Közélet

2008.12.29. 18:26

Ilyen volt 2008: U2-álom, égő pénz és vízilóbébi

Lassan magunk mögött hagyjuk a 2008-as esztendőt, örömeivel és bánataival együtt. Ez az év sem múlt el emlékezetes, meghökkentő, mulatságos vagy éppen tragikus események nélkül. Némelyik már talán ki is ment a fejünkből: most egy kissé felfrissítjük az emlékezetet.

Nyaka Szabolcs

Bőven van mit felírni egy képzeletbeli krónika lapjaira Baranya megye 2008-as történéseiből. Az alábbiakban egy kis csokrot gyűjtöttünk össze, a teljesség lehetősége nélkül, de felvillantva, mi is történt térségünkben az idén – olykor egy kis szubjektív kommentárral.

Tragédiák, megdöbbentő és vidám események is bőven akadtak

A lassan magunk mögött hagyott esztendőről sem mondható, hogy eseménytelenül zajlott: voltak tragikus történések, halálos áldozatot követelő gázrobbanás, megdöbbenést keltő gyalogosgázolás.
De akadtak vidámabb, olykor kifejezetten meghökkentő események is: vécépumpákkal tüntettek a pécsi városháza előtt, milliárdokat tüzelt el egy baranyai kistelepülés. 
Zajlottak komoly események is: újratemették Janus Pannoniust, súlyos betegségéről számolt be a pécsi polgármester.
Vannak olyan dolgok ellenben, amelyeket képtelenség naptári dátumhoz kötni – noha az illetékesek számtalanszor megpróbálták. Jó példa erre a pécsi Zsolnay-szobor körüli körforgalom végső befejezése. Szinte komikus, hogy erről már az egy éve megjelent évzáró körképünkben is beszámoltunk mint csúszó beruházásról. Ugyanis akkor még 2007. október végére ígérték a befejezést, a parkosítást idén tavaszra. Végül idén nyáron készült el...
De hasonló a mohácsi határkikötő esete: 2007 októberében elkészült, de akkor még senki sem gondolta volna, hogy 2008 novemberéig üresen áll majd.
Ha már csúszások: az Európa Kulturális Fővárosa program 2010-ben, azaz egy év és egy nap múlva kezdődik. Ehhez képest még nemhogy nem állnak a megálmodott létesítmények, de nem is nagyon készülnek. Idén a városvezetés látványos bemutató keretében, szimbolikusan elkezdte bontani a koncertterem tervezett helyszínén éktelenkedő épületeket – a bontás azóta befejeződött, de építkezés még nincs. Ellenben személycsere fémjelezte az EKF-program idei évét is.

Ez az esemény még 2007-ben indult, ám 2008 januárjában ért jó véget: Drávaszerdahely polgármestere jelentette be, hogy örökbe lehet fogadni a falut. Akkor sokan legyintettek, ám nem mindenki: egy 1956-ban külföldre került úr jóvoltából 1 millió forinttal gazdagodott a szegény ormánsági település.

Az a turista, aki 2007 januárjában, majd 2008 januárjában is felkereste Pécset, azt hihette, valamilyen különös népszokás dívik itt ekkortájt. Sok ember próbál bezsúfolódni egy nagyon kis irodába, valamilyen papírokkal a kezében. Idén januárban a parkolási cég ugyanis – hasonlóan 2007 januárjához – meglepte a helyieket néhány tízezer felszólítással. Ezután némi aggodalommal várjuk 2009 januárját...

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Megállót tarolt a busz, egy idős nő meghalt
[/caption]Súlyos balesetek éve is volt 2008

Januárban súlyos baleset történt Kertvárosban: egy 59 éves hölgyet gázolt el a helyi járatú busz a megállóban. Májusban, szintén a Kertvárosban, de egy másik ponton kettős gázolás történt: egy autós egy nagymamát és unokáját ütötte el.

Áprilisban derült ki: több mint 200 millió forintos üzemi veszteséggel fejezte be az előző esztendőt a reptér. Azóta is próbálnak befektetőt keresni, nyáron Borisz Abramovics, a Malév fő tulajdonosa is leszállt – aztán továbbállt. Igaz, az orosz nagybefektetőnek jelenleg magyar és orosz érdekeltségeivel is van baja elég...

Április még egy remek üzletről nevezetes Pécsett: már ekkor bejelentették, hogy 2008-ban nem rendeznek Pécs Expóot (ezt be is tartották), s egyben szívesen eladnák a sátrairól elhíresült Expo Centert. A beruházásra mintegy 3 milliárdot fordítottak, a bejelentés szerint akár 2 milliárdért bárki megvehetné. Ez a bárki azóta sem jelentkezett...

