Közélet

2016.01.03. 12:14

Hóhelyzet: fakidőlések és áramkimaradás több településen

Szerda éjfél óta folyamatosan érkeznek a segélyhívások a katasztrófavédelem műveletirányító központjába a havazással összefüggésben.

dg, zsj (bama.hu), forrás: MTI, OMSZ, BIOKOM, Katasztrófavédelem

18:26 - Több településén volt áramkimaradás

Szinte teljesen helyreállt az áramszolgáltatás Baranya megyében, ahol a csütörtöki havazás okozott üzemzavart - közölte az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs referense. Varga Ivett közlése szerint a megye harmincnégy településén fejeződött be a helyreállítás csütörtök estére.

Jelenleg Komló egyik zártkerti részén, Drávaiványiban és Bogdása-Körcsönyepusztán nincs még áram.
Az üzemzavarokat a havazás miatt elektromos vezetékekre dőlt fák okozták, a helyreállításban az E.ON munkatársait a katasztrófavédelem dolgozói segítették - közölte.
Az áramkimaradás mintegy 6500 fogyasztót érintett.

16:47 - Még tart a jég és a hó okozta károk felszámolása
 
Eddig nyolcvankilenc segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem Baranya megyei műveletirányító központjába, három esemény felszámolása még jelenleg is tart. A Mohácsi Kórház területén egy fa dőlt meg, Sellyén pedig a szakmunkásképző iskola előtt tört le egy fenyő ága, amely veszélyezteti a gyalogosforgalmat. Cún településen elektromos vezetékre dőlt egy fa. A segélyhívások nagy része kidőlt fák, és leszakadt vezetékek miatt érkezett, mindössze három közúti baleset történt, de személyi sérülés egyik esetben sem volt.
 
A belógó faágak miatt három menetrendszerinti autóbusz volt kénytelen várakozni az útszakasz megtisztításáig. Vokány és Siklós között azonban mentesítő járatra is szükség volt, amely tovább szállította az utasokat. Az utasok biztonságos átszállását a siklósi tűzoltók segítették.
Két pályaszakaszon, Mohács és Villány között, valamint Sellye és Szentlőrinc között többtucat fa dőlt a vasúti sínekre, emiatt kisebb fennakadás volt a vasúti közlekedésben is.
 
A megyében harminchét településen volt probléma az áramszolgáltatással, a szolgáltató folyamatosan dolgozik a hiba elhárításán, azonban több vezetékszakadás nehezen megközelíthető erdős területeken van, ahová csak a tűzoltók segítségével tudnak bejutni a szakemberek. Emiatt lassabban megy a helyreállítás is. A katasztrófavédelem munkatársai hat helyszínen világító eszközökkel segítenek az áramszolgáltatónak az éjszakai munkavégzésben.  Jelenleg kilenc településen nincs áramszolgáltatás, az érintett települések: Bogádmindszent, Drávasztára, Drávaiványi, Kemse, Ózdfalu, Páprád, Sósvertike, Gödre és Mindszentgodisa.
 
Drávasztárán és Drávaiványiban szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, ezeken a településeken lajtos kocsival biztosítják az ivóvizet.
 
A megye útjai a téli útviszonyoknak megfelelően járhatók.

16:31 - Hókotró mentett hókotrót Komlón

Becsúszott egy hókotró Komlón a Gagarin iskola melletti úton az árokba délután egy óra körül - írta olvasónk. A mentését egy másik hókotró végezte, négy óra után sikerült csak kiszedni.

15:12 - Enyhülésre és esőre kell készülni a hétvégén

A következő napokban enyhül az elmúlt napokban tapasztalt télies időjárás, a hétvégén inkább esőre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott előrejelzéséből.

Péntekre virradó éjszaka nagy területen zúzmarás köd képződik. Számottevő csapadék már nem valószínű, általában több órára kisüt a nap, de az az Észak-Tiszántúlon napközben jellemzően erősen felhős, párás idő valószínű. Néhol megerősödhet a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 13 és mínusz 5 Celsius-fok között várható, a kevésbé felhős helyeken lesz a hidegebb. Napközben az ország nagyobb részén plusz 2-7 fok között alakul a hőmérséklet.

12:30 - Útállapot délben

Az ország nagy részén már derült, csapadékmentes az idő. A folyamatos munkavégzés és sószórás hatására a fő és mellékutak vizesek, nedvesek, de ahol most is havazik ott havasak, latyakosak.

