Közélet

2012.03.24. 17:13

Közismert lett Weisz Fanni, a siket modell - Képgaléria a pécsi szépségről

Egy lány a szomszédból. Egy szép lány, aki siketen született, de a személyes boldogulás mellett életcélja lett az is, hogy bebizonyítsa, ők is, siketek, fogyatékos emberek is képesek kitörni helyzetükből, és helyt tudnak állni az élet megannyi területén. Egy szép lány, akit egyedül nevelt édesanyja, akinek életét alapvetően meghatározta, hogy két siket gyermeke született. A pécsi Weisz Fanni ma már ismert ember, sikerekkel és megvalósításra váró célokkal.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Magyarország egyik legnagyobb és legnyüzsgőbb városában, Pécsett él Weisz Fanni, de a szép kertes ház a baranyai megyeszékhelyen belül is egy külön világot jelentő városrészben, Nagypostavölgyben áll, amely egyfajta átmenete egy klasszikus kertvárosi és egy falusi képnek. Csend, nyugalom és többgenerációs boldog családi légkör uralja a házat, ahol a szép pécsi modell édesanyjával, Léránt Ágnessel, nála öt évvel idősebb, ugyancsak születése óta siket bátyjával, Gáborral, és a ház gazdáival, anyai nagyszüleivel él együtt.

Fanni a pezsgő, hangos városból nemcsak amiatt nem hallott túl sokat sokáig, mert siketen született, hanem mert emiatt zárkózott, gátlásos volt, félt, komplexusai voltak, amelyeket teljesen máig sem sikerült levetkőznie, bár ismerői szerint az előrelépés lenyűgöző e téren. Félelmei egyebek mellett arról szóltak, hogy kinevetik, kirekesztik, kibeszélik amiatt, mert nem hall, szótöredékekben beszél. Hogy másodrendű állampolgárnak tartják. Ez a kérdés is előjön a praktikusan berendezett tágas ebédlőasztalnál, amelyet körülülünk, de hamar túllépünk rajta: a múltbéli vélt és valós sérelmekről nem szívesen beszél már, maga mögött hagyta azokat.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Édesanyja, Léránt Ágnes mindenben segíti és támogatja lányát
[/caption]

Ágnes is jobban szereti, ha Fanniról vagy Gáborról kérdezzük, de azt elismeri, hogy minden egy csapása megváltozott körülötte, amikor kiderült második gyermekéről, Fanniról is, hogy siket. Egy addig szépen felépített életet kellett újraterveznie, mindent egyetlen nagy és üres fehér lapra feltéve, amelyre nagyjából azt írhatta csak fel, hogy innentől kezdve úgy kell élnie és dolgoznia, hogy amikorra már ő nem lesz aktív, kereső ember, majd később nem lesz többé, gyermekei életét biztonságban tudja, a lehetőségekhez képest rendben legyenek, megtalálják és eltartsák önmagukat, boldoguljanak a családi életben is.

Férjével, gyermekei apjával viszonylag hamar megromlott kapcsolatuk ezt követően, ő később külön is költözött, több mint tíz éve elváltak, ami után néhány évvel a férfi elhunyt. A nagyszülők, Léránt István és Gizus mama fiatalosak — Ágnes Gábort 19 évesen szülte —, és kiálltak a bajban lányuk és unokáik mellett, ők voltak azok, akik biztatták még tiniként Fannit arra, hogy jelentkezzen szépségversenyre.

Az édesanya tehát váltott, igyekezett olyan munkákat vállalni, amelyeket otthon is elvégezhetett, vagy saját kisebb vállalkozásokba fogni. Addig jobbára kereskedelemmel foglalkozott, egy kis boltjuk is volt. Kemény, mindent egy célnak szentelő munkája beérni látszik, bár Gáborral nehezebb dolga volt, ő zárkózottabb maradt. Hobbiként modellkedéssel ő is próbálkozott, de amikor az élet más területén próbált elhelyezkedni, falakba ütközött, a legegyszerűbb munkákat sem kaphatta meg. Most egy olyan szegedi ruhagyártó cégnél dolgozik, amelynek Fanni az arca, modellje.

Weisz Fanni nevét azonban mára már az egész ország megjegyezhette, köszönhetően annak is, hogy egyre többet szerepel tévében is, az egyik kereskedelmi csatorna több riportfilmet is forgatott vele. Ebben kétségtelenül nagy szerepe van az ugyancsak Pécsről indult televíziós riporternek, Vujity Tvrtkónak. És, hogy nem csak ismerik, de szeretik is Fannit a tévénézők, bizonyítja, hogy A szépségkirálynő című műsorban közönségdíjas lett, méghozzá a szavazatok 26 százalékát megszerezve, miközben összesen húsz döntős lány miatt lehetett telefonálni, SMS-t küldeni.

