Közélet

2016.12.01. 12:08

Itthon nem engedélyezett, de létezik a béranyaság

Vannak párok, akik mindennél jobban vágynak egy gyermekre, de ez nem adatik meg nekik. Ilyenkor merül fel az örökbefogadás lehetősége – vagy épp egy béranya „felfogadása”. Utóbbi mellett döntött egy pécsi pár is, akik – név nélkül – elmesélték lapunknak történetüket.

Katus Eszter

– Most vesztettük el a reményt végleg, hogy kisbabánk legyen – mondja megtörten A., a pár hölgy tagja. – Tíz éve vagyunk házasok, és ugyanennyi ideje dolgozunk a családalapításon. Több terhességet, köztük két ikerterhességet is veszítettünk. Az orvosok sokáig nem tudták megmondani, mi az oka. A magzatok szépen fejlődtek a harmadik hónap végéig, aztán megállt a szívük. Végül nemrég kiderült, hogy T alakú a méhem, és rejtett autoimmun betegségem van. A méhemet műtéttel tudnák korrigálni, de Magyarországon az orvos szerint nem végeznek ilyet, és gyógyszeres kezelést is kapnom kellene. Ez viszont az egészségemet is károsíthatná. Igazán ez térített észhez, hogy már az életem múlik rajta. Számunkra a megoldás egy béranya lenne, aki vállalná, hogy egészségben tartja a babánkat kilenc hónapig, mert sajnos erre én képtelen vagyok…

A pár ismeretségek révén és fórumok segítségével próbál béranyát találni, egyelőre sikertelenül. Ők azonban kitartanak, hiszen csak így lehetne saját gyermekük. Más kérdés, hogy a magyar törvények ezt nem támogatják.

– A folyamat technikailag megoldható lenne, hiszen csak arról van szó, hogy az anya petesejtjét megtermékenyítik az apa hímivarsejtjével, majd beültetik a béranya méhébe. Bár a beavatkozás nem bűncselekmény, nem is engedélyezett Magyarországon, így intézményi keretek között nincs rá lehetőség – mutatott rá dr. Várnagy Ákos egyetemi adjunktus (PTE), szülész-nőgyógyász szakorvos.

Vagyis, aki béranya segítségét veszi igénybe, annak külföldre kell utaznia a beavatkozáshoz.

– Ismerünk olyan párt, akik már keresztülmentek ezen – mondja A. – Ők végül Romániáig utaztak a béranyával, mivel ott legális, akárcsak Ukrajnában. A kicsit aztán itthon nyílt örökbefogadással magukhoz vették. A béranyának hárommillió forintot fizettek. Bár az összeg elsőre magasnak tűnhet, nem szabad elfelejteni, mit vállal a béranya a terhességgel és szüléssel – hangsúlyozza A. – Egészségesen kell élnie, vitaminokat szednie, orvoshoz járnia, és vigyáznia a babára, akit aztán nem tarthat meg – hiszen csak „bérbe” adja a méhét egy másik párnak. Sokan ennél jóval többet is megadnának azért, hogy lehessen vér szerinti gyermekük.

Hogy hány gyermek született béranya segítségével az országban vagy akár megyében, lehetetlen megmondani, hiszen nincs intézmény, amely erről törvényesen nyilvántartást vezethetne. Az azonban fontos, hogy amennyiben a pár és a béranya külföldön elvégezteti a beavatkozást, majd hazajönnek, nem vonhatóak büntetőeljárás alá. Sőt, ha a baba külföldön születik (akár külföldi béranyától), az is megoldható, hogy rögtön az apa neve szerepeljen az anyakönyvi kivonaton.

Visszaélések, visszalépések

A béranyasággal foglalkozó internetes fórumokon nemcsak béranyát kereső párokkal, de béranyaságot vállaló nőkkel is találkozni. Többségüket a jó szándék mellett a pénzkereseti lehetőség motiválja, sőt, valakit csak az. A beszámolók szerint ugyanis előfordul, hogy a „béranya” előleget kér, majd elérhetetlenné válik. Vannak, akik direkt erre szakosodnak, és álnevek alatt több reménykedő párt is meglopnak. Sokan mégis vállalják a kockázatot, hiszen másképp nem lehet vér szerinti gyermekük, és a folyamat rövidebb ideig tart, mint egy „hagyományos” örökbefogadás. A béranya segítségével megszületett gyermek nyílt örökbefogadással kerül a párhoz, miután a béranya hozzájáruló nyilatkozatot tesz gyámhivatali tárgyalás keretében. A babára vágyó párok legnagyobb félelme egyébként az, hogy a béranya meggondolja magát, és nem mond le a születendő gyermekről. Ilyen esetben ugyanis nincs jogorvoslati lehetőség, akkor sem, ha a felek szerződést írtak alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!