A gyorsforgalmú utak többnyire vizesek, nedvesek. A fő- és mellékutakon a déli országrészben latyakos. Helyenként havas szakaszokra kell készülni.

A látási viszonyok mindenütt jók 500m feletti. Gyenge a légmozgás, vagy szélcsend van.

11:55 - Eddig közel hetven segélyhívás érkezett a hóhelyzet miatt

Eddig hatvannyolc segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem Baranya megyei műveletirányító központjába, nyolc esemény felszámolása még jelenleg is tart. Továbbra is Mohács, Pécs és Siklós térségében jelentenek problémát a kidőlt fák és a leszakadt vezetékek. A hivatásos tűzoltók mellett több önkéntes mentőszervezet is részt vesz a beavatkozásokban.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Négy fa dőlt az útra Magyarbóly és Virágos között. A legnagyobb problémát a fákra és vezetékekre rakódott jég és a hó súlya okozza. Fotók: Siklósi HTP
[/caption]
 
A leszakadt vezetékek okozta áramkimaradás jelenleg Siklós és Szigetvár térségében okoz gondot. Az áramszolgáltató szakemberei folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán, azonban több nehezen megközelíthető helyszínre is el kell jutniuk, ebben tűzoltók nyújtanak segítséget részükre.
 
A hóhelyzetre tekintettel, az iparbiztonsági szakterület felvette a kapcsolatot a Baranya megyében működő veszélyes üzemekkel. Az áramkimaradás csak egy, úgynevezett felső küszöbértékű üzemet érint, az Agrokémia Sellyei Zrt-ét. Az üzem duplikált energiaellátó rendszerrel rendelkezik, így folyamatosan biztosított az üzem áramszolgáltatása. Az iparbiztonsági szakemberek felhívták a figyelmet arra is, hogy az útviszonyokra tekintettel, fokozott figyelemmel végezzék a veszélyes áruszállítást, mind közúton, mind pedig az üzemek telephelyein belül. A megyében működő távhő- és gázszolgáltatók nem jeleztek problémát az időjárás és a hó miatt.

11:52 - Malomvölgyben is pusztított a hó

Brutálisan szétkapta a Malomvölgyi parkerdőt a hó - írta nekünk levélben egy keszüi olvasónk. "Összetörte, széttépte az erdőt a tónál, gyakorlatilag járhatatlanná és életveszélyessé téve a tó körüli ösvényt. Meglehet, a Mecseken is hasonló pusztítást végzett az ónos eső után érkező nagy hótömeg az erdőben."

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] fotó: olvasónk
[/caption]

11:46 - Megnyitották a határt a horvát hatóságok

Mint arról korábban beszámoltunk, az időjárás miatt kialakult útviszonyok miatt Udvar, valamint Drávaszabolcs közúti határátkelőhelyen a 7,5 tonna össztömeg feletti gépjárművek 2016. január 7-én 7 óra 30 perctől nem léphettek be Horvátország területére.

A korlátozást a horvát hatóságok 2016. január 7-én 10 óra 15 perckor feloldották, a baranyai határátkelőhelyeken a tehergépjárművek forgalma ismét zavartalan.

11:27 - A vízóra-leolvasók munkáját is lassíthatja a fagy

Egy-egy kitartó hózápor vagy a fagy következtében kialakuló jégpáncél a vízóra-leolvasók munkáját is hátráltathatja. A Tettye Forrásház Zrt. munkatársai ezekben a hetekben a pécsi Kertvárosban rögzítik a vízmérők adatait, de lassabban haladnak, ezért előfordulhat, hogy eltérnek a leolvasás (számlákban és a szolgáltató weboldalán közzétett) időpontjától - közölte a pécsi szolgáltató.

A vízmérőaknák tisztántartása, a mérőkhöz való hozzáférés biztosítása – csakúgy, mint a fagy elleni védekezés a belső vízhálózaton – az ingatlantulajdonosok feladata és felelőssége. Ezért a szolgáltató kéri ügyfeleit, segítsék a leolvasó szakemberek munkáját: a leolvasás előtt gondoskodjanak a vízmérőaknát borító esetleges hó, jég eltakarításáról, a mérőhöz vezető út megtisztításáról.

A pécsi vízszolgáltató közleménye az elmúlt ünnepi időszakról is összegzést készített, ezt itt olvashatja.

11:09 - Árokba csúszott Pécsen egy autó

A Pécsváradi úton helyi korlátozások mellett tart a műszaki mentés.

