Közélet

2014.07.30. 15:57

Kincsegyüttest találtak a Jókai utcában

Egy középkori templom sírkertjét, továbbá négyezer római fémpénzt fedeztek fel. A római kori fémleletek és emlékek a pécsi múzeumba kerülnek.

M. B. E. (Dunántúli Napló)

Két éve folynak az ásatások Pécsett, a Jókai utcában, a Római-udvar mögött, ahol mélygarázs- és társasházépítés miatt tárják fel a régmúlt századok maradványait. Az ásatásvezető Tóth Zsolt lapunknak elmondta, hogy Sopianae városközpontjához közeli, i. sz. I–IV. századi épületmaradványok kerültek elő, valamint egy középkori templom körüli temető részlete. Az ásatás újdonsága, emelte ki Tóth Zsolt, hogy ezúttal sokkal nagyobb szerepet kapott a fémkereső használata. Meg is lett az eredménye, az első évben 2500, idén pedig másfél ezer római kori fémpénzre találtak, melynek része egy 600 darabból álló kincsegyüttes is.

Megkérdeztük, hogy mi lesz a sorsa a feltárt épületmaradványoknak, s azt a választ kaptuk, hogy az ide készülő épületeket átterveztették. A romokat visszatemetik, de fölé nem húznak most sehol új falakat, s az utókorra bízzák az emlékek láthatóvá tételét. A megtalált kerámia-, csont-, üveg-, fémemlékek pedig a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményét gyarapítják, míg egy restaurátor másfél éve csak azzal foglalkozik, hogy az itt fellelt fémpénzeket megtisztítsa, és láthatóvá váljanak a későbbiekben a nagyközönség számára is.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!