Közélet

2012.04.20. 17:58

Kitiltották a liftből a kutyákat Kertvárosban

Rengeteg kertvárosi kutyatartót érint az új szabály: tilos a liftben állatokat szállítani. Azóta folyamatosak a viták.

Hajdu Zsolt (Dunántúli Napló)

A liftben állatot szállítani tilos – ezzel a felirattal találták szemben magukat a kertvárosi tízemeletesek lakói a liftajtóban a minap. A sok száz érintett kutyatulajdonos közül többen is felháborodottan keresték meg szerkesztőségünket ezzel kapcsolatban.

Kertvéllesy László, a Kertváros Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke elmondta, a közelmúltban a küldöttgyűlés döntött az alapszabály módosításáról: az épületeken belül kutyát csak szájkosárral lehet vezetni, és tilos a liftben állatot szállítani.

– A küldöttek és a takarítók is jelezték, hogy problémát jelent a liftben a kutyavizelet, amelyet hiába takarítanak fel, a következő kutya kiszagolja, és ösztönösen jelöl. Gyakorlatilag ez egy megállíthatatlan folyamat. Panaszkodtak továbbá, hogy még a kézben tartott kutya is odakapott a liftben az egyik szomszéd vállához, illetve a nagyobb testű négylábú az ajtónyitást követően a várakozók közé ugrott. Ezért döntött úgy a küldöttek kétharmada, hogy megszavazza a módosítást – mondta Kertvéllesy László.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Tiltott helyen – a lakásszövetkezeti közgyűlés döntését ki is írták (fotó: Laufer L.)
[/caption]

A szövetkezet elnöke hozzátette, nincs hatósági jogkörük, a legfontosabb, hogy a lakók tisztában legyenek az új alapszabállyal, amelynek betartását ők követelik majd meg egymástól. Ez azonban vitákat szül.

– A lakásszövetkezet ezzel az új rendelettel, amelyben kitiltotta az állatokat a liftből, egymásnak ugrasztotta az embereket. Délután is itt veszekedtek az utcán a kutyások és nem kutyások, hogy miért használják még most is a liftet a négylábúak szállítására  – mondta az egyik tízemeletes lakója.

– Nem gondolhatják komolyan, hogy a hetvenéves Mária néni gyalog hozza le a tacskóját a nyolcadikról, mikor még kenyérért sem jött le a boltba, amikor nem működött a lift! – vetette fel az egyik szomszéd.

Az egyik kertvárosi panelben lakók szerint van olyan lépcsőház, amelyben úgy határoztak, megtiltják az állattartást. A másik lépcsőházban élők szerint pedig semmi probléma nincs a kutyatartókkal:

– Ha bepiszkít a liftbe a kutya, akkor azonnal fogják a vödröt, a fertőtlenítőt, és felmossák a padlót. Nem értem, mi szükség volt erre az új szabályra... Ezzel csak újabb ürügyet adtak arra, hogy feljelentsék egymást az emberek.

--------------------------------------------------------------
Ön egyetért-e azzal, hogy kitiltották a liftekből a kutyákat? Szavazzon a középső hasábban!
--------------------------------------------------------------

Bírósághoz fordul

– A lakásszövetkezet felügyelő bizottságához fordulok, hogy módosítsák ezt az új alapszabályt, ellenkező esetben pedig a városi bíróságon keresem majd az igazam – közölte lapunkkal az egyik lakó. – Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény következő paragrafusa pont ide illik: az állatnak tilos indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni, illetve az állatot károsítani.

Ez alapján az állatot nem szabad a kíméletét nem biztosító módon mozgatni, szállítani és elhelyezni, illetve a teljesítőképességét felismerhetően meghaladó teljesítményre kényszeríteni. Azt gondolom, hogy az eb kitiltása a liftből egy tízemeletes épületben indokolatlan szenvedést okoz az állatnak, mert a napi többszöri lépcsőzés meghaladja a teljesítőképességét.

Hajdu Zsolt (Dunántúli Napló) Tiltott helyen – a lakásszövetkezeti közgyűlés döntését ki is írták (fotó: Laufer L.) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!