Közélet

2009.09.16. 18:20

Kultúrfőváros: lerakták a Tudásközpont alapkövét

Letették szerdán a 2010-es pécsi EKF- program egyik nagyberuházása, a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont alapkövét a baranyai megyeszékhelyen.

Máté Balázs

Különféle emléktárgyakat, többek között egy Csorba Győző idézetet, az EKF, a megye lógóját, az épület látványtervét, valamint a Dunántúli Napló szerdai számát is elhelyezték abban az alapkövet szimbolizáló hengerben, amelyet szerdán helyeztek el a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont építésének helyszínén.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Lerakták az alapkövet, már épül a Kaptár (fotó: Laufer László)
[/caption]

Mindezzel hivatalosan is megkezdődtek az egyébként már zajló munkálatok: a közel 4,6 milliárd forintba kerülő, uniós támogatással megvalósuló építkezésre a megyei önkormányzat irányításával a Pécsi Tudományegyetem (PTE), a pécsi önkormányzat, és a Pécs2010 Menedzsmentközpont „szövetkezett”.

Az ünnepélyes alapkőletételen Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta, másfél éve várta ezt a pillanatot, amelyre az eredeti tervekkel szemben csak később, most kerülhetett sor, de még éppen időben, hogy 2010 júniusára elkészülhessen a létesítmény.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere kiemelte, az EKF keretében megvalósuló tudásközponttal, a konferencia- és koncertközponttal, valamint a Zsolnay-negyeddel egy új kulturális városrész jön létre, amely hozzájárul Pécs megújulásához.

Suchman Tamás, a kormány képviselője azt hangsúlyozta, az EKF- projekt építkezéseinek megkezdésével látható, hogy teljesülnek a program vállalásai, s ez még azon pesszimistákat is korábbi véleményük átértékelésére készteti, akik eddig a rendezvénysorozat előkészületeinek elakadását, megállását hangoztatták.

– A digitális információáramlás erősödése miatt a tudásközpont lesz az utolsó épülő, klasszikus értelemben vett könyvtár Magyarországon, amely azért igyekszik majd megfelelni a 21. századi elvárásoknak is, s érdekes programokkal szolgálni nemcsak az egyetemi hallgatóknak, hanem az általános és középiskolásoknak is – jelentette ki Gábriel Róbert, a PTE rektora.

Gábriel Róbert kiemelte, az új létesítményben hatszázezer könyvet helyeznek el. A hagyományos könyvtári funkciók mellett modern megoldásokkal, például digitalizált katalógussal, rádiófrekvenciás könyvazonosító-berendezéssel is találkozhatnak majd a látogatók.

A tizenháromezer négyzetméteres létesítmény az építtetők szándéka szerint Pécs, valamint a régió információs-, és dokumentumigényét szolgálja majd, de alkalmas lesz közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is. A négyemeletes épületbe költözik a jelenlegi városi, a megyei könyvtár, a PTE központi, állam- és jogtudományi, továbbá közgazdaságtudományi karának könyvtára. Két, egyenként 200 férőhelyes előadótermet és egy 150 embert befogadó konferenciatermet is kialakítanak. A létesítmény a kisebbség-kutatás fő dél-dunántúli színtere is lehet, ezt célzó, uniós programok is ott valósulhatnak meg.

Régészeti Múzeum, aquapark, Kiállítótér

A megyei önkormányzat további három beruházása is küszöbön áll, amely közül kettő közvetlenül is kapcsolódik az EKF-hez. A pécsi Széchenyi téren található Régészeti Múzeum átalakítása, bővítése várhatóan az év végén, a kivitelező kiválasztását követően kezdődhet meg. A beruházás közel 1,8 milliárdba kerül. A régi vármegyeházán alakítják ki a Nagy Kiállítóteret, ahol a tervek szerint az EKF évében sztárkiállításokat is bemutatnak. A kivitelező 2010 tavaszára vállalta az építkezések befejezését. A közel másfél milliárd forintba kerülő beruházás – amely uniós pályázati finanszírozással valósul meg – részeként megújul a Káptalan utca is a múzeumépületekkel. Szintén hamarosan kezdődhet az orfűi aquapark-beruházás, amely 1,3 milliárd forintba kerül. Az önkormányzat 623 millió forintot biztosít költségvetéséből a munkálatokhoz, a további összeget pályázati forrásokból teremtették elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!