Közélet

2011.12.08. 19:00

Jutalombotrány: két szocialista visszafizetett 145-145 ezer forintot

Több esetben is jogalap nélkül fizettek ki jutalmakat Pécsett a szocialista polgármesterek vezetése alatt – állapította meg az ezt vizsgáló bizottság. Két MSZP-s politikus, Tóth Bertalan és Meixner András szerint a testület vezetője, dr. Hoppál Péter rágalmaz, de ők visszafizettek fejenként 145 ezer forintot.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

Csütörtökön befejezte munkáját a fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselő, dr. Hoppál Péter által vezetett, a pécsi városházán kifizetett jutalmakat vizsgáló bizottság. Megállapították, hogy az elmúlt tíz évben a szocialisták többször is áthágták a jutalmak kifizetésére és mértékére vonatkozó jogszabályokat.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Tóth és Meixner befizette a jutalmat a városháza pénztárában (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

Hoppál Péter sajtóközleményt adott ki, ebben egyebek mellett az áll, hogy miután 2008-ban a szocialista Meixner András és dr. Tóth Bertalan havi bruttó illetménye 550 ezer forint volt, a 6 havi jutalomkifizetési limitet figyelembe véve jutalmuk meghaladta a törvényes 3300000 forintot, így a kifizetés jogszerűtlen volt. A bizottság álláspontja szerint egyébként a 2004-től kifizetett jutalmak erkölcsi megalapozottsága erősen megkérdőjelezhető, mivel akkor indult meg a város jelentős mértékű eladósodása.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Mutatják a bizonylatot a szocialisták (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

A két érintett szocialista politikus a közlemény kiadása után befizetett 145-145 ezer forintot a városháza pénztárába.

-----------------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Visszafizette jutalmai egy részét két szocialista képviselő. Mi a véleménye erről?
-----------------------------------------------------------------------

Erről szólva Hoppál Péter közleményében úgy fogalmazott: „A szocialista politikusok megint hülyének néznek mindenkit! Ha azt hiszik, hogy 145 ezer forinttal letudták ezt a botrányt, a jogsértéseket, a törvénytelenségeket, azt, hogy 40 milliárdos adósságot hagytak maguk mögött, akkor tévednek! Felhívom a figyelmüket arra is, hogy ez a magatartás párttársukon, Zuschlag Jánoson sem segített, aki hiába fizetett vissza több tízmillió forintot, attól még bűncselekményeket követett el, amelyért jogerős büntetését tölti jelenleg is”.

A szocialista politikusok szerint Hoppál Péter rágalmazást követett el

Meixner András és Tóth Bertalan közleményben jelentették be, hogy visszafizetnek 145-145 ezer forintot a város pénztárába, és ezt csütörtökön meg is tették. „Áttekintettük a juttatásainkkal kapcsolatos kimutatásokat és 2008 novemberében valóban fél hónapnyi összeggel több jutalmat kaptunk, mint lehetett volna. Nagyon sajnáljuk, hogy ez így történt, 2008-ban több adóváltozás miatt állandóan változott juttatásaink nettó összege, így nem tudtuk követni, hogy egy év leforgása alatt összességében 145 000 forinttal több juttatást kaptunk” – áll a közleményben. „Bízunk benne, hogy ezzel példát mutatunk Nagy Csaba fideszes alpolgármesternek, és ő is visszafizeti az általa »tévedésből« felvett háromhavi jutalmát, összesen 870 ezer forintot. Bízunk benne, hogy ezzel példát mutatunk Páva Zsolt fideszes polgármesternek is, és ha Pécs megkapja a bécsi választott bíróság ítéletét a Vízmű elfoglalása miatt kirótt kártérítésről, ő is befizeti az általa okozott kár összegét.”

A két politikus szerint Hoppál Péter „vizsgálóbizottsági munkásságának csúcsa az a tény, hogy bűncselekményt elkövetve tette a »dolgát«. Nyilatkozata szerint 2005-ben az alpolgármesterek a lehetségesnél magasabb összeget vettek fel: a tisztségviselők havi illetménye bruttó 500 ezer forint volt, mégis 3 millió forinton felüli jutalmat kaptak..” Meixner András és Tóth Bertalan szerint azonban a tisztviselők illetménye akkor magasabb volt, „így az alpolgármesterek nem kaptak a jogszabályban meghatározott összegnél több jutalmat. Ez alapján Hoppál Péter rágalmazást követett el” – írják.

--------------------------------------------------------------------------
A témával kapcsolatban a bama.hu pécsi jutalombotránnyal kapcsolatos cikkgyűjteményéből tájékozódhat, többek között arról, pontosan mekkora jutalmat is kaptak a pécsi politikusok a szocialista városvezetés idején. Természetesen az MSZP sem hagyta annyiban, a párt szerint 2009 után is folytatódott a jutalomosztás.
--------------------------------------------------------------------------

Máté Balázs (Dunántúli Napló) Tóth és Meixner befizette a jutalmat a városháza pénztárában (fotó: Löffler Péter) Mutatják a bizonylatot a szocialisták (fotó: Löffler Péter) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!