11°
13°

Kabátok és meleg ruhák jutottak a nélkülözőknek

Tucatnyi helyen ajánlanak fel ma is a segíteni akaró emberek kabátokat és téli holmikat a nélkülözőknek a Szabadfogas nevű akció részeként a Baranyában.

A január eleji dermesztő fagyokra reagálva sorra bukkantak fel kabátokat, sapkákat és más meleg téli holmit kínáló ruhafogasok az országban és Baranyában egyaránt. Most, hogy tavaszira váltott az időjárás, lecsenghetne a nélkülözőkön segítő összefogás, de körkérdésünk nyomán úgy tűnik, kitart az akció. A „Ha fázol, vegyél el egy kabátot. Ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet.” jelszóval köztereken, üzletek előtt vagy közösségi épületeknél létrehozott szabadfogasok népszerűnek bizonyultak. A Szabadfogas nevű Facebook-csoport térképe szerint Pécsen tíz helyen, Komlón és Siklóson egy-egy tartóra hordtak kabátokat a jó szándékú emberek.

Az akció sikere egyértelmű – értékelt megkeresésünkre a pécsi Mosolymanó Egyesület elnöke. Vörösné Deák Andrea elmondta, hogy ők már decemberben elkezdtek sapkákat és sálakat kitenni a nélkülözők számára, majd örömmel bővítették ki ezt kabátokkal is. Napi több szatyor ruha, összesen több tucat kabát és sapkák, sálak százai jutottak el így a rászorulókhoz.

A komlói színháznál indult szabadfogas körül eleinte sokszor volt rendetlenség, ezért áttelepítették a Családsegítő Szolgálathoz, ahol azóta zavartalanul üzemel. Siklóson is kedvezőek a tapasztalatok, itt egy ABC dolgozói kezdték és mivel ma is hozzák-viszik a kabátokat, úgy tervezik, a valódi tavasz megérkezéséig marad is náluk a ruhaadományozó lehetőség.

Nemzetközivé lett a mozgalom

A Szabadfogas nevű civil kezdeményezést elindító budapesti művész, Gerlóczy Zsigmond nem magáénak tekinti az ötletet, bevallottan egy tavalyi teheráni akciótól vette az inspirációt. Európában már a magyar példa alapján terjed a nélkülözőket téli holmikkal segítő mozgalom. Létesültek szabadfogasok Csehországban, Lengyelországban (itt több mint ötven), Párizsban és Londonban is, ezért a kezdeményezők már az angol freeclothesrack.com internetcímet is lefoglalták, hogy világtérképen jeleníthessék meg a ruhaadományozó helyeket.

Idehaza a szervezők ételadományozásra is felhívták a segíteni akarókat, hogy felesleges élelmiszereiket juttassák el az éhezőknek. Erre már bejáratott példák is akadnak, mint a pécsi Betegápoló Irgalmasrend templománál elhelyezett „Enni adok – enni kapok” doboz, ahová bárki tehet élelmet a rászorulóknak.

Visszatér és kitart a hideg

A következő két hétben ismét előfordulnak majd fagypont alatti hőmérsékletek az előrejelzés szerint, tehát szükség lehet még a meleg ruházatra. A kihűlés veszélye továbbra is fenyeget, és nem is igazán a legnagyobb hidegben. Hajdu Krisztián, a hajléktalanokat segítő Támasz Alapítvány szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kihűléses halálok inkább ősszel és tavasszal fordulnak elő, amikor a nem megfelelő szálláson éjszakázók még nincsenek felkészülve a test kihűléséhez vezető hidegre, illetve már nem számítanak rá, mert nap közben elviselhető a hőmérséklet. Arról egyébként a szakember nem értesült, hogy az eddigi tél Pécsen áldozatot követelt volna. Lapunk értesülései szerint Szentlőrincen azonban előfordult ilyen haláleset, ahol egy fűtetlen házban élő férfit találtak holtan január elején.

