A vár minden szegletében akadt valami program szombaton: a gyermekek érdeklődve próbálták ki a különböző mesterségeket, mások inkább csak az étterem teraszán élvezték a jó időt egy csésze kávé mellett.
– Sikeres volt az idei Vár Napja, körülbelül 570 vendég jött el szombaton – tudtuk meg Gászné Bősz Bernadettől, a vár szakmai vezetőjétől. – A korosztály vegyes volt, sok család látogatott ide gyermekekkel, de voltak idősebb érdeklődők is.
A programok délelőtt tízkor kezdődtek egy új kiállítás megnyitójával, amely különböző középkori páncélokat mutat be. Aki lemaradt, augusztus 12-ig meglátogathatja a tárlatot.
Ezután egész nap rengeteg tevékenységet lehetett kipróbálni, amik az egykori hagyományokhoz kötődtek. A gyermekek a régi mesterségekbe kóstolhattak bele, de élvezettel ragasztottak össze kartondobozokból egy várat is, amire ajtót is vágtak, hogy aztán egy jót játszhassanak benne.
A legnépszerűbbek talán a lovagi tornák voltak, amit a Siklósi Sárkányos Lovagrend tagjai tartottak. Ők egyébként egész napra tábort vertek a vár udvarán, és a bemutatók mellett főztek, valamint előadással is készültek Nők a harcmezőn címmel.
Akik magáról a várról akartak többet megtudni, azok különböző ismeretterjesztő vezetéseken vehettek részt. Ezeken olyan helyeket jártak végig az érdeklődők, ahova egy múzeumi látogatás során nem feltétlenül jutnak el. A vezetés népszerűségét jelzi, hogy 60-70 fős csoportok vettek rajtuk részt.
Délben Pécsvárad ételét hirdették ki. Egy korábbi felhívás értelmében olyan recepteket vártak a vár munkatársai, amelyek Pécsváradhoz vagy a környékhez köthetők. A sok beküldött recept közül a pécsváradi Jagados Dominika káposztás tarjája lett a legjobb, amit a Vár Napján bárki megkóstolhatott. Ha valakinek nagyon megízlett, vagy kíváncsi volt a többi versenyző ételére, megvehette a recepteket tartalmazó könyvecskét.
A napot várkarolással zárták, a látogatók a felső várudvart ölelték át, így fejezték ki, mennyire szeretik és milyen szívesen jönnek el ide.
Illatos levendulából készült koszorú
Idén már másodszor kettős ünnepet tartottak, hiszen a levendulaszürettel együtt rendezték meg a Vár Napját Pécsváradon.
– A Vár Napját korábban augusztusban tartottuk – mesélte a szakmai vezető. – Azonban akkor már nagyon meleg van, ráadásul sokan olyankor mennek szabadságra, ezért gondoltuk azt, hogy összekötjük a júniusi levendulaszürettel, és úgy látszik, ez így jól is működik.
Sokan ezért nemcsak a történelmi játékokra, hanem a levendulaszedésre is készültek. Volt, aki megelégedett azzal, hogy egy szép csokrot összegyűjtött a gyógynövényből, de lehetőség volt arra is, hogy buzogányt, koszorút vagy babát készítsenek. Ez a program is népszerű volt, sokan vettek részt rajta.

