Közélet

2014.11.11. 12:43

Időközi választások Baranyában

Az első időközi választást január 11-én, a Baranya megyei Kisbudméron tartják.

MTI

Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-én jelölt hiányában maradt el a választás vagy szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek között az élen, esetleg nem sikerült elegendő számú képviselőt választani vagy a megválasztott képviselő, illetve polgármester a választás után lemondott, esetleg meghalt.

Az időközi választáson az egész választási folyamat az elejéről kezdődik, azaz például a jelölteknek ajánlásokat kell gyűjteniük, nyilvántartásba kell vetetniük magukat a választási bizottságnál. Az időközi választásokon tehát új jelöltek is indulhatnak, és szavazhatnak azok is, akik a választás kitűzése után költöztek a településre.

A helyi választási bizottságnak a szavazást megelőző 80-100 nappal korábban kell kitűznie a választást.

Az első időközi választást január 11-én, a Baranya megyei Kisbudméron tartják, ahol egy képviselői hely betöltetlen maradt október 12-én.

Január 18-án választanak polgármestert Tengeriben, ahol szavazategyenlőség miatt volt eredménytelen a polgármester-választás, és Kishajmáson is akkor tartják az időközi választást: ott a polgármester lemondott, a képviselő-testületi választás pedig októberben jelölt hiányában elmaradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!