Közélet

2014.02.25. 11:49

Idén is elültetik az újszülöttek életfáit

Immár több mint 15 éves hagyománya van a városban az életfa ültetésének, minden évben az újszülötteknek ültetnek fát.

H. Zs. (Dunántúli Napló)

Mint Nagy Attila polgármester elmondta, alapvetően a Karolina téren helyezték el az első facsemetéket – ezen az akkor még üres téren indították útjára ezt a szép hagyományt –, azonban az elmúlt évben már az egészségügyi központ udvarára kerültek a kis fák.

Idén a tervek szerint a március 15-i megemlékezést követően a strand területén ültetik el az újszülöttek fáit, mert itt mutatkozik a legnagyobb igény a kiöregedett fák pótlására. Az önkormányzat is nyilvántartja a kicsiket, azonban a szülők is jelentkezhetnek, amennyiben szeretnének facsemetét állítani csemetéjüknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!