Közélet

2016.10.27. 17:18

Igyekszik többet jönni Fodor Ibolya

Sikerült szóra bírnunk a párttagsággal nem rendelkező, de a pécsi közgyűlésbe a Fidesz támogatásával bejutó, majd később a kormánypárti frakcióból kiülő Fodor Ibolyát.

B. A.

Mint ismeretes, nem sokkal azt követően, hogy 2014 őszén felállt az új pécsi közgyűlés, Fodor Ibolya több országos médiafigyelmet kapott üggyel vált a legismertebb pécsi képviselővé. Egyszer a kormány ellen tüntetőket szidta, máskor egy olyan korábbi büntetőügyet vettek elő, amelyben őt el is ítélték. Ezt követően gyakorlatilag eltűnt a közéletből tavaly egy alkalommal jelent csak meg a közgyűlésen, így megmaradt a képviselői mandátuma, ahogyan idén is most jelent meg először, de ezzel újabb egy évig élni fog.

Azt mondta ugyanakkor lapunknak, hogy nem emiatt jött be most, hanem azért, mert éppen egy olyan időszakában van, amikor jól érzi magát, és képes bejönni. Kemoterápiás kezelést kap ugyanis, és éppen holnap megy a következőre. Nem sokkal az őt ért hadjárat után (mert azt egyértelműen lejárató hadjáratnak tartja), tavaly év elején ugyanis rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála, azonnal meg is műtötték, azóta azonban már áttétet is találtak a testében.



Az év korábbi szakaszában sugárkezelést kapott, ötször kell azonban még az embertpróbáló gyógyszeres kezelésre mennie. Emiatt sem tudott bejárni, de igyekszik a jövőben többet jönni. Erőt ad neki, hogy sokan keresik még most is a pécsi választókerületéből, és igyekszik is segíteni, emiatt sem mond le. A Kertvárosiak a Kertvárosiakért Egyesület ügyeit is tudja intézni, sok esetben otthonról. A közgyűlésre is így készült fel – ahonnan egyébként a késődélelőtti szünet után távozott. Addig azonban részt vett, szavazott is, belátása szerint.

Az adóelkerülési büntetőper, aminek vádlottja, s amely egy régebbi ügy, de már a frakcióból való kilépése után kezdődött, éppen azért szünetel még, mert az orvosszakértő a kezelések idejére ezt javasolta, közölte. Mint megírtuk, a tárgyalásoktól több esetben távol maradt, orvosi igazolással, emiatt rendelt ki a bíróság igazságügyi orvosszakértőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!