Egy árokba csúszott gépkocsi műszaki mentésén dolgoznak a pécsi hivatásos tűzoltók a 6-os főút városi szakaszán, a Pécsváradi úton. A járművet csörlő segítségével húzzák vissza az útra. Az utómunkálatok végéig, a környéken fokozott figyelemmel vezessenek.

10:28 - 6500 fogyasztó áram nélkül még mindig

A havazás következtében leszakadó vezetékek miatt Pécs, Mohács és Siklós térségében harminchét településen van zavar az áramszolgáltatásban. Az áramkimaradás mintegy 6500 fogyasztót érint. Az áramszolgáltató dolgozik a hiba elhárításán - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője, Kasza Anett.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Olasz településen egy kidőlt fának ütközött egy személyautó, fotó: Katasztrófavédelem
[/caption]

A szóvivő arról is beszámolt, hogy fakidőlés miatt Orfű és Magyarhertelend között félpályás útlezárás van, de Mohácson és Kisnyárádon is fákat távolítanak el az útról a tűzoltók.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Olasz településen egy kidőlt fának ütközött egy személyautó, fotó: Katasztrófavédelem
[/caption]

10:12 - Nem lehet látogatni a városi parkerdőket az időjárás miatt

A rendkívüli időjárás nem csak a városban való közlekedést nehezítette meg, hanem a pécsi parkerdőkben is veszélyes helyzetet idézett elő. A Mecseki és a Malomvölgyi parkerdő területein a turistautak jég- és hóborítottá váltak, a fák ágaira jég- és hótakaró rakódott, a hidak és az átereszek is csúszóssá váltak. A parkerdei játszó- és tornaszereket, az épített műtárgyakat kivétel nélkül hó és jég borítja. A kialakult balesetveszélyes helyzet miatt a BIOKOM Nkft. kénytelen felfüggeszteni a parkerdei területek látogathatóságát.

Természetesen a TV-torony irányából a sí- és szánkópálya elérhető. A lezárás egyik pályára sem vonatkozik, tehát megfelelő hóvastagság esetén ezeken a pályákon a síelés és a szánkózás továbbra is végezhető.

A lezárást a jegesedés megszűnéséig kell fenntartani. Az előrejelzés a hétvégére felmelegedést jósol, így előreláthatólag vasárnaptól ismét látogathatókká válnak a parkerdei területek.

A fenntartó BIOKOM Nonprofit Kft. erdőgazdálkodásban dolgozó szakemberei az olvadásig nem tudják a letört ágakat, farészeket eltávolítani, mert jelenleg életveszélyes lehet a motorfűrésszel történő munkavégzés. Az időjárási helyzet normalizálódása után folytatódnak a parkerdei fenntartással összefüggő munkálatok is.

10:10 - Hójelentés, síterepek – Magyarországról és Európából

Idén váratott magára a síszezon, de januárra határozottan megérkezett a hó - Magyarországra is. Az alábbi táblázatokban a magyar és a főbb európai, ausztriai és szlovák síterepekkel, hójelentéssel és síeléssel kapcsolatos hírekkel segítjük a belerázódást itt ni.

8:35 - Több megyében hófúvásra figyelmeztetnek

Baranyában elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hófúvás veszélye miatt. Az érintett területeken az erős szél hótorlaszokat emelhet.

A meteorológiai szolgálat csütörtök reggeli adatai szerint országszerte számos településen tíz centiméternél is vastagabb a hóréteg. Pécs Pogánynál 16, a Baranya megyei Mázán 18, Pakson 20 centiméteres hóvastagságot rögzítettek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli, MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Veszprém megyére adták ki a narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést, míg Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés a hófúvás veszélye miatt.
   
Csütörtök délig a megélénkülő, helyenként megerősödő szél a Dunántúlon helyenként, főként a Bakonyban kisebb hóátfúvásokat okozhat.
   
A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 5 Celsius-fok, a késő esti plusz 1 mínusz 4 fok között valószínű.

08:28 - Fakidőlések és áramkimaradás több településen - katasztrófavédelmi összefoglaló

Szerda éjfél óta folyamatosan érkeznek a segélyhívások a katasztrófavédelem műveletirányító központjába a havazással összefüggésben. Főként kidőlt fák adnak munkát a megye tűzoltóinak. Harminchét településen jelenleg nincs áramszolgáltatás. A horvát-magyar határátkelőhelyeken is korlátozásra számítsanak a 7, 5 tonna össztömeget meghaladó járművek.

A legtöbb segélyhívás Mohács, Pécs és Siklós térségéből érkezett eddig. Harmincöt káresetet már sikerült felszámolniuk a beavatkozóknak, jelenleg tíz esemény van folyamatban.