Ezzel automatikusan elnyerte a Miss Intercontinental 2011 nevű nemzetközi szépségversenyen való indulás jogát, ám ő tavaly októberben nem utazott el a spanyolországi Alicantéba, e viadal színhelyére. Itthon maradt, mégpedig azért, mert kiemelt vendégként meghívást kapott Kecskemétre, a Siketek Világnapja magyarországi rendezvényére, amelyre addig sosem kapott külön meghívót. E gesztus sokat elárult arról, miként is gondolkodik, milyen terveket, álmokat szőhet a húszéves szépség, hisz’ akkor azt nyilatkozta, ez a felkérés neki fontosabb, mert a testinél előrébb való a lelki szépség.

Egyszer, Fanni speciális hallókészüléke beszerzésére rendezett pécsi jótékonysági divatbemutatója után azt mondta róla a híres, sikeres és gyönyörű modell, Görög Zita, hogy van jövője a szakmában, és képes lehet bebizonyítani, hogy modellként, és nem siket modellként is megállja a helyét, mert maga miatt kell ismertté válnia. Ehhez képest Fanni az azóta eltelt bő négy év alatt bebizonyította, hogy bár modellként dolgozik, kap felkéréseket, de ma már elsősorban nem is modellként tekintenek rá.

Egy egyszerű, bájos lányt látnak benne, aki szépségét főként arra használja, hogy elmondja minden fórumon, hogy a siketek, illetve a fogyatékkal élő emberek is lehetnek sikeresek, beteljesíthetik álmaikat, megállhatják helyüket az élet számtalan területén, csakúgy, mint bárki más. És azt sem felejti el ilyenkor hozzátenni, amit most is, a postavölgyi házban is bizonygatott, hogy ehhez elképesztő adag szerencse, rengeteg kitartás és céltudatosság, támogató családi, baráti háttér és még számos változás kell a hazai jogszabályokban (vagy azok betartásában), és nem utolsósorban az oktatásban.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Fanni a fiatalos nagyszülőkkel, Léránt Istvánnal és Gizus mamával
[/caption]

Oktatás, nevelés — segít a Csend hangja

A 19 éves pécsi modell Csend hangja címmel kezdeményezett egy nagyszabású, nevelési-oktatási és esélyegyenlőségi programot, amely köré egy egész klaszter szerveződött jóérzésű, segíteni szándékozó emberek, civil szervezetek, cégek részvételével. A klaszter megalakulását nemrég Budapesten jelentették be. Az együttműködéshez a Budapesti Kommunikációs Főiskola is csatlakozott, amely elkötelezett a jelnyelvi képzés elterjesztésében, amely Fanni szerint a legfontosabb dolog abban, hogy a siket gyermekeknek jelentősen javuljanak esélyeik az életben.

Ma ugyanis csak néhány speciális iskola van Magyarországon, ahol a siket fiatalok együtt tanulnak, másutt pedig — jobb híján — a siketeket az első sorba ültetik, hogy jobban lássák a tanár szájmozdulatait. A Csend hangja arca, szóvivője és egyik mozgatója lesz tehát Fanni. Az összefogás a társadalmi felelősségvállalás jegyében támogatja azon célkitűzéseit, amelyeket siket sorstársai helyzetének javítására fogalmazott meg. Első lépésként egy esélyegyenlőségi országjáró kampányt szeretnének indítani, majd megteremteni annak a kereteit, hogy ösztöndíjakkal is tudják támogatni a jeltolmácsképzés bővítését.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A kedvesség, a báj árad Fanni egész lényéből, aki természetesen az állatokat, így kiskutyáját is nagyon szereti.
[/caption]

Haitin a szeretetszolgálat programjában dolgozott

Weisz Fanni szívesen vállal jószolgálati, karitatív szerepet, ha felkérik. Épp e héten tért haza Haitiról, ahol a Baptista Szeretetszolgálat programjában vett részt, de emellett is folyamatosan szerepel a szeretetszolgálat, és más szervezetek esélyegyenlőségi kampányaiban. Kint is ugyanazt bizonygatta, amit idehaza, hogy az életben valami miatt hátránynyal indult emberek se csüggedjenek, mert megtalálhatják boldogságukat, boldogulásukat, és hogy akik csak tehetik, segítsék őket céljaik megvalósításában. Egy általa szervezett gyűjtésből befolyó összegből egy helyi kislányt örökbe fogadhatott, ami annyit jelent, hogy fizeti étkezését. A kiválasztott árvának három évre elegendő pénz gyűlt össze. Haiti előtt az USA-ban járt, ahol egy egyetemen tartott előadást az esélyegyenlőségről.

Tavaly Pécs város arcának választották, ami azt jelenti, hogy a baranyai megyeszékhely kiadványairól, brosúráiról ő mosolyog az emberekre, és ott van minden jelentősebb eseményen, egyfajta háziaszszonyként, ahol Pécs megjelenik. Sportesemények előtt tapsoltak nézők ezrei a siketek jelbeszédében a tapsot kifejező mozdulattal a Tapsolj együtt Fannival akcióban, legutóbb pedig a Pécsi Nemzeti Színházban mutatták be — neki is köszönhetően — úgy A dzsungel könyve musicalt, hogy azt folyamatosan jelnyelven tolmácsolták a nézőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!