Közélet

2009.04.20. 13:29

Kerekes székesek, vakok járhatnak a tanösvényen

A Mecseki Erdészeti Zrt. 17 millió forintot nyert a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által 2008 őszén kiírásra került „az erdők közjóléti védelmét és bővítését szolgáló feladatok ellátásának csekély összegű támogatásáról” szóló pályázatán.

K. E.

Ebből 9,5 millió forintért az Árpádtetői Erdészet területén alakítanak ki egy speciális erdei tanösvényt a mozgáskorlátozottak számára. A munkálatok már folynak, az átadás várhatóan májusban lesz.

Az 1362,5 m hosszú, 120 cm szélességű, szilárd burkolatú (pallóborítás), tehát akadálymentes tanösvény létrehozásával – mely érinti a már meglévő Mókus tanösvényt – a közjóléti létesítmények száma növekszik, illetve a természet és az erdők világa elérhető közelségbe kerül a fogyatékkal élők számára. A tanösvényt a látáscsökkentek is biztonsággal használhatják, ezt szolgálják az elhelyezett korlátok és szegélykövek, illetve a Braille-írásos feliratok a tájékoztatásban segítenek.

Az elnyert támogatási összeg másik felét – közel 7,5 millió forintot – szálaló erdőgazdálkodás folytatására (a folyamatos erdőborítottság biztosítására), gyalogos túraútvonal-jelzések és tájékoztató táblák kihelyezésére, felújítására, és az Európai Erdők Hete programjának megszervezésére költötték.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!