Közélet

2011.03.10. 08:25

Jókai Lakszöv: a Digi nem vállalja minden háznál

A DigiTV-nek adta el tévé- és internetes kábelhálózatát néhány hete a pécsi Jókai Lakásszövetkezet, erről Nagy Emil elnöke tájékoztatta a Dunántúli Naplót.

B. A.

Azt is elmondta, hogy a Digi úgy vette meg rendszerüket, a majd 800 új előfizető esélyével együtt, hogy az árakat két évig tartja. A váltás sokaknál sikeres volt, de a Dunántúli Naplót olyan lakók is megkeresték három családi házas utcából, akiknek a Digi kijelentette, nem tud szolgáltatni, vagy nem azonnal.

Nagy Emil közölte, a tárgyalásokon szó sem volt róla, hogy valakik kimaradhatnak. Tud már a gondról, azt ígérték neki a cégnél, hogy keresik a megoldást, de ez hetekig is eltarthat. Hogy a hiba a Diginél lehet, jelzi, hogy egyesek már korábban szerződtek velük, most viszont kiderült, nem lesz azonnal tévéjük és internetük, sőt többek szerződéseket is felbontották írásban.  

B. A. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!