Kárpótlást igényelhetnek a kényszermunka miatt

Akár 750 ezer forintos kárpótlást is kaphatnak azok a magyarországi németek, akiket kényszermunkára vittek a második világháború idején, illetve az azt követő időszakban.

A német állam rendelete alapján maximum 2500 eurós, azaz 750 ezer forintos kárpótlásban részesülhetnek azok a ma még élő személyek, akiket német állampolgárságuk vagy a német néphez való tartozásuk miatt 1939. szeptember elseje és 1956. április elseje között kényszermunkára köteleztek, tehát nem hadifogolyként, hanem civil munkásként hurcoltak el. Ha valaki ezt elszenvedte és túlélte, 2017 végéig kérheti a juttatást. Ha az egykori elhurcolt már nem él, és 2015. november 27-én, illetve azt követően hunyt el, leszármazottja is jelezheti igényét. Baranyában is sok érintett lehet, a határidő jogvesztő.

Mint Schmidt Zoltántól, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Pécsi Regionális Irodájának vezetőjétől megtudtuk, nagy az érdeklődés a kárpótlás iránt, és sokaknak segítettek már.

– Gyakori probléma a német nemzetiség igazolása – mondta az irodavezető. – A lényeg, hogy azt az állapotot kell bizonyítani, amikor az elhurcolás történt, erre az iskolai bizonyítvány, vagy a születési anyakönyvi kivonat is jó, amelyben megemlítik a német nemzetiséget, vagy az anyanyelvet. Ha ezek nincsenek, akkor legvégső esetben egy tanúnyilatkozatot – ahol kortársak igazolják, hogy a család német származású –, vagy akár önéletrajzot is elfogadnak.

Nehézséget okoz az adatlap kitöltése is, hiszen a nyomtatvány „hivatali németséggel” készült. Mindent németül kell beadni, de az egyszerű fordítás is elég, nem kell fordítóirodához fordulni. Fontos azonban, hogy mindent hitelesíteni kell, ebben a Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége is tud segíteni.

Figyelmesen, hiánytalanul kell kitölteni a kérelmet

Ha már minden papír megvan, a kérelmet a Bundesverwaltungsamt, Außenstelle Hamm, Alter Uentroper Weg 2, 59071 Hamm, Deutschland címre kell elküldeni. A zökkenőmentes kifizetés érdekében meg kell adni a bankszámlaszámot és a bank adatait, a teljes címet, a nemzetközi BIC- és IBAN-kódokat. Ha bármilyen, a kérvényhez szükséges irat hiányzik, nem fizetik ki a juttatást, ezért érdemes figyelmesen kitölteni az űrlapot. Végül ahhoz, hogy a nyomtatványt kitöltő személy igazolja, hogy helytálló adatokat adott meg, egy aláírt megerősítés is szükséges. A kérelmeket az év végéig lehet benyújtani, tehát még senki sincs elkésve, viszont a megfelelő papírok beszerzése sokáig elhúzódhat, ezért érdemes mihamarabb elkezdeni ezek összegyűjtését.

Levéltári adatok

A kérelemhez szükséges adatok után a levéltárban is érdemes kutatni. Írásos kérelmet is be lehet adni, ebben minél több adatot kell megjelölni az elhurcolt személyről, majd megadni egy telefonszámot, hogy ha találnak valami információt, akkor értesíthessék az érdeklődőt. Erre azonban nagyon kicsi az esély, ha mégis sikerül, 2000 forint a hitelesített másolat díja. Maga a kutatás 3000 forintba kerül, ezt egy illetékbélyeggel lehet kifizetni. Aki írásban nyújtana be kérelmet, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára Pécs, Pf. 392. 7601 postai címre küldheti a levelet, de személyesen is be lehet menni kérelmezni a kutatást.

Legolvasottabb

1
A terrorfenyegetettség szintjét nem növelte a spanyol kormány
2
Halálos baleset történt Szentlőrincnél
3
Meghalt egy motoros az 57-es úton
4
Ismét kiraboltak egy trafikot Pécsen
5
Halálos baleset történt a baranyai megyehatár közelében
töretlen népszerűség
Új előadással is készül Pintér Béla és társulata
pontokba került / 4 perce
Rosszul alkalmazták a videóbírót a Serie A-ban
Sinisa Mihajlovic, a Torino labdarúgócsapatának edzője szerint Davide Massa játékvezető szabályos körülmények között született góltól fosztotta meg őket a Bologna elleni vasárnapi bajnokin, és rosszul alkalmazta a videóbírós szabályt.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagymamánk és anyósunk SCHALLER ANTALNÉ Guszmann Angyalka életének 84. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 25-én 12.30 órakor lesz a vasasi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk ENGLERT ANTALNÉ életének 84. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. augusztus 25-én a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Amavit, laboravit, requiescit. Szeretett, dolgozott, megpihent. A Pécsi Leőwey Klára Gimnázium közössége megrendülve tudatja mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy DR. NAGY GYULÁNÉ PATAY KLÁRA Klári néni iskolánk nyugalmazott tanára, igazgatóhelyettese áldozatos, gazdag életének 91. évében elhunyt. Klári nénitől 2017. augusztus 25-én, 14 órakor a pécsi köztemető kápolnájában veszünk végső búcsút. A Pécsi Leőwey Klára gimnázium jelenlegi és volt kollégái, diákjai
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy CSISZÁR SÁNDOR volt lapáncsai lakos 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2017. augusztus 25-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk, KONDOR JÁNOSNÉ volt BÉV dolgozó életének 82. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 25-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy FISCHER FRIGYES életének 80. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 24-én, csütörtökön 13 órakor lesz az ófalui temetőben. Temetés után lesz a gyászmise. Kérjük, hogy 1 szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
Fájdalommal tudatom rokonaimmal, barátaimmal, ismerőseimmel, hogy szeretett férjem, VIGH TIBOR 92 éves korában hosszan tartó türelemmel viselt betegség után átadta lelkét a Teremtőnek. Temetése 2017. augusztus 23-án a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászolja felesége, gyermekei, unokái
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÁNDOR JÓZSEF 80 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 23-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Összetört szívvel mondunk köszönetet azoknak, akik felejthetetlen halottunk BODAI ÉVA temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Fájó szívű édesanyja, leánya és unokája
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik GERA ANTALNÉ hásságyi lakos temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
közlekedés / 2 órája
Tolatás közben ütöttek el egy idős hölgyet
bama.hu
traffipax / 2 órája
Ezeken a helyeken les ránk a traffipax hétfőn
bama.hu
hagyományokra épít / 2 órája
Szőtteseket készítene és gyümölcsfákat telepítene az Ormánságban
Mészáros B. Endre
vissza a trónra / 2 órája
Nadal vezeti a világranglistát
Vegetáriánus Fesztivál / 3 órája
Ha ön vega, ide el kell mennie
ínyenc / 4 órája
Sajttal lesz isteni finom a besamelmártás