Közélet

2008.08.10. 19:05

Igazi elkerülőre van szüksége Pécsnek

Várhatóan őszre készül el az a tanulmányterv, amely tisztázhatja, épül-e elkerülő út az M60-as autópályához, s ha igen, milyen nyomvonalon.

Nyaka Szabolcs (DN)

Elég rápillantani Pécs térképére, hogy nyilvánvalóvá váljon: ha elkészül az M6-M60-as autópálya, a pécsi Kertvárosban lakók a mostaninál is nagyobb forgalomra készülhetnek. Az M60-as ugyanis a tervek szerint az 58-as útnál ér véget, azaz ha valaki Pécs nyugati oldaláról akar rámenni a sztrádára, érintenie kell a Kertvárost. Hasonló a helyzet, ha a megyeszékhelytől nyugatra eső települések lakói veszik célba a pályát, itt esetleg még használhatják a tehermentesítő utat – amely azonban szintén a déli városrészen megy keresztül.

Nem véletlen, hogy a közelmúltban a pécsi és a szentlőrinci városvezetés (hiszen ezt a települést szintén érinti az átmenőforgalom) több tárgyalást is folytatott a kérdésben a közlekedési tárcával. A legutóbbi nyilvános megbeszélés idén februárban volt, akkor Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára egyeztetett a térség polgármestereivel. Azóta a vezető távozott a minisztériumtól (amelynek közben a neve is megváltozott), de sok újdonságot nem lehetett hallani a kérdésben.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] A kertvárosi elkerülő (fotó: Pásztor Éva)
[/caption]Lapunk felvetésére Tóth Bertalan, Pécs alpolgármestere elmondta, azóta felvették a kapcsolatot a szakállamtitkár utódjával, folytak is megbeszélések. A politikus leszögezte: a város álláspontja változatlan, elsősorban egy 2x1 sávos út építését támogatják, amely az 58-as úttól indulna, s Szentlőrinc után csatlakozna vissza a 6-osra. Az alpolgármester közölte, ismeretei szerint jelenleg is készül a szaktárcánál egy tanulmányterv, amely a lehetséges módozatokat és költségigényüket vizsgálja (lásd mellékelt írásunkat). Ez őszre lehet kész, s mint Tóth Bertalan elmondta, az önkormányzat ennek ismeretében léphet. Főleg azért, mert a Sopianae-terv keretében a város tervez egy másik, közbülső tehermentesítő szakaszt.

Valamilyen megoldásra mindenképp szükség lenne, hiszen a kertvárosiak már 2000-ben, a tehermentesítő út tervezésekor is nehezményezték, a városrészen megy át az elkerülő. Igaz, akkor olyan ötlet is felmerült, a földkéreg alá vezetnék az utat. Ez azonban csak elképzelés maradt.

Négy változatot vizsgál a tanulmányterv

A Dunántúli Napló a közelmúltban számolt be róla, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, pécsi képviselő a közlekedési miniszterhez fordult a baranyai megyeszékhely megközelíthetőségének ügyében. Ennek egyik eleme volt az elkerülő út ügye is, mivel a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint Pécs az ország legforgalmasabb városa – derül ki a házelnök lapunkhoz eljuttatott leveléből. Válaszában Szabó Pál közlekedési miniszter azt közölte: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél készül az a tanulmányterv, amely rövidebb távon is megoldást kínálhat az M60-as autópálya 58. számú főútnál levő végpontjától a forgalom nyugati irányú elvezetésére. A tanulmánytervre az elkészítés határideje szeptember vége. Négy változatot vizsgálnak a miniszter közlése szerint, azonban több olyan is van, amelynek kivitelezése időben valószínűleg túlnyúlik az autópálya 2010-es befejezési határidején.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!