Közélet

2016.11.04. 13:52

Hatszázmilliós fejlesztés a régi Kertvárosban

Tizenöt utca és számos járda kapott új burkolatot valamint tíz kilométernyi ivóvíz- és szennyvízvezetéket cseréltek ki a régi Kertvárosban.

Babos A. (Dunántúli Napló)

Még januárban indult a pécsi régi Kertvárosban egy nagyszabású ivó- és szennyvízfelújítási program a Tettye Forrásház Zrt. fejlesztéseként, ami most befejeződött, de amelyhez időközben csatlakozott a Biokom Nkft. egy kisebb, de önmagában is jelentős közút-fejlesztési és közterületszépítési programja is.

Mindez azon a péntek reggeli sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet Csizi Péter, Pécs és a Kertváros fideszes országgyűlési képviselője, valamint Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója tartott.
Elmondták, hogy a munkálatok végeztével a városrész útjainak közel fele új burkolatot kapott. A pécsi ivóvíz- és szennyvízhálózaton az esztendő legjelentősebb felújítása történt meg, minek zárásaként fákat is ültettek a városrészben, amelybe a körzet városházi képviselője is becsatlakozott a honatya és a vezérigazgató mellé.



A fejlesztéseket városi forrásból, több mint 550 millió forint értékben hajtotta végre a Tettye, a Biokom fejlesztése pedig mintegy 70 milliós volt.
Kövesi Mária önkormányzati képviselő megköszönte a kertvárosiak türelmét, ugyanakkor méltatta a beruházás fontosságát, ami garantálja, hogy ne legyenek komolyabb meghibásodások a környéken, emellett az utak és járdák nagy része is megújulhatott.

Csizi Péter, Kertváros országgyűlési képviselője pedig azt emelte ki, hogy szerinte ez a beruházás is mutatja, hogy jó döntést hozott Pécs, amikor a francia többségi tulajdonból visszaszerezte a vízszolgáltatást.
A városrészben elöregedett vezetékek cseréltek, 11 utca új burkolatot kapott, négy utcát felújítottak.
Csizi Péter még elmondta azt is, hogy az idén a nagy kertvárosi felújításon felül további 770 millió forint értékű felújítást hajtott végre a Tettye Forrásház.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!