Közélet

2015.06.23. 09:14

Indul a támfalfelújítás Pécsen a Wass Albert úton

Majdnem tízmillió forintba kerül az a támfal-megerősítés, -felújítás, amellyel megelőzhető, hogy a Pécsett fontos és sűrű közlekedési útvonalnak számító Wass Albert út beszakadjon, derült ki tegnap egy sajtótájékoztatón.

Babos A. (Dunántúli Napló)

Girán János alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat a városi tulajdonban lévő ingatlanokon lévő pincék, támfalak, rézsűk állagának megőrzése, szerkezeti sérüléseik helyreállítására már korábban programot indított, de a legtöbb nagyobb munka, vagy annak előkészítése a napokban indul.

A költségekre 100 millió forintot különített el a költségvetésben az önkormányzat, ennek nagyjából tizedét a rendes, remélhetően ugyancsak százmillió forint körüli vis maior-pénz pályázati önerejére fordítja az önkormányzat – eddig összesen négy pályázatot nyújtottak be, egy újabb előkészítés alatt van.

A Wass Albert út mentén, az egyik érintett családi ház udvarán tartott sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a Biokomnak vagy a polgármesteri hivatalnak jelezhetik a pécsiek, ha olyan veszélyhelyzetről tudnak, amely közterületet, városi tulajdonú pincét, támfalat érint. A most elkülönített százmillióból tehát vis maiornak minősülő, vagy ahhoz hasonló helyzeteket kezelnének, mert a természeti károk enyhítésére szolgáló állami alap véges, nem feltétlenül jut minden szükséges munkára elegendő pénz mindenütt. Pécs fekvéséből és jellegéből adódóan viszont ez a megyeszékhelyen kiemelt feladat, emiatt fordítottak erre most különös figyelmet, emelte ki Girán János.

A munkák jelentős része előre nem tervezhető, de sok esetben azonnali beavatkozást igényel, emiatt közbeszerzésen kiválasztottak egy szakipari kivitelezőt, a nyertes a pécsi NK Építő Kft. lett. Pécsett legalább tizenhat helyszínen szükséges a beavatkozás, kilenc helyen biztos, hogy az önkormányzat fizeti a munkát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!