A legtöbb helyen a jég és a hó súlya miatt dőlnek ki a fák, Besence és Csányoszró között például az út mentén kétszáz méter hosszan belógnak az úttestre a növények. Magyarbólyban, Pécs nyugati városrészében, Pécsvárad és Somberek között, Görcsönyben, Pettenden, Diósviszlón és Kisszentmártonban is több tucat fa dőlt egyszerre az útra.

Olasz településen egy kidőlt fának ütközött egy személyautó, amely az ütközés következtében a fa alá szorult. A balesetben senki nem sérült meg.

Jelenleg harminchét településen nincs áramszolgáltatás, amely 6493 fogyasztási helyet érint. Hét helyen van vezetékszakadás a megyében, a szolgáltató folyamatosan dolgozik a hiba elhárításán.

A kedvezőtlen időjárásra tekintettel a horvát hatóságok elrendelték a 7, 5 tonna össztömeget meghaladó járművek forgalomkorlátozását. Ennek értelmében a magyar-horvát határátkelőhelyeken nem léphetnek sem ki, sem pedig be a korlátozásban érintett járművek. 

8:15 - Útállapot 8.00 órakor

A Dunántúlon, valamint Pest és Nógrád megye nagy részén csapadékmentes az idő. Az északkeleti országrészben esik vagy szemerkél az eső. Továbbra is havazik Pécs, Szekszárd, Baja és Kiskunhalas térségében, de intenzíven havazik Kiskörös közelében. Szállingózik a hó Paks tájékán, Pest megye déli területén, Szentes és Szeged térségében, illetve a Hajdúságban.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] fotó: Löffler Péter
[/caption]

A folyamatos éjszakai munkavégzés nyomán és a jelenlegi szórás hatására a fő és mellékutak vizesek, nedvesek, de ahol most is havazik ott havasak, latyakosak.

A gyorsforgalmú utak többnyire vizesek, nedvesek, a Dél-Dunántúlon és az északi országrészben latyakos szakaszokra még számítani kell.

A látási viszonyok kielégítőek, de ahol intenzíven havazik ott lecsökkent a látótávolság. Közepesek a látási viszonyok Vas megyében és Ajka közelében. Sűrű ködfoltok alakultak ki Körmend térségében, 100 m alá csökkent a belátható útszakasz.

Gyenge a légmozgás, vagy szélcsend van.

08:00 - Sok faluban nincs áram

Este tízkor kezdett el esni Pécsen a hó. Körülbelül 10 centi esett. A járdák és utak jól járhatóak.

Baranyában 37 településen viszont nincs áram - néhány ezer háztartást jelent ez. 40 fakidőléshez mentek éjjel a tűzoltók.

07:58 - Útvonalrövidülés a havazás miatt

A 35-35Y jelzésű autóbuszok csak Dömörkapuig közlekednek, illetve onnan indulnak Főpályaudvar felé.

Az autóbuszok Dömörkaputól a misinatetői indulási időponthoz képest 3 perccel később indulnak.

A 4-es vonalon Gesztenyésig közlekedő járatok Hősök tere fordulóig közlekednek.

7:56 - Útállapot reggel

A Dunántúlon csapadékmentes az idő, már csak Pécs, Paks és Dunaújváros környékén van havazás. Továbbra is esik a hó, Bács-Kiskun és Békés megye nagy részén. Dabas, Cegléd és Vásárosnamény közelében, valamint a Hajdúságban havas eső esik, az északkeleti országrészben esik vagy szemerkél az eső.

A folyamatos éjszakai munkavégzés nyomán és a jelenlegi szórás hatására a fő és mellékutak vizesek, nedvesek, de ahol most is havazik ott havasak, latyakosak.

A gyorsforgalmú utak többnyire vizesek, nedvesek, a Dél-Dunántúlon és az északi országrészben hókásás, latyakos szakaszokra még számítani kell.

A látási viszonyok kielégítőek, de ahol havazik, ott lecsökkent a látótávolság.

Gyenge a légmozgás, vagy szélcsend van. A hőmérséklet Pécsen kevéssel 0 fok fölött van, a hó olvad, vizes, latyakos. A főbb útvanalak jól járhatóak.

07:52 - Megsérült a felsővezeték Abaliget és Godisa között

A Pécs-Dombóvár vonalon, Abaliget és Godisa között kidőlt fa akadályozza a vonatközlekedést, a felsővezeték is megsérült - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese csütörtök reggel az MTI-t.

