Módosult a határidő, fellélegezhetnek a kutak tulajdonosai

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara még 2016-ban kezdeményezte a törvénymódosítást, mely azzal foglalkozik, hogy az illegálisan kialakított kutakat bírságmentesen lehessen engedélyeztetni. A határidőt módosították, a legfrissebb hírek szerint 2023. december 31-ig lehet kérelmezni az eljárást.

Az érvényes szabályozás értelmében valamennyi újonnan épített kutat engedélyeztetni köteles az építtetője. Lapunkban korábban már többször is foglalkoztunk a témával, mely szerint fennmaradási engedélyköteles minden olyan kút, amely korábban engedély nélkül épült, vagy a létesítési engedélyt ugyan megkapta, de a tervektől eltérő műszaki tartalommal épült meg.

Mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a tulajdonos, aki 2018. január elsejét megelőzően létesített kutat, ha a vízjogi engedélyezési eljárást kérelmezi, és az engedély megadásának feltételei fennállnak. Fontos tudni, hogy az engedélyezési eljárás minden olyan kútra vonatkozik – legyen az ásott vagy fúrt – melyet engedély nélkül létesítettek.

Mivel a törvény nem tesz különbséget a vízkivételt biztosító kutak között, így ezek engedélyezési feladatai megoszlanak a területileg illetékes jegyző, illetve megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok között – írtuk korábban.

Többek között azok a kutak tartoznak jegyzői hatáskörbe, amelyek nem érintenek karszt- vagy rétegvizet, az éves vízkitermelése 500 m³, épülettel rendelkező ingatlanon található, a kérelmező magánszemély és a kút házi ivóvízigényt, háztartási igényeket elégít ki. Ha ezek közül bármelyik feltétel nem teljesül, akkor a jegyző helyett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatáskörébe tartozik az eljárás.

A bejelentés elmaradása bírságot vonhat maga után, mely az engedéllyel nem rendelkező létesítmény értékének 80 százalékáig, az engedély nélküli vízhasználat vagy vízimunka esetén egymillió forintig terjedhet, de a magánszemélyre kiszabott bírság nem haladhatja meg a 300 ezer forintot.

Három évük van az engedélyeztetésre
A szabályok szerint a 2016-ban életbe lépett moratóriumot megelőzően azt a vízhasználót, aki engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt a vízügyi hatóság kötelezhette a kivételezés megszüntetésére. Illetve magának a kútnak az átalakítására, vagy akár annak megszüntetésére is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különböző okokból kezdeményezte az eredeti határidő (2018. december 31.) 2020 év végére történő meghosszabbítását. A határidő közeledtével az országgyűlés elfogadta a törvényjavaslatot, mely tartalmazza az erre vonatkozó módosítást is. Ez alapján mentesülhet a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az, aki engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2023. december 31-ig kérelmezi. Ennek értelmében korábban az idei év végére rögzített határidő 3 évvel későbbre, 2023. december 31-ig, kitolódik.

 

Hozzászólások

ajjaj!
Fejszével és késsel követelte a tartozást, végül őt verték meg
balhé / 5 perce
Részeg fiatalok lövöldöztek Tatabányán
Szerencsére senki nem sérült meg.
Gyász
"A holtam után ne keressetek, Leszek sehol- és mindenütt leszek." (Reményik Sándor) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem, sógorom PETZINGER ISTVÁN 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 19-én 12.30 órakor lesz a bogádi temetőben. Előtte szentmisét tartunk érte. Kérjük a részvétnyílvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága halottunk DR. TIHANYI CSABA nyg. megyei főépítész, műemlékvédelmi szakmérnök hosszú betegség után, életének 82. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Gyászmise a Lyceum templomban 2020. augusztus 19-én 16.30 órakor kezdődik. Kérjük az emlékezőket, hogy a virágokra szánt összeget a templomban elhelyezett adománydobozba tegyék az Irgalmas kórház javára. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló felesége, gyermekei és családjuk.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik WÁGNER JÁNOS pócsai lakos temetésén részt vettek, és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. TIHANYI PÁL volt BÁZIS és Erdészeti dolgozó 65 éves korába váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2020. augusztus 19-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiam BAJNAI ZOLTÁN 47 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 18-án 11 órakor lesz a Memento ravatalozójában, Pécs Nagyárpádi u.15/c. Gyászoló szerettei
Köszönetet mondunk rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik drága szerettünk BENCZE KÁLMÁNNÉ Végh Ilona búcsúztatóján részt vettek, utolsó útjára elkísérték, és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
„Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz mint a csillagok.” CSIKI LÁZÁRNÉ Boros Klára halálának 11. évfordulóján és névnapja alkalmából fájó szívvel emlékeznek szerető férje és fiai
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS KÁROLY 66 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése a pécsi köztemető urnacsarnokából lesz 2020. augusztus 19-én 13 órakor. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KALOCSAI GYÖRGYI harkányi lakos 60 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 19-én 13 órakor a pécsi köztemető kápolnájából lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédpapánk és kedves rokonunk ORSÓS FERENC Cigo kővágószőlősi lakos 2020. augusztus 5-én, 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végig futottam, a hitet megtartottam." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédink DR. MAMMEL EDÉNÉ Árkai Magdolna 92 éves korában megtért teremtőjéhez. Temetése 2020. augusztus 14-én a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÁROSÁC MÁTYÁSNÉ Gócza Ilona 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én 13.30 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Előtte szentmise 13 órakor a kozármislenyi plébánia templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOKOS SÁNDORNÉ Molnár Rozália életének 89. évében elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én 15 órakor lesz a villánykövesdi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy WÁGNER JÁNOS Tsz. buszsofőr pócsai lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése a pócsai temetőben 2020. augusztus 13-án a 15 órakor kezdődő szentmisét követően lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését és csak egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZOMOR CSABA magyarsarlósi lakos 52 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. augusztus 15-én 14 órakor lesz a magyarsarlósi temetőben. A gyászoló család