Közélet

2013.01.14. 14:37

Jubileumi díjat, emlékérmeket is átadnak

Többszörös jubileumot ünnepelve adják át január 21-én az idei Tüke Díjat. Az évfordulók kapcsán Kerényi Jánossal, a Tüke Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgettünk.

K. E.

– Mitől különleges az idei Tüke ünnepség?
– Egyrészt tizenöt esztendeje hoztuk létre a pécsiség szimbólumát tovább erősítő Tüke Alapítványt. A másik apropót pedig éppen az alapítvány működése adja, ugyanis idén a tizedik Tüke Díjat adjuk át egy a városért sokat dolgozó, kiemelt teljesítményt nyújtó pécsi polgárnak.

– A jubileumi évben mennyire mozgatta meg a pécsieket a hagyományos elismerés ügye?
– Számomra különös örömöt hozott a város polgárainak kiemelt aktivitása, hiszen ebben az időszakban, amikor a társadalmat sok tekintetben jellemzi a közönyösség, most is több mint 2500 jelölés és szavazat érkezett.

– A hírek szerint idén nem csak a Tüke díjasok tábora gyarapodik Pécsett, hanem további elismerések átadására is készülnek.
– Így van, alapítványunk kuratóriumának döntése értelmében a kettős kerek évfordulóhoz kötődően Jubileumi Emlékérmeket is átadunk, szám szerint hatot. Másfél évtizedes munkánk során több olyan pécsi emberre is felfigyelhettünk, akinek teljesítménye elismerést érdemel. A kuratórium döntött, hogy kik vehetik át a pécsi polgárok megbecsüléseként aposztrofált emlékérmet.

– Hoz-e különlegességet, újdonságot a jubileumi esztendő?
– A hagyomány szerint idén is a Székesegyházban celebrált ünnepi szentmise keretében adjuk át a díjat, majd a Csontváry múzeumban műsor keretében köszöntjük az új díjazottat. Örömmel közölhetem ugyanakkor, hogy az ünnepi napon a város megkapja a felújított Mária-Terézia portrét, amit reményeink szerint Habsburg György, az alapítvány tiszteletbeli elnöke hoz Pécsre.

Címkék#Tüke-díj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!