Drámai bejelentés Pécsett: a polgármester a kórról

Jó ideje rebesgették a baranyai megyeszékhelyen, hogy Tasnádi Péter súlyos beteg. A városvezető májusban maga állt a nyilvánosság elé, s közölte, daganatos betegsége van, de le fogja győzni a kórt.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Bonóéktól azóta sem érkezett semmi érdemi visszajelzés
[/caption]

Májusban sajtótájékoztatót tartott az EKF Művészeti Tanácsa, s sikerült is olyan bejelentést tenni, amely országszerte meglepetést keltett: közölték, hogy a tervek szerint 2010-ben, a kulturális főváros évében a pogányi reptéren lépne fel a sztárzenekar U2. Kellemetlenebb, hogy a neves rockegyüttes részéről azóta sem érkezett megerősítés, a rossznyelvek szerint a zenekar frontembere, Bono azóta is Pécset keresgéli a térképeken...

 

A cikk a hirdetés után folytatódik

Az esztendő távozói: Rátgébertől Mészárosig

Sok neves közéleti személyiség vált meg posztjától. Országos szinten is nagy port kavart idén dr. Papp Lajos távozása a Szívcentrum éléről. Szintén szívfájdalmat okozott sokaknak Rátbéber László vezetőedző távozása a MiZo Pécs éléről: a mester Moszkvában lett egy igazi sztárcsapat trénere. Októberben Mészáros András, az EKF főigazgatója ment, igaz, nem önszántából: a közgyűlés döntése értelmében lett „munkanélküli”.

Gázrobbanás, egy év alatt többször, több helyen

Sokkolta a pécsi közvéleményt az a május eleji tragédia, amely halálos áldozattal is járt: az Ybl Miklós utcában gázrobbanás történt, egy többszintes társasház vált lakhatatlanná. Ez a veszély nem kímélte máskor sem a megyeszékhelyet: novemberben a Móricz Zsigmond téren történt kisebb-nagyobb sérülésekkel járó gázrobbanás.

Eladták az ingatlanokat, megújulhat a Magasház

Az év üzletét (most jó értelemben) júniusban kötötte meg a pécsi önkormányzat, ekkor jelentették be, hogy van vevő a város stratégiai ingatlancsomagjára: az 5,2 milliárd forint plusz áfa értékű telkeket, épületeket a spanyol Grupo Milton vásárolta meg. A spanyol cég eddig minden részletet határidőre kifizetett. A csomagban szerepel egyébként a Magasház is, amely kapcsán néhány évig úgy látszott, nem az épület sorsa, hanem maga az épület dől el.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Buborék nagyon népszerű volt, de időközben már elköltöztették
[/caption] Egy vízilóval gyarapodott Pécs lélekszáma

Júniusban mutatták be a pécsi állatkertben az újszülött vízilóbébit, amely később a látogatók szavazásán a Buborék nevet kapta. Buborék azonban már lakcímkártyát váltott: jelenleg az abonyi magánállatkert lakója.

A nyári szünet alatt bezárt az iskola

Nyár derekán derült ki: három pécsi iskola, amely a Magasház kapcsán hírhedtté vált IMS-technológiával épült, veszélyessé vált. Olyannyira, hogy hosszas huzavona után az egyik, az Illyés Gyula Iskolaközpont nem is fogadhatott ősszel diákokat. Most újabb hosszas huzavona folyik: melyiket, mikor és főleg miből újítsák fel.

A U2-t egyelőre még várjuk, de egy világsztár nyáron már ellátogatott Pécsre: Plácido Domingo olyan koncertet adott a megyeszékhelyen, amelyről sokáig beszéltek az opera szerelmesei.

Könyv az Ormánságról: szelet vetett, vihart aratott

Szeptemberben mutatta be Moldova György író az Ormánságról készült riportkönyvét. A várakozás nagy volt, utána a vihar szintén nagy: sokak szerint ugyanis az író körképe nem pontos, sőt, olykor egyenesen sértő az ott élők számára.

Így mulat egy falu: pénzt égettek Geresdlakon

Nem túl nagy összeget, „mindössze” 350 milliárd forintot tüzel el Geresdlak az elkövetkező hónapokban. A számlájuk mégis kevesebb lesz, ugyanis ezek használaton kívüli, összepréselt pénzkötegek, amelyeket a nemzeti banktól kapott a község fűtőanyagnak.

Jakuzzi és tanácskozás: közpénz a megbeszélésre

Decemberben tudta meg lapunk: a pécsi kistérség vezetői egy wellness-szállóban tartottak megbeszélést a Balaton déli partján, a közpénzből állt számla mintegy másfél millióra rúgott. A kistérségi elnök szerint szükség van az ilyen összetartásokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!