Legolvasottabb

1
Gyalogost gázoltak egy uránvárosi zebrán
2
Döbbenet! Mélybe akarta vetni magát egy kilencéves fiú
3
Átragasztotta az árcímkét, százezret akart csalni egy férfi Pécsen
4
Nem csupán migránsok, szarvasok is jönnek a határon
5
Kidöntött egy villanyoszlopot egy autó Pécsen
Pécs
Hajdu Zsolt
Mobiltelefonnal irányíthatjuk a korabeli gőzmozdonyokat
vereség / 3 órája
Kikapott a Hertha
Dárdai Pál csapata így már nem juthat tovább az Európa Ligában.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, JANCSIK FERENCNÉ Hirt Etelka volt Fészek áruházi dolgozó 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 27-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászolják: gyermekei, unokái és dédunokái
„Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága fiam, testvérem, nagybátyánk, unokaöcsém, unokatestvérünk, kedves rokonunk, ismerősünk, FLISZÁR JÁNOS az AFIT és a Sopianae - Hauni gépgyár volt dolgozója 57 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2017. november 28-án a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésén részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Bánatos szerettei
„Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, BACHESZ FERENCNÉ Schmidt Valéria 61 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 24-én 15 órakor lesz a bólyi római katolikus temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk TÓTH SZILÁRD honvédtiszt 85 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 28-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
„Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. A te szíved már nem fáj, de a miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik. Fájó szívünk fel-felzokog érted, örökké szeretünk és nem feledünk téged." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, drága édesanyám, lányom, testvérem és kedves rokonunk, BODOR JENŐNÉ Fauszt Hedvig 56 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 30-án 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a bogádi temetőben. A gyászoló család
„Csak az évek múlnak feledni nem lehet. Tiétek a csend a nyugalom, enyém a könny a fájdalom." Fájó szívvel emlékezem DENKÉNÉ GULYÁS MÁRIA IDA halálának 4. és GULYÁS JÁNOS CSABA halálának 1. évfordulójára. Édesanyád
Mély fájdalommal fogadva tudatjuk, hogy drága szerettünk, CSUGA JÁNOSNÉ Szlapák Irén 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 27-én 11 órakor lesz a diósviszlói katolikus temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk a jóbarátoknak, ismerősöknek, akik ID. PETKÓ ZOLTÁN temetésén részt vettek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KONRÁD ISTVÁN volt somogyhatvani lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. november 27-én 11 órakor lesz a somogyhatvani temetőben. A gyászoló család
„Köszönjük Istenem a földi életét. Köszönjük a családdal eltöltött szép éveket. És most köszönjük Istenünk, hogy az örök életbe költözött." Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága jó édesapánk, szeretett apósunk, nagyon szeretett papánk és dédiopánk, nagybácsink és rokonunk, KERNER RICHÁRD a Hásságyi fúvószenekar volt tagja életének 92. évében szentségi házassága 69. évében fáradt szíve szerettei körében csendesen örökre megpihent és lelkét elvitték az angyalok Teremtőjéhez. Utolsó útjára 2017. november 24-én 10 órakor kezdődő szentmise után lesz a hásságyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy GALAMB JÓZSEFNÉ Takács Irén kővágószőlősi lakos 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 24-én 13 órakor lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapám, FARKAS JÓZSEF a Pécsi Vízmű volt dolgozója 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. november 24-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
Összetört szívvel tudatjuk, hogy BÉLI LÁSZLÓ a Vízmű nyugdíjasa 68 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. november 24-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük, hogy csak 1 szál virággal emlékezzenek meg róla. A gyászoló család
„Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédpapánk, testvérünk, apósunk, MÉSZÁROS IMRE 78 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2017. november 24-én 14.30 órakor kísérjük a pécsi köztemető díszterméből. Gyászoló felesége és kedves családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, FAJCSI JÓZSEF a Biokom nyugdíjasa 69 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. november 24-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló családja és szerettei
Bóly–Ivándárda / 7 órája
Hatmilliárdból készíthetik elő az M6-os folytatását
M.B. (Mohácsi Újság.hu)
legenda / 8 órája
Születésnapján köszöntötték Törőcsik Marit
Labdarúgás / 8 órája
Kockáztatott a Siklós, nagyon bejött
Szakács Miklós
visszatérhet az élet / 8 órája
Kipucolják a szerencsehozó legenda egykori otthonát
koffeinbomba / 8 órája
Ennyi kávé kell a jó egészséghez
Mágocs / 8 órája
Megvan a legjobb kolbásztöltő
Zs.J.