Közel három évtized telt el a szénbányászok sztrájkja óta

– Nagy szemét csibészség volt az – fogalmaz egy ma már nyugdíjas bányász. – Akkor is azt gondoltuk, és ma is, hogy azokat, akik akkor felmentek a kormányhoz tárgyalni az ügyünkben, lefizették. Le is köptük őket utána! – teszi hozzá bosszúsan J., aki 26 évet húzott le a bányában lakatosként.

Ahogy arról lapunk 1988. augusztus 25-én beszámolt, a Mecseki Szénbányák Pécs Bányaüzemében 23-án, az éjszakás műszakban 150 munkás megtagadta a leszállást. A bányászok azután döntöttek a sztrájk mellett, hogy a személyi jövedelemadó miatt átlagosan valamennyi bányásznak mintegy tízezer forinttal kevesebb hűségjutalom járt volna  bányásznapon, mint a korábbi esztendőben. Emellett sérelmezték azt is, hogy az adóterhek miatt nagymértékben csökkent a pótműszakokra járó bér, valamint a műszakpótlék is. Mivel nem láttak más kiutat, keserűségükben fordultak ehhez a drasztikus megoldáshoz.

Az éjszaka folyamán mindenki, így a Mecseki Szénbányák vezérigazgatója, a pártbizottság titkára, a szakszervezeti bizottság titkár és az üzem vezetői többször is megkísérelték a bányászokat rávenni, hogy vegyék fel a munkát, hiába. A bányászok ugyanis „hihetetlen fegyelmezettséggel, egyetlen hangos, sértő szó nélkül ültek tovább a felolvasóteremben, mindössze kétségüknek adtak kifejezést, hogy a vállalat vezetői képesek gondjaikon enyhíteni”. Végül még az éjszaka folyamán Pécsre érkezett Kapolyi László kormánybiztos és Kovács László, a BDSZ főtitkára.

– Én csak annyit tudok, hogy lejött a Kapolyi helikopterrel, meg hogy két ember végül magukkal vittek Budapestre tárgyalni – emlékszik vissza J. – Hogy ott mi hangzott el, nem tudom, de amikor visszajöttek, azt mondták, amit lehetett, megtettek. Ígéretet kaptak az emelt összegű hűségpénz kifizetésére, és hogy januárban újratárgyalják az adórendszert. Na, azt aztán sikerült nekik: következő évben már 48 százalékkal kevesebb fizetést kaptunk – teszi hozzá keserűen nevetve.

A húszórás figyelmeztető sztrájk akkor ért véget, amikor augusztus 24-én (pontosan 28 évvel ezelőtt ezen a napon) a délutános műszak leszállt a bányába. A tárgyalások ezzel véget értek, a bányászok végül csak a hűségpénzt kapták meg...

Jövő nélkül

Ha a bányászok csalódottak voltak, miért nem tartottak újabb sztrájkot? – merül fel a kérdés. A lakatos J. erre is megadja a választ: – Mindenki féltette a munkáját, nem volt, aki megszervezzen egy újabb munkabeszüntetést. Ez előtt is volt már egy, az se sokat ért – magyarázza. Szavait tovább árnyalják azok a nyilatkozatok, amelyeket a sztrájkoló bányászok a helyszínen adtak a Dunántúli Naplónak. Mint mondták, mélységes elkeseredésükben fordultak ehhez az önmagukra nézve is veszélyes fegyverhez, hiszen a hazai szénbányászat amúgy sem tartozik a gazdaságpolitika kiemelt tényezői közé. Hangsúlyozták, úgy érzik, erkölcsileg nem becsülik meg őket, és bizonytalannak látják a szénbányászat jövőjét is.

Bepótolták

A sztrájkhoz a Mecseki Szénbányák több üzemében is részleges szolidaritási sztrájkba kezdtek a munkások, így szinte mindenhol leállt a munka. Ennek következtében körülbelül 2500 tonnával kevesebb szenet küldtek felszínre a mecseki bányászok, mint más napokon. A 8500 tonna körüli napi termeléshez képest nem számított nagy a kiesésnek, és végül ezt is pótolták a bányászok. A mecseki szénbányákban ugyanis rendkívüli műszakot tartottak azon a hétvégén: Pécs Bányaüzemen 110 fő, az Északi Bányaüzemen 62, Béta-aknán 107 és Zobák-aknán 140 fő állt munkába, valamint terven felül további 57 fő a Vasas Bányaüzemben. A dolgozók két nap alatt behozták a termelési lemaradást. (A sztrájk óráit így is sokaknak levonták a béréből.)