Közélet

2005.12.11. 11:05

Komlói panelból Sri Lankára

Egy Komlón élő mentő szakápoló önkéntesként vett részt tavaly év végén a cunami utáni helyreállításban, a betegek, sérültek ellátásában Sri Lankán. Kis-Nagy Gyula Bátorságért Érdemjelet kapott, csütörtökön pedig a komlói önkormányzat elismerő oklevelét vette át.

BAMA

Napi 16-18 órát dolgoztak, ketten 16 nap alatt 850 beteget és sérültet láttak el. Döbbenetes emlék marad számára, ahogy az árván maradt gyerekek ivóvízért állnak sorba.
Soha nem fogja elfelejteni a tömegsírokat vagy a mindenütt terjengő hullaszagot.
A négy éve Komlón élő, Pécsett dolgozó 32 éves mentős feleségével, 6,5 éves kislányával, valamint 2,5 éves kisfiával él egy körtvélyesi panellakásban.
– Érettségi után kerültem 13 éve a mentőkhöz. Éppen 12 éve annak, hogy mellékállásban a légimentőknél is dolgozom. A Pécsi Speciális Mentőcsoport Alapítványt 5 éve alapítottam.
Kis-Nagy Gyula a tavaly karácsonyi cunami másnapján, december 27-én jelentkezett önkéntesnek mentőorvos kollégájával, barátjával, dr. Bóna Ernővel. Január 3-án csatlakoztak a fővárosi polgári védelem által kiküldött kontingenshez. Mintegy 11 ezer kilométeres utazás után, a 9 tagból álló csapat 8,5 tonnányi felszereléssel január 7-én érkezett Sri Lankára.
– Az 1300 kilométeres partszakaszból 900 kilométernyi elpusztult, 116 ezer lakóház dőlt össze, 55 ezer volt a halottak száma, 156 ezer sérült, illetve 860 ezer fedél nélkül maradt ember várta a segítséget.
Kis-Nagy Gyula és dr. Bóna Ernő novemberben a Belügyminisztérium Bátorságért Érdemjelét vette át. A komlói mentőápoló csütörtökön Komló Város Elismerő Oklevelét is megkapta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!