OEP nem finanszíroz. Ilyen például a szépészeti plasztikai műtét. Miért ne fogadnának e szabad kapacitások keretein belül fizetős hazai beteget?

Tegyük mindehhez hozzá: amennyiben várólistán lévő szeretne pénzért előbbre jutni, ezzel tulajdonképpen a többieket is segíti, hiszen ha kilép – megfizeti az ellátást –, a kilépésével a várólista rövidül.

Dr. Kollár Lajos leszögezte: az elkövetkező hetekben a klinikák feladata kidolgozni azokat az ellátásokat, amelyekre igény lenne, és amelyek hátterét az adott klinika biztosítani tudja. A klinikai központ megbízott munkatársai a jogi keretek kidolgozását elvégezték, a fizetős ellátás szeptembertől elérhető lesz a pécsi klinikákon.

Jobban jár a doktor

A szabad kapacitásokra épülő fizetős ellátáshoz nemcsak műtő, orvosi eszközök, kellenek, hanem orvos és egyéb személyzet is. Így aztán teljesen nyilvánvaló, hogy a szabadidejükben dolgozókat jól meg kell fizetni, és ez a többletbevétel, segíthet a megtartásukban is. A beteg annyit fizet, hogy abból a dolgozók és az egyetem is arányosan profitáljon. Az ellátás idejére a szabad hétvégéket (szombatokat), illetve a munkaidő lejárta utáni szabadidőt fogják majd felhasználni.

Hosszú várólisták és szépészeti beavatkozások

A fizetős ellátások körét az élet alakítja majd ki. A doktorok reményei szerint elsősorban azokat az ellátásokat tudják majd eladni a klinikák, amelyeket az OEP nem finanszíroz, így például a szépészeti, kozmetológiai műtéteket. A másik körbe pedig minden bizonynyal a hosszú várólistás ellátások kerülnek (mozgásszervi protézisek beültetése, speciális diagnózisok elkészítése), ugyanis akadhat tehetősebb sorban álló, aki a várakozást pénzért rövidítené.

A javaslatok szerint utóbbiak számára külön várólistákat állítanának. Kollár Lajos leszögezte: a fizetős ellátásban felmerül gyakran a párhuzamos finanszírozás témaköre, amit a törvény ma még tilt. Arról van szó, ha mondjuk egy drágább protézist szeretne valaki annál, mint amelyiket az OEP keretére elvégezhetnek, akkor ma nem teheti meg, hogy a különbözetet kifizeti, a teljes árat állnia kell. A professzor információi szerint e törvényi szakasz változtatása rövidesen megtörténik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!