Kavalecz Imre közölte: Baranyában, a Pécs-Dombóvár vonalon vesztegel emiatt egy személyvonat, valamint a Pécsről a Budapest-Keleti pályaudvarra tartó Baranya IC. Ezeket a szerelvényeket dízelmozdonyok viszik majd Dombóvárig.   

A Mávinform korábban arról tájékoztatott, hogy Somogyban a Barcs és Középrigóc, a Sellye és Szentlőrinc, a Bóly és Villány, a Somogyszob és Nagyatád, valamint a Barcs és Babócsa közötti vonalakon nem közlekedhetnek fakidőlések miatt a vonatok.

07:45 - Fák dőltek a sínekre

Fák dőltek a sínekre a Márok és Bóly közötti vasúti szakaszon. A mohácsi hivatásos tűzoltók láncfűrész segítségével eltávolítják a kidőlt fákat a sínpályáról.

22:44 - Vegyes halmazállapotú csapadék

Pécs területén változatos a csapadék: havaseső, eső és hó is előfordul. A belvárosban egyelőre az utakon nem marad meg a hó, így a közlekedést nem akadályozza. A hőmérséklet nulla fok körül táncol. A PTE TTK hőmérőjén 0,2 Celsius fok van. Ami biztos, hogy reggelig esni fog. A halmazállapota előbb-utóbb változhat a jóslatok szerint.

17:34 - Komoly havazás várható Pécsett

Az OMSZ jelzése szerint Baranya, azon belül Pécs térségében akár a 15 centimétert is meghaladó friss hó is lehullhat az esti és éjszakai órákban, ezért fokozott óvatosságra lesz szükségük a közlekedőknek az utakon, járdákon, tereken.

Az előrejelzések szerint szerdán este és az éjszaka folyamán a hőmérséklet mínusz 1-2 fok lesz Pécs térségében, ami azt eredményezheti, hogy a lehullott hómennyiség megmarad a talajon, így a járdákon, tereken, utakon akár komolyabb problémát is okozhat.

A város útjait kezelő városüzemeltetési társaság, a Biokom NKft. minden rendelkezésre álló gépjárművét és emberét beveti a megelőzés érdekében. Már az esti órákban elősózzák a pécsi belterületi szakaszokat, s folytatják a munkát teljes kapacitással az éjszakai órákban, majd a holnapi nap folyamán.

Összesen több mint 300 ember vesz részt a mentesítésben Pécsen folyamatosan, váltott műszakban. Több mint 40 munkás vesz részt a megelőzésben az utakon. A munkálatok során elsőbbséget élveznek a buszközlekedési útvonalak. Ezzel együtt kézi síkosságmentesítést is végeznek a járdákon, tereken, buszmegállókban további 120-an. Csütörtökön reggel hat órától pedig további 150 közfoglalkoztatott is részt vesz a munkálatokban, hogy a reggeli órákra minél kevesebb csúszós felület legyen a városban.

A pécsi önkormányzat arra kéri a közlekedőket, hogy csak olyan helyen és olyan módon parkoljanak, hogy még véletlenül se akadályozzák a síkosságmentesítési munkálatokat, s a legszükségesebb esetben induljanak útnak az esti és éjszakai órákban. A gépjárművel utazók csak megfelelő profilmélységű téli gumival szerelt autókkal keljenek útra, a gyalogosan közlekedők pedig készüljenek fel havas és jeges útszakaszokra.

Kérik továbbá, hogy lakókörnyezetükben legyenek kedvesek gondoskodni a lakóingatlanuk előtti járdák megfelelő síkosságmentesítéséről, sózásáról valamint a jégcsapok eltávolításáról is, a balesetek elkerülése ugyanis közös érdekünk.

12:38 - Siker a mecsekoldali utcákban

12:30-kor egy sószóró autó megoldotta a jégparát a Zsigmond utcában. Eddig csak gyalog lehetett közlekedni és terepjáróval, mostmár a többi lakos is kimerészkedhet.

10:50 - Képgalériánk a szerda reggelről

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Volt, aki biciklivel is nekivágott
[/caption]

10:25 - Ha ez nem lenne elég: nagy hó jöhet estére

A délután este folyamán az ónos esőt váltva egyre több helyen alakul ki havazás, az ország déli, délnyugati felén többfelé 15-20 cm friss hó hullhat - írja az Időkép.hu. Az időjárási weblap térképe szerint Pécsen konkrétan 22 centi fog hullani. EDIT: ezt később 15 centire módosították.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] forrás: időkép.hu
[/caption]

08:44 - Zsigmond utcában a lakók gyorsabbak

A lakók már tisztítják a járdákat erősen. Az utak állapota változatlan.

