Közélet

2013.06.16. 20:08

Látszatra kevesebb az orvos a pécsi klinikákon

Az egészségügy egészét elérte az orvos- és szakemberhiány olvasóink jelzései szerint. Ugyanakkor dr. Decsi Tamás, a pécsi klinikák főigazgatója szerint a kép ennél árnyaltabb.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Több jelzést kaptunk olvasóinktól, hogy előjegyzett pécsi műtétjüket nem a kiírt időben, a reggeli órákban végezték el rajtuk, hanem csak délután két-három után, mert délelőtt nem volt rendelkezésre álló altatóorvos. Nekik az osztályon azt mondták, orvoshiány van, többen külföldre mentek.

A betegek kellemetlenül érezték magukat, mondván, épp elég izgalom egy műtét anélkül is, hogy reggeltől, előkészítve, késre várakozzanak. Volt, akinek egymást követő több napon maradt el műtétje. Fentiek a pécsi klinikák több osztályán, az elmúlt hónapokban fordultak elő, de forrásaink névtelenséget kértek.

Nem csak a létszám számít

Dr. Decsi Tamás, a PTE Klinikai Központ (KK) főigazgatója viszont emiatt a konkrét esetek körülményeiről nem tudott beszélni. Azt nem tagadta, hogy előfordulhatnak kellemetlenséget okozó szervezési nehézségek, de azt mondta, nem csupán altatóorvosokban kell gondolkodni, hanem üzemelő műtőkben is.

Költségkímélőbb ugyanis, ha a műtők teljes kapacitással mennek, és kihasználtak, mintha több műtőt üzemeltetnének párhuzamosan, de csak délután egyig. Utána ugyanis az adott osztályokhoz tartozó altatóorvosok nem a fő feladatukat végeznék munkaidőben. Vagyis lehetnek olyan osztályok, ahol nem, vagy nem elsősorban a "szokásos" reggeli-délelőtti órákban vannak esetleg a műtétek. Ez a fajta munkaszervezés működik az egészségügyben a világ gazdagabb országaiban, mutatott rá. Igaz, egyes országokban nem amiatt, mert kevés a pénz a teljes rendszerben, hanem épp azért, mert számukra is pazarlás lenne, ha a nagyon jól megfizetett doktorok nem orvoslással töltenék ki munkaidejüket.

--------------------------------------------------------------------------
Önnek kellett már sokat várakoznia orvoshiány miatt? Szavazzon a középső hasábban!
--------------------------------------------------------------------------

Ultramodern műtőblokk

Emiatt a pécsi 400 ágyas klinika folyamatban lévő felújításakor is egy ultramodern, kilenc egységből álló műtőblokkot alakítanak ki, és a házban, majdan, csak és kizárólag ott fognak operálni, folyamatos kihasználtság mellett, egységes felszereltséggel, egységes szakmai körülmények közt, s így például ésszerűsíthetik a kapcsolódó beszerzéseket és raktározási gyakorlatot is, amelyek mind a józan költségcsökkentést szolgálják.

Ma már más a munka

Az is jelentősen árnyalja szerinte a képet, hogy ma már az altatóorvosok munkája szakmailag egészen más, mint régebben, nem csak az operációk kezdeti szakaszán vannak jelen, hanem végig a műtőben tartózkodnak, így egy-egy beavatkozáson való részvételük sokkal több idejüket veszi el, mint korábban.

"Szétszakadnak" az orvosok

Érdeklődésünkre dr. Decsi Tamás visszakerestette az elmúlt öt év adatait, s aszerint ma nincs kevesebb altatóorvos Pécsett, mint korábban, hatvankét-hatvanhárom fő dolgozik ebben a munkakörben.

Felvetettük, hogy más osztályokról és munkakörökből is jelezték betegek lapunknak, hogy a még itt maradt orvosok szinte "szétszakadnak", loholnak, futnak, néha gyakorlatilag izzadtan futnak be a betegekhez rendelésre, és pár perc alatt igyekeznek kezelni, ellátni, diagnosztizálni a pácienseket. Az egyik ilyen osztály ráadásul a daganatos betegeket kezelő onkológia volt.

