– Milyen szálak kötik Pécshez?
– Itt jártam ki az általános felső tagozatát és a Leőwey Gimnáziumban érettségiztem. Az első nagy baráti köröm tehát itt alakult ki. A pécsiség nekem valamiféle természetközeliséget adott, és a jó értelemben vett egyszerűséget, jól belátható emberi viszonyrendszereket.
– Itt kapta az impulzust a fotózáshoz is?
– Gimnazistaként már fényképeztem, mindemellett akkor lett számomra egyértelmű a pálya, amikor a BME építészmérnöki karára jártam. Át is jelentkeztem rögtön a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre.
– Elnyerte a harmadízben kiadott Robert Capa-díjat. Hová sorolható ez az elismerés?
– Egészen fiatal még a díj, de óriási a renoméja, miután a legmagasabb pénzjutalommal jár. Közel félszázan jelentkeztünk, s három kiválasztott kapott 500 ezer forintot az ösztöndíjas esztendőre. A legjobbnak ítélt fotósorozatot készítő pedig további 3 millió forintot vehet át.
– Mi volt a Bartha-projekt?
– Találtam Északkelet-Magyarországon egy közösséget, ahová önként jelentkeznek a fiatalok, hogy nyári időszakban lövészeten, kemény katonai kiképzésen vegyenek részt, aztán hónapokon át hagyományőrzőként világháborús emlékművek rendbetételével foglalkozzanak. Kíváncsi voltam, kikből áll ez a közösség, miért jelentkeznek, mire használják az ismereteket. Igyekeztem megérteni a személyes indíttatásokat is, hogy miért ott van és milyen szerepet tölt be a tábor.
– Mi a személyes véleménye a Honvédsuliról?
– Hogy egy szokatlan, rendkívüli közösségformáló jelenség. Van akit a kalandvágy, a fegyverek iránti kíváncsiság hoz ide önkéntesnek, mások olyan szegénységből érkeznek, ahol nem létezik értelmes közösségi lét, nincs perspektíva, de akadnak olyanok is, akiket a szülők küldtek nevelési szándékkal. A táborban rendkívül erős baráti kollektíva alakul ki, melynek a híre szájról szájra jár.
– Mi lesz a sorsa a fotósorozatnak?
– Nemzetközi pályázatokon is szeretném megmérettetni. Továbbá 2019-ben kiállítják a Capa Központban.
– Jellemző a témaválasztásaira ez a szociológiai érzékenység?
– Mindig erős empátiát éreztem a kisebbségek, marginalizált csoportok iránt, akik kevés teret kapnak véleményük érvényesítésére. Most ugyanezt a hozzáállást a Színház és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező szakán próbálom kamatoztatni.
– Mi a hobbija egy vizuális művésznek?
– Szeretek úszni, biciklizni, kedvelem a baráti társaságot, akikkel kirándulni járunk, olykor pedig társasjátékozunk.
Dokumentum
Bartha Máté 1987-ben született Budapesten. Pécsett élt nyolc éven át, a Leőwey Gimnáziumban érettségizett, majd a MOME fotó mester szakán végzett. Budapesten él, szabadúszó fotósként és videósként dolgozik, saját képzőművészeti projektjeit egyengeti. Most végez a Filmművészetin dokumentumfilmrendező szakon, készülő diplomafilmje a Honvédsuli egy fiatal hölgytagjáról szól, aki rendkívül hátrányos helyzetéből próbál kitörni akaratereje és pozitív hozzáállása segítségével. A filmet barátnője, Zsófi vágja. Munkáiról a honlapján lehet többet megtudni (www.barthamate.com).