7:51 - Több déli megyében továbbra is másodfokú a riasztás az ónos eső miatt

Az érintett területeken a következő órákban is tartós ónos esőre kell készülni, több milliméteres jégréteg is kialakulhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda éjfélig szóló veszélyjelzése szerint narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben az ónos eső miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy és Tolna megyében. Ezekben a megyékben több órán át hullhat ónos eső, több mint 1 milliméternyi csapadék eshet.

7:45 - A belváros járható

Olvad a jég a belvárosban. A 6-os jól járható, a mellékutcák is járhatóak Pécsen. Összefüggő jégpáncél nincs, helyenként a járdákon vannak jeges részek. Az autósok igen óvatosan közlekednek.

7:40 - Feloldották a kamionstopot a megyében

2015. január 6. 07:30-tól feloldották a kamionstopot Baranya megyében.
Az ónos eső miatt csúszóssá vált utak indokolták a 7, 5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek forgalmának korlátozását. A korlátozás 2016. január 5. 18:15-től ma reggelig volt érvényben.

7:30 - Faltól falig jég [caption id="" align="alignright" width="400"] A Zsigmond utca
[/caption]

Munkatársunk jelentette, hogy a mecsekoldali utcákban, többek között a Tátra és a Zsigmond utcákban nem lehet közlekedni sem az úton sem a járdán. A gyermekek nem tudnak iskolába menni, a felnőttek pedig dolgozni. Tiszta jég minden, és ráadásul ismét esik, így hiába sózzák a járdákat. Sószóró autót nem láttak.

 21:20 - A járdákon csak óvatosan

Este hazafelé kipróbáltuk a pécsi járdákat is. Az utakon lassan lehet közlekedni, de a járdák csúszósak, veszélyesek. Amit a Biokom letakarít, letisztít, azon lehet közlekedni, de a többi járhatatlan. Csak óvatosan.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Olvasónk fotója Szentlőrincről
[/caption]

18:41 - Kamionstop Baranyában
 
Az ónos eső miatt csúszóssá váltak az utak megyeszerte, ezért Baranya megye útjain elrendelték a 7, 5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek forgalmát. A korlátozás visszavonásig érvényes.
 
A járművek által igénybe vehető szükségparkolókat már előzetesen kijelölték a szakemberek, a teherautók ezeken a helyeken biztonságos körülmények között várakozhatnak a korlátozás feloldásáig. A megyében összesen 248 kijelölt parkolóhely áll rendelkezésre.

Így alakul ki az ónos eső

Túlhűlt vízcseppekből álló eső, a cseppek a talajra érve az ütődéstől megfagynak. Jellegzetes hőmérsékleti rétegződés kell kialakulásához: a magasabb légrétegek hőmérséklete pozitív, a talajmenti rétegeké negatív. A fagypont alatti hőmérsékletű rétegeknek olyan vastagnak kell lennie, hogy a rajta áthaladó vízcsepp 0°C alá tudjon hűlni. (Forrás: idokep.hu)

17:05 - Éjszaka is dolgoznak majd
 
A város útjait kezelő városüzemeltetési társaság, a Biokom NKft. minden rendelkezésre álló gépjárműve elősózza a pécsi belterületi szakaszokat már este hat órától, s folytatja a munkát az éjszaka, majd a holnapi nap folyamán.

Az esti, éjszakai órákban több mint száz munkás vesz részt a megelőzésben, s kézi síkosságmentesítést is végeznek a járdákon, tereken, buszmegállókban. Szerdán hajnali hat órától további 150 közfoglalkoztatott is részt vesz a munkálatokban, hogy a reggeli órákra minél kisebb legyen a csúszós felületek aránya a városban.

A pécsi önkormányzat ezzel együtt arra kéri a közlekedőket, hogy csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak az esti és éjszakai órákban. A gépjárművel utazók csak megfelelő profilmélységű téli gumival szerelt autókkal keljenek útra, a gyalogosan közlekedők pedig készüljenek fel jeges útszakaszokra.

16:50 -  Ha az időjárás úgy alakul, korlátozhatják a kamionforgalmat

Jelenleg a Sellyei, a Szigetvári, a Pécsi, a Hegyháti, a Komlói, a Siklósi, a Szentlőrinci és a Bólyi Járásokban van érvényben másodfokú riasztás. Ezeken a területeken tartós, több órás ónos eső várható, a csapadék mennyiség meghaladhatja az 1 millimétert. A Pécsváradi és a Mohácsi Járásban továbbra is elsőfokú meteorológiai riasztás van.
 
