Közélet

2011.04.12. 07:48

Hat pályázat érkezett a pécsi jegyzői állásra

Hat jegyzői pályázat érkezett tegnap délután négy óráig a pécsi városházára, tájékoztatta a Dunántúli Naplót Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

Babos A. (Dunántúli napló)

Hétfőn járt le ugyanis a pályázat határideje. A pályázók kilétére ma derül fény a városvezetés előtt, ma bontják fel a borítékokat, ám lehetséges, hogy a jelöltek névtelenséget kérnek, így előre nem közölheti a sajtó a jegyzői posztra aspirálók neveit. A polgármester kérdésünkre tegnap megerősítette korábban tett nyilatkozatát, miszerint az új jegyző személyéről rövid időn belül döntenek, s a tervek szerint már a jövő csütörtöki pécsi közgyűlési ülésen kihirdetik a kiválasztottat. Az új jegyző ez esetben már május elsejétől elfoglalhatja székét.

Mint az ismert, a közelmúltban, a február 17-i közgyűlési ülésen döntöttek úgy a képviselők, hogy elfogadják dr. Papp Juditnak, Pécs címzetes főjegyzőjének áthelyezését a Baranya Megyei Kormányhivatalba. Papp Judit a jövőben munkaügyi és munkavédelmi ügyekkel foglalkozik.

Az ellenzék nem hagyta szó nélkül a történteket, Nyőgéri Lajos (MSZP) úgy fogalmazott, kíváncsi volt, hogy „csomagolja be” Páva Zsolt az áthelyezést, ami tulajdonképpen szerinte „egy nem kívánt személy eltávolítása”.

Babos A. (Dunántúli napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!