Erre a főigazgató azt mondta, hogy az onkológia ahhoz a területhez tartozik, amelyen nagyon stabil a létszám, sőt a kollégák is jó ideje változatlan csapatban dolgoznak, ugyanakkor az itt tapasztaltakat egy nagyon furcsán pozitív ok magyarázhatja. Mégpedig az, hogy szerencsére a daganatos betegségek egy része ma már könnyebben és hamarabb felismerhető, jobb eséllyel gyógyítható, így a betegeket hosszabb ideig kezelik. Az is a beteglétszám emelkedését okozhatja ugyanazon létszámú orvos csapat számára, hogy emelkedett hazánkban is az átlagos élettartam, így a kitolódott életkor miatt megnőtt a daganatos betegségben szenvedők aránya is.

Felújítanák az onkológiai osztályt

Az Édesanyák útján működő onkológia egyébként az egyik legcudarabb állapotban lévő intézményegységük, ám az utolsó körös döntés előtt van már egy nagy ívű, kétmilliárdos felújítási pályázatuk, amelynek nagyon bízik a gőzelmében, és amely a rekonstrukció mellett új eszközök beszerzését is jelentené a PTE-nek.

Nincs kevesebb doktor

Az orvosokból sincs az adatok szerint kevesebb, a PTE KK mintegy háromezer dolgozójából mintegy hatszáz az orvos, ez a számsor is stagnál az elmúlt öt évben.

A főigazgató nem tagadta, hogy a számok egy kicsit még őt is meglepték, ugyanakkor a lehetséges okokról volt véleménye. Úgy vélte, hogy lehet, hogy manapság többen távoznak, de érkeznek is a helyükre, azaz nagyobb a forgás. Az elmúlt másfél-két év egészségügyi intézkedései, a különböző ösztöndíjak szerinte a fiatal orvosokat marasztalják, ezért jönnek folyamatosan az új arcok, és régi, tapasztalt kollégákat csábítanak vissza. A másik lehetséges ok, hogy Pécs, és az itt folyó szakmai munka még mindig vonzó az orvosok számára, és a nem tagadható elvándorlás esetleg nem náluk, hanem más, kisebb kórházakban észlelhető igazán.

Az önkizsákmányolás ellen

A harmadik szempont az lehet, hogy az orvosok elvándorlása nem gyorsult fel az elmúlt öt évben, hanem stagnált vagy csökkent, illetve hogy egyesek idehaza, és szabadidejükben külföldön is dolgoznak. Ez utóbbit nem ellenzi, de nem javasolja hosszútávon, mert olyan önkizsákmányolást jelent, aminek előbb-utóbb káros következményei lehetnek nemcsak a szakmai és a magánéletben, hanem akár még az egészség megőrzésében is.

Az ügyeleten is volt gond

Egy olvasónkat a napokban elküldték a pécsi felnőtt háziorvosi ügyeletről azzal, hogy nincs orvos, aki elláthatná, mivel csak egy doktor tudta az ügyeletet vállalni, s ő külső helyszínen van. A hazamenetel vagy a hosszas várakozás lehetőségeinek felvillantása után azt tanácsolták, sőt egyenesen kérték, hogy tegyenek az eset miatt feljelentést, mert akkor talán megváltozik a tarthatatlan helyzet.  Mácsainé Németh Erzsébet, az Egyesített Egészségügyi Intézmények vezetője furcsállta a dolgozói kérést, mondván, sajnos fordult elő ilyen eset a praxisukban, de ez egyedi ügy volt, nem rendszeres a kimaradás. Délután három után két háziorvos, este héttől, az éjjeli ügyeletben három látja el az ügyeleti teendőket.

A Dunántúli Napló a mentőket is kereste, mert azt is hallottuk, megbízható helyről, hogy a sok túlóra miatt már nem minden ügyeletbe hívást tudnak teljesíteni a mentőorvosok, és emiatt már előfordult, hogy orvos nélkül, mentőápolóval vonultak ki, amikor is a legfontosabb feladat a beteg minél gyorsabb kórházba juttatása volt. Pénteken kerestük az OMSZ sajtóreferensét, de egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!