Amennyiben az utak állapota indokolja, korlátozhatják a 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek forgalmát Baranya megye útjain. A korlátozások bevezetéséről minden esetben egyeztet egymással a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke, a közútkezelő, a rendőrség és a katasztrófavédelem, amelyről a horvát hatóságokat is értesítik az esetleges kamionforgalom feltorlódásának elkerülése érdekében.

15:24 - Tartós ónos esőre kell készülni

A meteorológiai előrejelzések szerint a Dunántúl déli felén és Bács-Kiskun megyében szerda hajnalig 1-5 mm ónos eső valószínű. Somogy megye déli részén, Tolna és Baranya megyében ennél több is hullhat. A síkosságmentesítés ónos eső esetén kevésbé hatásos, mivel az olvasztó keverék csak akkor érvényesül, ha megszűnik a csapadék. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kéri a közúton közlekedők együttműködését: ónos eső esetén lehetőleg ne induljanak útnak. (Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt)

12:01 - Narancssárga riasztás az ónos eső miatt

Kedd késő délután délnyugat felől csapadék érkezik, jellemzően ónos eső. A Dunántúl déli felén, illetve Bács-Kiskun megyében szerda hajnalig 1-5 mm ónos eső valószínű, főként Somogy megye déli részén és Baranya megyében hullhat ennél több.

Ez azt jelenti, hogy a tegnapi jelzéssel ellentétben, már Baranyára is másodfokú figyelmeztetés van érvényben! Csak óvatosan!

19:20 - Keddre már az ónos eső miatt is figyelmeztetést adtak ki

Két megyére másod-, két másikra pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ónos eső veszélye miatt keddre a meteorológiai szolgálat. Emellett többfelé további havazás is várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Somogy és Zala megyében tartós, többórás ónos esőre kell készülni, ezért ezekre a megyékre másodfokú figyelmeztetést adtak ki keddre. Baranya és Tolna megyére ugyancsak az ónos eső veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Emellett Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére a havazás miatt adtak ki figyelmeztetést.
   
Kedd estétől nyugat felől ismét csapadékra kell számítani: az Észak-Dunántúlon hóra, a Közép- és Dél-Dunántúlon jellemzően ónos esőre. A csapadék éjfélre eléri az Északi-középhegység térségét is. Ennek nyomán általában maximum 3 centiméternyi friss hó hullhat, de a Dunántúlon a Balaton tengelyében akár 3-7 centiméter közötti vastagságú friss hóréteg is kialakulhat - tették hozzá.
Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 6 Celsius-fok között valószínű, de a derült, havas helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 5 és 0 fok között alakul.

14:02 - Teljes kapacitással zajlik a hó- és síkosságmentesítés Pécsett

Pécs belterületi útjain, terein, járdáin a városüzemeltetési feladatokat ellátó BIOKOM NKft. dolgozói és szerződött vállalkozói teljes kapacitással kezdték meg hétfőn reggel a hó- és síkosságmentesítési feladatokat.

A cég már november óta napi kapcsolatban van a pogányi meteorológiai állomással, így a kapott előrejelzések alapján a személyi és gépi állományával folyamatosan rendelkezésre állt eddig is, most is aktívan dolgoznak a városban.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: Sóki Tamás (MTI)
[/caption]

A BIOKOM és vállalkozói 18 gépjárművel látják el a hó- és síkosságmentesítési feladatokat.  Mindezeken felül a kézi síkosságmentesítésben 14  hótakarításra alkalmas munkagép és 15 másfél tonna teherbírású gépjármű vesz részt jelenleg.

A kézi síkosságmentesítés során jelenleg összesen 150 fő munkatárs lapátolja a havat, szórja a síkosságmentesítő anyagot a járdákra, buszmegállókba, terekre. Ez a létszám rendkívüli időjárás esetében – akár már a mai nap folyamán - a többszörösére nőhet a kialakult helyzet függvényében.

Összesen 350 különböző helyszínre már a havazás előtt kihelyezték a síkosságmentesítő anyagokat homok vagy só és homok keverékének formájában. A kihelyezett önmentesítő anyag arra szolgál, hogy ha valaki ezek környékén elakadna, vételezhet belőle, és a gépjármű kereke alá szórhatja, vagy a járdán használhatja. Ha elfogyna az anyag, a BIOKOM pótolja folyamatosan, bejelentés esetén is.

