Közélet

2009.07.02. 12:17

Kifizette a spanyol vevő az ötmilliárdos pécsi ingatlancsomagot

Az utolsó, több mint 787 millió forintos részletet is átutalta tegnap a spanyol hátterű Grupo Milton befektetőcsoport a pécsi stratégiai ingatlancsomag ellenértékeként.

Nyaka Szabolcs

A napokban az áfaemelés kapcsán készített körképünkben nyilatkozta Nagy Csaba alpolgármester, hogy minden bevételre szüksége van a pécsi önkormányzatnak, így számítanak többek között a hét elemből álló stratégiai ingatlancsomag ellenértékére is. Az utalás a szerződés szerint jövő héten lett volna csak esedékes, azonban a Grupo Miltontól már tegnap megérkezett a 787 millió 159 ezer forint.

Csütörtökön a városháza polgármesteri kabinetirodája közleményben erősítette meg: a július 8-i határidő előtt már megjött a pécsi önkormányzat számlájára az utolsó fennmaradó vételárrészlet is, s ezzel a spanyol hátterű Grupo Milton teljesítette a fizetésre vonatkozó szerződéses vállalásait. A tavaly kötött megállapodás szerint a befektetőcsoport négy részletben fizette ki a vételárat, a mostani utalás volt az utolsó.

Lapunk elérte Kovács Bence Jánost, a Grupo Milton elnökét, aki hangsúlyozta: az első pillanattól kezdve biztos volt benne, hogy eljutnak eddig, azaz a vételár teljes összegének kifizetéséig. Az elnök elmondta, már az első nyilatkozataiban is kiemelte, hogy a teljes vételár rendelkezésükre áll, azt saját forrásból, s nem bankhitelből teremtik elő. Ennek a ténynek most, a gazdasági válság idején különleges jelentősége lett, hiszen látható, hogy számos más beruházás a világban éppen a banki finanszírozás hiánya miatt hiúsulhat meg – Pécsett azonban nem ez történt.

Kovács Bence János elmondta, ezzel párhuzamosan dolgoznak a Pécsre tervezett beruházások előkészítésén, a projektek a gazdasági környezet figyelembevételével alakulnak majd. A Grupo Milton elnöke közölte, a fejlesztésekről a tervek szerint a közeljövőben tesznek majd bejelentést.

A laktanyától a Magasházig, a rendelőtől a telkekig

Mint arról beszámoltunk, tavaly döntött úgy az önkormányzat, hogy számos ingatlant csomagban dob piacra. Így került egybe a Magasház,
az „áper”-laktanyaként ismert volt honvédségi terület a 6-os főút mellett, a belvárosi volt rendelőintézet épülete a Munkácsy utcában, a Lánc utcai rendelő előtti terület, egy üres ingatlan a Siklósi úton, s még két telek: egy az egykori Bajcsy-laktanya területén, egy másik a Megyeri úton.
A teljes vételár 5,2 milliárd forint plusz áfa volt. Árban (2,85 milliárd forint) és területre egyaránt a legnagyobb falat az „áper”-laktanya. Az egykori katonai központ hetven hektár, azaz a területe csaknem akkora, mint a pécsi belváros. Ide a tervek szerint egy modern üzleti parkot szánnak, ám – már csak a nagyság miatt is – ez az időben leghoszszabb, évekig tartó beruházás.

Egy éve írták alá

Alig több mint egy éve, 2008. június 26-án írta alá a szerződést Tasnádi Péter, Pécs azóta elhunyt polgármestere és Kovács Bence János, a Grupo Milton elnöke. A Magasház mellett, látványos körülmények között tartott sajtótájékoztatón videokivetítőn mutatták be a terveiket, s megjelent a világhírű Adolfo Rodriguez, a Grupo Milton főépítésze is, tájékoztatást adva a tervezésről.

További beruházás

Nemcsak önkormányzati, hanem magáningatlant is vásárolt Pécsett a Grupo Milton. Lapunk tavaly augusztusban számolt be arról, hogy a befektetőcsoport újabb ingatlan vásárlásával kötelezte el magát a pécsi fejlesztések mellett. Az egyetem orvosi karával szemben vettek területet egy cégtől, ahová az akkori tájékoztatás szerint az egyetemi hallgatók számára terveznek fejlesztéseket.

Címkék#Magasház

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!