Közélet

2016.01.15. 16:59

Húszmilliárdos projekt a pécsi orvosi bővítésére

Balog Zoltán miniszter a Zsolnay-negyedben bejelentette, hogy a minisztérium előtt van az egészségfejlesztési építkezési program.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Pécsett a Zsolnay-negyedben bejelentette, hogy a minisztérium előtt van az az egészségfejlesztési építkezési program, mely az orvosok itt tartására és orvostanhallgatók számának növelésére két számjegyű, milliárd forintos összeget nyújt, majd konkrétan 20 milliárd forint fölötti projektről beszélt.

Mint lapunkban korábban már beszámoltunk, a PTE Általános Orvostudományi Kara egy új elméleti épületet tervez a jelenlegi tömb és a 400 ágyas klinika közti részen, miközben felújítaná a régi épületegyüttest is. Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy ez a beruházási program az orvoselvándorlásban, az orvosmunkanélküliségben is hatékonyan beavatkozhat. A Pécsi Tudományegyetem ugyanakkor a program értelmében ígéretet tett, hogy záros határidőn belül megduplázza az idejáró orvostanhallgatók számát.

A miniszter beszámolt arról is, hogy Magyarország kapja 2023-ban az egyik Európa Kulturális Fővárosa címet, melyre idén lehet pályázni. Mint Páva Zsolttól, Pécs polgármesterétől megtudtuk, Pécs nem pályázhat újra, ám teljes mértékben nyitott bármely jelentkezőnek átadni 2010-es tapasztalatait. Balog Zoltán miniszter  hozzátette, hogy a 2010-es pécsi EKF-beruházások kapcsán a városnak folyamatos gondjai vannak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ fenntartásában, melyhez állami segítséget kért a város. Ezen a téren is milliárd forint fölötti összegről van szó, melynek konstrukciójáról ugyancsak hamarosan kedvező döntés várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!