Közélet

2012.02.11. 15:11

Ha lehet, újranyitnák a Nick-udvart

Elítéltek is dolgoznak az egyedi tömbbelső részleges felújításán.

Nyaka Sz. (Dunántúli Napló)

Közérdekű munkára ítéltek is közreműködnek a Nick-udvar felújításában, adta hírül a napokban a Baranya Megyei Kormányhivatal. Mint lapunk megtudta, a Nick-udvar, azaz a Király utca és a Széchenyi tér közötti különleges térbelsőn állagmegőrző felújítási munkákat végez, illetve végeztet a Pécs Holding Zrt. együttműködve a Gerillart Kulturális Közhasznú Egyesülettel.

Ezen állagmegóvó felújítási munkák és az együttműködés célja, hogy a Nick-udvar üvegtetővel fedett passzázsrészét a lehető legkisebb költségszinten olyan állapotba hozzák, hogy az megnyitható legyen a város lakossága, az ide látogató turisták és itt tanuló diákok számára. Ennek érdekében jelenleg a belső udvarrészben és a hozzá kapcsolódó helyiségekben takarítási munkák, a felhalmozódott törmelékek és egyéb anyagok elszállítása folyik. Ezt követően villamos alapszerelési munkák, a belső udvar burkolatának kialakítása, valamint a belső homlokzatok és nyílászárók festése, illetve a bejárati kapuk felújítása kerül sorra.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy teljes egészében is megújul Pécs különleges építészeti öröksége, hiszen az bizonyosan többmilliárdos költséget jelentene.

– Ha ideiglenesen és részlegesen is, de szeretnénk visszaadni a Nick-udvart a nagyközönség számára – közölte Barna Béla, a Pécs Holding vezérigazgatója. – Pusztán csak az üvegtetővel fedett és egyébként építészetileg látványos belső udvart szeretnénk olyan állapotba hozni, hogy ott átközlekedni lehessen, valamint a Művészeti Egyesület alkotásai, esetlegesen az alkotás folyamata is megjelenhessen.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Most nem lehet látni: ilyen volt évekkel ezelőtt a Nick-udvar belülről
[/caption]

A tervek szerint az elítéltek bevonásával is folyó munka tavaszig, nyár elejéig folyhat. Barna Béla ugyanakkor felhívta rá a figyelmet: a leromlott állapotú épületbelsőben az állagmegóvási munka során felmerülhetnek olyan előre nem látott költségek, amelyek a tényleges megnyitást hátráltathatják, esetleg el is lehetetleníthetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!