Közélet

2009.09.08. 17:00

Kővári János ismét elindul a választáson

Sajtótájékoztatón jelentette be a Fidesz, hogy jelöltjük, az Összefogás Pécsért egyesület alelnöke, Kővári János leadta az októberi választáson való induláshoz szükséges ajánlószelvényeket.

Ny. Sz.

Amint arról már beszámoltunk, október 4-én lesz az új országgyűlési voksolás a Kertvárost és a környező településeket magában foglaló 3-as választókerületben, miután nyáron a szavazás érvénytelenül zárult. Kővári János akkor a szavazatok elsöprő többségét szerezte meg, ám a részvétel alacsonyabb volt a jogszabályban meghatározottnál.

Most Csizi Péter, a Fidesz választókerületi elnöke elmondta, felmerülhet a kérdés, miért is van szükség erre a rövid időre új honatyára – hiszen tavasszal általános választások lesznek. A politikus felhívta rá a figyelmet, hogy az év végén tárgyalják a költségvetést a parlamentben, a kormány pedig újabb kemény megszorításokra készül – s akár egy voks is számíthat. Emellett fontos a kertvárosiak, a környező településeken élők érdekeit képviselni.

Kővári János úgy fogalmazott: a jövő évi költségvetés tükrében kiemelten kívánja képviselni a panelprogramot, a déli elkerülő út ügyét és az IMS-technológiával épült iskolák felújításának kérdését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!