Idézzük együtt a múltat!

A múltat végképp eltörölni egy másik kornak volt az ikonikus mondata és gondolata – manapság szerencsére sokkal jellemzőbb a régmúltból való építkezés, az egykori élmények felidézésével, az emlékek életben tartásával. Ezek azonban akkor igazán jók, ha nem egyedül merülünk el bennük: akkor lesznek igazán szívhez szólóak, ha közösségi élménnyé válnak. Ha összekacsinthatunk valakivel, ha egy-egy cinkos pillantásból tudjuk: minden megvan, mindannyiunknak.

Lapunk korábban is közölt régi fotókat: a közkedvelt „Múltidéző” rovatunkban elsősorban azt szerettük volna bemutatni, milyen volt akkor a világ, amikor még nem színezte azt át napi szinten a feszültség, a nyugtalanság, az idegeskedés, a rettegés a jövőtől. Most ezt a rovatot élesztjük újjá – s ismét kérjük olvasóinkat, küldjenek nekünk képeket, akár e-mailben ([email protected]), akár borítékban, a szerkesztőségünk címére (7621 Pécs, Kisfaludy u. 6.). Utóbbi esetben természetesen mindenkinek visszaküldjük majd az eredeti fotót. Ezenfelül azt kérjük, hogy aki magára ismer a fotókon, és szívesen mesélne az elmúlt évekről, bátran jelentkezzen szerkesztőségünkben!

Mostani összeállításunk a nyolcvanas évekbe, azon belül is a munka világába vezet vissza minket. Megbocsátó mosollyal, nagy sóhajok kíséretében, de egyben mindent értve és megélve merülhetünk hát most el a múlt lenyomataiban, idézhetünk emléket – s ezt követően majd megpróbálhatjuk elmagyarázni mondjuk a mellettünk üldögélő tizenévesnek, hogy mit is csinált a Tenkes-hegyi jégelhárító, mi volt a feladata a nyomdai fotósnak, mivel teltek a reggelek a ruházati szövetkezet varrodájában, a délutánok a Nádor Szálló cukrászüzemében, s mivel az esték az építőtáborban.

Néha nem lesz egyszerű, szent igaz – de a múlt soha nem az.