A BIOKOM kökényi telephelyén 800 tonna só és 350 tonna zúzott kő szóróanyag áll rendelkezésre a feladatok ellátására, de ezt a mennyiséget is azonnal pótolják, ha szükséges.

A belvárosban, kiváltképp a díszburkolattal ellátott részeken a drágább, ám környezetkímélőbb kalcium-kloridot használják, míg az egyéb útszakaszokon a megszokott só vagy só-kőzúzalék kombinációt.

A szolgáltató elvégzi a közlekedési útvonalak síkosságmentesítését is, de a helyi rendelet értelmében a lakosságnak is van feladata télen, amely az ingatlan és az út közötti terület (járda, beálló stb.), valamint a hulladékgyűjtők környezetének hó- és jégmentesítése.

A városüzemeltetési társaság azt kéri, hogy mindenki csak felkészülten, jó műszaki állapotban lévő gépjárművel és téli gumi használatával, illetve ha szükséges, akkor hólánccal keljen útra. A havas balesetek jelentős részét a nem megfelelő gumiabroncs használata, illetve a nem az útviszonynak megfelelő vezetési technika, illetve sebesség okozza – amelyek kellő odafigyeléssel, felkészültséggel kiküszöbölhetőek lettek volna.

Emellett a közlekedési akadályok is sok esetben azért alakulnak ki, mert nem megfelelő műszaki állapotú autók vagy nyári gumival szerelt autók akadnak el, feltartva ezzel a forgalmat.

Hó- és síkosságmentesítési ügyben a lakosság részére a társaság kettő éjjel-nappal  hívható telefonszámot biztosít (72/502-100 vagy 80/200-590).
Az országos közúthálózathoz tartozó, számmal jelzett utak tisztítása nem a cég feladata, hanem a Magyar Közúté. (Például: 66-os, 57-es, 6-os utak és így tovább).

13:12 - Pécsen és Baranyában is kitartóan havazik, emiatt pedig már a főbb útvonalakon is megmarad a hó. Nem árt az óvatosság, a közlekedés lelassult. Baranya útjain már balesetek is történtek. Vásárosdombón is, és a 67-es úton is volt karambol, utóbbi esetben kettő is. Az egyikben egy személy könnyebben megsérült.

10:20 - Havazás várható az országban egy mediterrán ciklonhoz kapcsolódó csapadékrendszer miatt hétfőn és kedden.

Több helyen akár 5 cm feletti, délnyugaton akár 10 cm-t megközelítő hó hullhat. Vajszlón eddig 6 cm esett az Időkép.hu adatai szerint.

Pécsen folyamatosan esik, viszonylag kis pelyhekben. Egyelőre az utakon nem marad meg, így a városi közlekedésben nincs fennakadás, ez alól csak a 35-ös busz kivétel, mely továbbra is Dömörkapuig közlekedik.

Korábban írtuk: Az OMSZ előrejelzése szerint több hullámban érkezik a havazás, hétfőn délnyugat felől újabb havazás érkezik, majd kedd reggel kelet felé távozik. Kedd délutántól intenzívebb csapadék érkezik, a havazás mellett ónos eső, eső is valószínű.

Baranyában is esett pár centi hó. Pécsen a főbb útvonalakon nem maradt meg a sózás következtében, a mellékutcákban nem árt óvatosan közlekedni. A megye útjain előfordulhatnak havas szakaszok, nem árt a szokottnál lassabban haladni.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: Sóki Tamás (MTI)
[/caption]

Vasárnap napközben mínusz 1-6 fok valószínű, naposabb idő az ország északkeleti részén, míg borúsabb a délnyugati részén valószínű. Hétfőn hajnalban mínusz 4-15 fok várható, de napközben sem fog mínusz 1-nél magasabbra kúszni a hőmérő higanyszála. A délelőtti óráktól egyre többfelé várható havazás, hószállingózás. A délkeleti szelet főként a Dunántúlon és a főváros környékén erős lökések kísérhetik.

Kedden kicsit enyhül az idő, hajnalban már csak mínusz 8 lehet, és napközben sem lesz hidegebb mínusz 3-nál, de havazás már csak délen valószínű.

Csak a Dömörkapuig

A 35-35Y jelzésű autóbuszok - téli útviszonyok miatt - csak a Dömörkapuig közlekednek, illetve onnan indulnak a Főpályaudvar felé.

Az autóbuszok a Dömörkaputól, a misinatetői indulási időponthoz képest 3 perccel később indulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!